Még több hétbe is beletelhet, mire az RMDSZ kolozsvári, illetve Kolozs megyei vezetői tárgyalni tudnak a többnyelvű helységnévtáblákról Emil Bockal, a kincses város polgármesterével, az elöljáró ugyanis megvárja a bírói indoklást.
Házkutatást tart a rendőrség Fehér és Bihar megyében, ahol négy gyanúsítottnál amiatt vizsgálódnak, hogy egy apróhirdetési oldal révén állítólag összesen 165 ezer lejes kárt okoztak több mint 7500 személynek.
Körülbelül a romániai demokráciával egyidős a kérdés, hogy miért más ízű a Coca-Cola nálunk, mint Magyarországon.
A szocdemek egyik oltyán kiskirálya, most, hogy talán egyértelműen bebizonyosodott az akkori gyanú, visszatért az anyapárt kebelébe.
Hétfőtől megkezdi a munkaügyi tárca az egyeztetéseket a szakszervezetekkel az egységes bérezési törvényről.
A digitális technológia térhódításával, azáltal, hogy a Gutenberg-galaxistól egyre inkább eltávolodunk a Neumann-univerzum felé, maga a költészet is megváltozik – mutattak rá a Helikon folyóirat legutóbbi estjének meghívottai.
Életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság.
A térfigyelő kamerák felvételei és tanúvallomások alapján azonosították azokat a romániai állampolgárokat, akik fizetés nélkül távoztak egy spanyolországi étteremből, 2000 euróval károsítva meg a kereskedelmi egységet.
Hagyományos értékeket képviseltek a Homoród menti családos népdalvetélkedőn résztvevők, akik településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek.
Engedélyezte a csendőrség Marosvásárhelyen a március 10-ei székely szabadság napi megmozdulást, az ügyről pénteken egyeztettek a felvonulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a rendfenntartók képviselői.
A CEMO a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében hevesen bírálja az RMDSZ-t, amely a civilek szerint magukra hagyta a kétségbeesett szülőket.
Bár a 2007-es európai uniós csatlakozás óta csökkent a romániai polgárok EU-ba vetett bizalma, az még ma is 52 százalékos, szemben a 36 százalékos uniós átlaggal – jelentette be Angela Cristea, az Európai Bizottság romániai képviseletének vezetője.
Bár hat ingatlan eladása nyomán egymillió euróhoz jutott Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, az összeg már nem szerepel a vagyonbevallásában – állítja a Rise Project nevű oknyomozó portál.
Egyelőre nem írja ki a korrupcióellenes küzdelemről szóló népszavazást Klaus Johannis elnök. A népszavazást ugyanakkor nem vetette el, azt az igazságszolgáltatás megóvására használná.
ÖSSZEFOGLALÓ – A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, valamint a magyar anyanyelvhasználat korlátozása és a magyar jelképek elleni hatósági hadjárat is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.
Visszaélésnek tartja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy a Kovászna megyei prefektúra 10 ezer lejre bírságolta a visszaszolgáltatások akadozása miatt, ennek ellenére kifizeti a büntetést, ugyanis most már jogerős ítélet kötelezi erre.
Saját pártja sem kér Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata (PSD) képviselő törvényjavaslatából, amely akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiatörekvéseket.
A Steaua vendégeként sikerült idén először gólt szereznie bajnoki mérkőzésen a Marosvásárhelyi ASA-nak, ráadásul az ex-rapidos Marius Constantin büntetőből szerzett találata elég volt ahhoz, hogy szombat este 1-1-es döntetlent érjenek el.