A hőszigetelést népszerűsítő, annak előnyeit ismertető országos karavánt indított hétfőn az expandált polisztirolt gyártó vállalatok romániai egyesülete (ROMEPS), a kampány első állomása Sepsiszentgyörgy volt.
A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében a Kovászna megyei önkormányzatnak el kell távolítania az adományként kapott székely zászlót az intézmény gyűlésterméből.
Egy védett tanú szerint Sebastian Ghiţă volt PSD-s képviselő kormányzati megrendelésekért való közbenjárás fejében pénzt követelt több számítástechnikai cégtől is.
Miután sokan úgy értelmezték, hogy már július elsejétől a jelenlegi kétszeresére nőnek a 4000 lejesnél alacsonyabb közalkalmazotti fizetések, hétfőn jelezék, nem egyszerre valósulnak meg a Lia Olguța Vasilescu által a hét végén bejelentett intézkedések.
Az egészségügyi minisztériumnak nincs pénze új beruházások támogatására, ezért a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház egyelőre nem tudja felújítani az intézmény alegységeinek épületeit.
A Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópálya újabb 15 kilométeres bánsági szakaszát adták át a forgalomnak – a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) közleménye szerint az Igazfalva–Marzsina-szakaszt hétfő délutántól lehet igénybe venni.
Nagy sürgés-forgás volt az erdélyi és partiumi látványosságokat népszerűsítő standoknál a budapesti Utazás 2017 kiállításon.
Új filmklub indul szerdán Kolozsváron a Sapienta-EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakán. A Sapi-Mozi-Téka a filmtörténet klasszikusait mutatja be igazi mozis hangulatban – közölték a szervezők.
Miközben vasárnap este ezrek vettek részt Bukarestben és az ország több városában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) melletti szimpátiatüntetésen, Călin Popescu-Tăriceanu újabb heves kirohanást intézett a korrupcióellenes ügyészség ellen.
Mi lett a Román Atlétikai Szövetség elnökének ígéreteivel? – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Gabriela Szabó a vasárnap este zárult belgrádi fedett pályás Európa-bajnokság eredményei láttán.
Elmaradt a Medgyes-bravúr a labdarúgó-Liga 1 alapszakaszának zárófordulójában, így a Gaz Metant legyőző Craiova, a Dinamo és a Kolozsvári CFR csatlakozott a Viitorulhoz, a Steauához és az Astrához a felsőházi rájátszás mezőnyében.
Több mint fél évszázaddal az első összejövetel után Münchenben idén is megrendezték a nagy „fontossággal” bíró biztonságpolitikai konferenciát. Az ötlet attól a némettől ered, aki 1944-ben a Hitler elleni merényletkísérlet egyik összeesküvője volt.
Romániában lakosonként alig három centiméternyi autópálya épült 1989 óta, háromszor kevesebb, mint Bulgáriában és hatszor kevesebb, mint Magyarországon – derült ki a România Liberă napilap internetes kiadásában hétfőn közzétett elemzésből.
A francia elnök szerint Nagy-Britannia nem tarthatja meg az EU-tagsággal járó előnyöket, miután kilépett az Európai Unióból.
Kibontották Feszty Árpád Krisztus temetése című, mérete miatt is különleges, 1913 óta Aradon található hármasképét, amely évtizedek óta raktárak mélyén hevert összetekerve – írta az Aradihírek.ro portál.
Ismét támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásait: a napokban megkötött szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozási programra a tavaly kért összegnek csak 75 százalékát biztosítják.
Továbbra sem láthatja el az alpolgármesteri teendőket Kolozsváron az ügyészség által korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna. Az RMDSZ-es politikus lemondhat tisztségéről.
A Bihar megyei önkormányzat tulajdonába kerülhet a nagyváradi Rimanóczy szálló és gőzfürdő Mészáros (Nicolae Grigorescu) utca 1. szám alatti épületszárnya.