Fotó: Biró István
Első fokon pert nyert Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csendőrség ellen – számolt be csütörtökön az EMNP sajtóirodája. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen.
2017. június 22., 13:212017. június 22., 13:21
2017. június 22., 14:142017. június 22., 14:14
A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.
Soós Sándor üdvözölte az első fokon eljáró bíróság döntését, majd hozzátette: meggyőződése, hogy
A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen.
Amint arról beszámoltunk, tavasszal Soós Sándor és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közös beadványban fordult a belügyminisztériumhoz, amelyben arra kértek választ, hogy a március 15-ei csendőri intézkedések az Erdély-zászló ügyében jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában.
A minisztérium a csendőrségre ruházta át a válaszadás jogát, utóbbi pedig áprilisban ismételten a március 15-ei ünnepi események szervezőire – az RMDSZ helyi szervezetére és annak ügyvezetőjére, Czirmay Zoltánra – hivatkoztak az Erdély-zászló miatt négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán.
A csendőrség levelében nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, így Soós Sándor azt állapította meg, hogy a lobogó használata nem ütközik semmiféle törvénybe, hiszen „amit nem tiltanak, azt szabad”. A néppárt képviselői mind a négy bírság esetében peres úton támadták meg a jegyzőkönyveket.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)