Kelemen Hunor megkapta a koronavírus elleni oltást
Fotó: RMDSZ
A bukaresti Carol Davila katonai kórházban kapják meg szerda délelőtt a koronavírus elleni oltást a bukaresti kormány tagjai.
2021. január 20., 11:002021. január 20., 11:00
2021. január 20., 12:312021. január 20., 12:31
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke 10 órakor oltatta be magát. Miután megkapta a vakcinát a szövetség közleménye szerint úgy nyilatkozott:
Az egészségügyben dolgozók után január 15-től az idősek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozó személyek kérhetik az oltást, Kelemen Hunor pedig arra biztatja őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat.
Kelemen hangsúlyozta:
Most kell felelősnek lennünk magunkért, egymásért. Fogjunk össze, és győzzük le a járványt!”.
Tánczos Barnát is beoltották
Fotó: Facebook/Tánczos Barna
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter azt oltást követően posztolt Facebook-bejegyzésében szintén arra biztatott mindenkit, hogy kérje a koronavírus elleni vakcinát.
„Az oltás a leghatékonyabb módja a koronavírus-járvány megfékezésének, annak, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba, és idővel teljes mértékben elmaradjanak a korlátozások.
2020 a bizonytalanság és a félelem éve volt. 2021 legyen a remény és a lehetőség éve!” – fogalmazott Tánczos az RMDSZ elnökéhez hasonlóan.
Cseke Attila a bukaresti oltóközpontban
Fotó: Facebook/Cseke Attila
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
3 hozzászólás