Az előre hozott választások lehetősége szerepel Románia alkotmányában, de csak egy mély válság esetére, amelyet jobb lenne elkerülni – mutatott rá pénteken Klaus Johannis államfő.
A bukaresti ügyészég által vizsgált UTA labdarúgóklubja cáfolja, hogy pénzzel ösztönözte májusban a Suceavai Forestát a Sepsi OSK elleni bajnoki mérkőzése előtt.
A romániai falurombolás jelképévé vált Bözödújfaluról, egykori lakóiról készített dokumentumfilmet Barabás Eszter, aki tavaly végzett a Sapientián. A visszaemlékezéseken alapuló alkotásról a rendező beszélt a Krónikának.
A nyugatiak úgy akarnak megszabadulni az oktalanul beengedett migránsoktól, hogy szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat és nem engedték be őket a saját országunkba, mint például Magyarország – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben.
A nagyváradi reformáció történetét számos szempontból részletesen körüljáró konferenciát szerveztek a partiumi megyeszékhelyen zajló, június 25-éig tartó Szent László Napok keretében.
Alina Petrescu, Sorin Grindeanu ügyvivő kormányfő szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén azt állította, hogy a miniszterek lemondásait nem lehet már visszavonni.
Késeléses támadás történt szerdán az egyesült államokbeli Michigan állam egyik reptéren, amit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) utóbb terrorakciónak minősített.
Első fokon pert nyert Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csendőrség ellen. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen.
A Sorin Grindeanu vezette kormány hat minisztere benyújtotta csütörtökön a miniszterelnöki kabinethez a lemondásuk visszavonásáról szóló kérvényt – írta hivatalos forrásokra hivatkozva az Agerpres.
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. A Krónikának nyilatkozó polgármesterek elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Mindenekelőtt a közös védelempolitika, a biztonság, a migráció és a gazdaság kérdéseit vitatják meg csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben.
Vélhetően visszavonják lemondásukat a Grindeanu-kabinet volt miniszterei, és az új kormány beiktatásáig ideiglenesen ellátják tisztségüket - nyilatkozta Lia Olguţa Vasilescu.
Megtörténhet, Liviu Dragnea úgy jár a saját miniszterelnöke ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványa sikerével, mint a tábornok, aki megnyeri ugyan az ütközetet, ám a vérre menő csata után kénytelen rádöbbenni, hogy hadsereg nélkül maradt.
A romániai szociálliberális koalíció folytatni akarja a kormányzást, ennek érdekében hétfőn a koalíciós pártok egy közös miniszterelnök-jelöltet javasolnak Klaus Iohannis államfőnek – jelentette be szerdán Liviu Dragnea.
Megérkezett Debrecenbe Bocskai István fejedelmi botja szerda délután, a jogart a Déri Múzeum kupolatermében helyezték el, ahol a Múzeumok éjszakájának kiemelt műtárgyaként láthatja a közönség.
Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a román határrendészet a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Bihar megyei határrendészet vezetője.
Infrastrukturális és technológiai beruházásokról egyeztetett Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a Kínában tett látogatásán.
A hosszan szunnyadó vulkánok szén-dioxid-kiáramlására jellemző mennyiséget mértek a Csomád-hegységben. A térségben első alkalommal végzett részletes kutatás eredményeiről Kis Boglárka-Mercédesz, a kutatócsoport tagja számolt be a Krónikának.