„Jegeli” a korrupcióellenes referendumot Johannis

„Jegeli” a korrupcióellenes referendumot Johannis

Fotó: presidency.ro

Egyelőre nem írja ki a korrupcióellenes küzdelemről szóló népszavazást Klaus Johannis elnök. A népszavazást ugyanakkor nem vetette el, azt az igazságszolgáltatás megóvására használná.

Balogh Levente

2017. március 05., 16:422017. március 05., 16:42

2017. március 05., 17:252017. március 05., 17:25

Elhalasztja Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes harc folytatásáról szóló népszavazás kiírását – értesült a HotNews hírportál. A portál pénteki értesülése szerint az elnök nem tett le e referendum kiírásáról, de megtartja azt biztosítéknak arra az esetre, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét támadást intéz az igazságszolgáltatás ellen, miután a kabinet az utca nyomására visszavonta a Btk. módosításáról szóló 13-as sürgősségi rendeletet.

A portálnak nyilatkozó államfői hivatalbeli források szerint azt követően, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a vitatott rendeletet, egy népszavazás olyan lenne, mintha az államfő „a levegőbe lőne ki egy töltényt.\" Ráadásul az immár tárgytalanná vált, és a pártok által sem támogatott népszavazás esetében fennáll a veszély, hogy még az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi arány sem jön össze.

Mint ismeretes, az elnök január 23-án jelentette be, hogy népszavazást kíván kiírni a korrupcióellenes harc folytatásáról, miután kiderült, hogy a kormány rendeletben kívánja módosítani a Btk.-t, illetve részleges közkegyelmet akar hirdetni. Mint ismeretes, a rendelet csökkentette volna a hivatali visszaélés büntetését, és eleve legalább 200 000 lejes okozott kárhoz kötötte volna annak bűncselekményként való besorolását. Az ellenzék és civil szervezetek szerint a tiltakozások miatt később hatályon kívül helyezett rendelet valójában a korrupt politikusoknak kedvezett volna.

Vizsgálat Lazăr és Kövesi ellen

Eközben előzetes vizsgálatot indított a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellenőrző testülete Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze által a büntető törvénykönyv módosítására elfogadott, 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán tett nyilatkozataik miatt.

Az ellenőrző testület pénteken erősítette meg az előzetes vizsgálat tényét, amely során azt állapítják meg, indokolt-e fegyelmi vizsgálatot indítani a két ügyészségi vezető ellen. Lazăr és Kövesi ellen egy Răzvan Savaliuc nevű újságíró tett panaszt, arra hivatkozva, hogy a bíráknak és ügyészeknek tartózkodniuk kell a nyilvános kommentároktól. A két főügyész is folyamatosan bírálta a rendeletet, arra hivatkozva, hogy az ellehetetleníti az ügyészek korrupcióellenes igyekezetét.

Băsescu menesztené Kövesit

Kövesinek egyébként egykori „mentora\", Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke is nekiment. A politikus leszögezte: ha még mindig államfő lenne, menesztené Kövesit az alkotmánybíróság döntése nyomán. „Ha egy államfő megsérti az alkotmányt, a parlament felfüggeszti tisztségéből. Kövesi számára azonban a jelek szerint ez megengedett, mint ahogy az is, hogy plagizáljon\" – hangoztatta Băsescu.

„Az is megengedett neki, hogy olyan látványos jeleneteket rendezzen, amelyeket minden, Románia által is elfogadott nemzetközi jogszabály tilt: hogy bilincsben hurcoljon embereket a DNA-ra, és odahívja a tévéstábokat, mint ahogy azt is megengedik neki, hogy szivárogtasson a sajtónak\" – tette hozzá. Băsescu úgy vélte, érthetetlen, hogy egy ilyen alkotmánybírósági döntés után az igazságügy-miniszter nem kezdeményezi az államfőnél Kövesi tisztségből való felfüggesztését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

„Diszkriminatív bánásmód” miatt készülnek tüntetésre a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozók

Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.

„Diszkriminatív bánásmód” miatt készülnek tüntetésre a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozók
2024. május 10., péntek

Magyarok jelentkezését is várják a romániai rendőr- és csendőrképző iskolákba

Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.

Magyarok jelentkezését is várják a romániai rendőr- és csendőrképző iskolákba
2024. május 10., péntek

Nem büntetendő az adócsalás, ha a költségvetésnek okozott kár nem haladja meg az egymillió eurót

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.

Nem büntetendő az adócsalás, ha a költségvetésnek okozott kár nem haladja meg az egymillió eurót
2024. május 10., péntek

Ursu-ügy: nem tárgyalja újra a politikai fogoly kínvallatóit felmentő ítéletet a bukaresti ítélőtábla

Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.

Ursu-ügy: nem tárgyalja újra a politikai fogoly kínvallatóit felmentő ítéletet a bukaresti ítélőtábla
2024. május 10., péntek

Jóváhagyták: Washington megengedi, hogy Románia 70 millió dollárért rakétákat vásároljon tőle

Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.

Jóváhagyták: Washington megengedi, hogy Románia 70 millió dollárért rakétákat vásároljon tőle
2024. május 10., péntek

Elrajtolt a választási kampány, mostantól tilosak az óriásplakátok

Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.

Elrajtolt a választási kampány, mostantól tilosak az óriásplakátok
2024. május 09., csütörtök

Jó dolgokat hozott az EU-csatlakozás a lakosság nagy része szerint, de az euroszkeptikusok aránya is nőtt

A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.

Jó dolgokat hozott az EU-csatlakozás a lakosság nagy része szerint, de az euroszkeptikusok aránya is nőtt
2024. május 09., csütörtök

Utcára vonulnak az uniós viszonylatban magas romániai adóterhek miatt a szakszervezetek

A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.

Utcára vonulnak az uniós viszonylatban magas romániai adóterhek miatt a szakszervezetek
2024. május 09., csütörtök

Székelyföldi tűzkárosultak részesülnek kormányzati segélyben

12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.

Székelyföldi tűzkárosultak részesülnek kormányzati segélyben
2024. május 09., csütörtök

Lavinaveszélyes szakaszon zajlik a Transzfogarasi út hótalanítása, a hóréteg néhol eléri a négy métert (Videó)

Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.

Lavinaveszélyes szakaszon zajlik a Transzfogarasi út hótalanítása, a hóréteg néhol eléri a négy métert (Videó)