Késeléses támadás történt szerdán az egyesült államokbeli Michigan állam egyik reptéren, amit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) utóbb terrorakciónak minősített.
2017. június 22., 14:302017. június 22., 14:30
A késelés délelőtt történt, és azt a nap folyamán még köztörvényes bűncselekményként vizsgálták, estére azonban az FBI bejelentette: terrorakcióról van szó.
Az elkövető, a 49 éves kanadai Amor Ftouhi a kanadai Québecből érkezett az Egyesült Államokba, törvényes úton, először – még a múlt héten – New York államba, s onnan szerdán a Detroit közelében fekvő Flintbe.
A város nemzetközi repülőterén – az NBC televízió tudósítása szerint – Allah Akbár!-kiáltások közepette késsel megtámadta a repülőtér egyik biztonsági alkalmazottját. Az arabul beszélő férfit négyen fogták le, köztük a megkéselt biztonsági tiszt. Jeff Neville hadnagyot kórházba szállították, műtétet hajtottak végre rajta, és az orvosi jelentés szerint állapota stabil, nem szenvedett maradandó károsodást.
A letartóztatott Ftouhi a rendőrségen közölte: „az amerikaiak embereket gyilkoltak Szíriában, Irakban és Afganisztánban, ezért valamennyiüknek pusztulniuk kell”. Az FBI detroiti vezetője, David Gelios sajtóértekezleten jelentette be, hogy az elkövető egyedül cselekedett, s a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint tette elszigetelt incidens volt, nem része egy nagyobb összeesküvésnek vagy terrorakció-sorozatnak.
Donald Trump elnököt folyamatosan tájékoztatták a történtekről. A washingtoni kanadai nagykövetség nyilatkozatban biztosította az amerikai kormányt a „teljes körű együttműködéséről”.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!