George Simion szerint a román hatóságok próbálnak nyomást gyakorolni Călin Georgescu támogatóira
Fotó: Facebook/George Simion
George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője azt állítja, hogy a romániai hatóságok próbálnak ráijeszteni azokra az influenszerekre, akik kiálltak a Călin Georgescu független államfőjelölt mellett, hogy vonják vissza támogatásukat.
2024. december 06., 12:442024. december 06., 12:44
„A dolgok komolyabbra fordultak, többek között a belügyminisztérium révén, rámentek egyes alvilági klánokra, bizonyos TikTok-influenszerekre, és próbálják rávenni őket, hogy vonják vissza támogatásukat vagy szimpétiájukat valamelyik jelölt iránt.
Nem lesznek többé szabad választások, ha a Klaus Iohannis által irányított román állam végül akkora nyomást gyakorol, hogy Klaus jelére az összes úgynevezett demokratikus párt beáll a sorba” – idézte Simiont a Realitatea Plus és a Știri pe surse.
Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai polgárokat vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában.
Az AUR vezetője, akinek a pártja Călin Georgescut támogatja az elnökválasztás második fordulójában, azt mondja, hogy a többi párt manipulálni próbálja a közvéleményt.
Az ortodox egyház is elhatárolódik attól a fajta „vallásosságtól”, amit Călin Georgescu független államfőjelölt képvisel.
„Szeretném megkongatni a vészharangot, és azt mondani, hogy ezek a pártok, amelyek már nem élvezik a román nép támogatását, elavulttá teszik az európai integráció gondolatát, az európaiság, az Európa-pártiság gondolatát.
amikor az Európai Parlamentben vagyunk, amikor az európai intézményekben képviseltetjük magunkat, hazugság és egy módja annak, hogy megijesszék az embereket, hogy jönnek az oroszok, hogy kilépünk a NATO-ból és az EU-ból” – fogalmazott George Simion.
A legfőbb ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított „a választási törvény lehetséges megszegése és egyéb ehhez kötődő bűncselekmények” gyanújával.
Elena Lasconira, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökére való szavazásra buzdít az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Dorin Cioabă, a romák önjelölt nemzetközi királya.
Az Egyesült Államok aggódik amiatt, hogy Oroszország beavatkozott a romániai választásokba, amelyeket ennek nyomán egy olyan jelölt – Călin Georgescu – nyerhet meg, aki a bírálta a NATO-val való együttműködést, és arra utalt, hogy államosíthatja az országban működő külföldi vállalatoka
A demokráciát és a szólásszabadságot sérti a román miniszterelnök szerint, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte egyes újságírók véleménynyilvánításainak törlését az internetes felületekről.
A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.
A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.
Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
Marcel Ciolacu miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.
A bukaresti parlament előtti Constituției (Alkotmány) téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.
Nem romlott meg a Románia és az Egyesült Államok közötti viszony – állítja Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Éles pengeváltás alakult ki az RMDSZ és Victor Ponta között azután, hogy az államelnöki tisztségre pályázó exminiszterelnök szerint ő soha nem bízta volna a pénzügyminisztérium irányítását a magyar alakulatra.
A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmárigazolványát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond nem zárja ki, hogy a koalíció meg fogja vitatni a külügyminiszter hozzáállását a román állampolgárok amerikai vízummentességének felfüggesztéséhez.
szóljon hozzá!