Az egyes számú (DN1) országút mellett „legeltették” juhaikat a pásztorok pénteken a Prahova megyei Comarnicon, így tiltakozva az egyre gyakoribb medvetámadások ellen.
Megkönnyíti a könyvelést az üzleti forgalom utáni adó, az érintettek szerint azonban túl hirtelen jön a változás, ráadásul a Krónika által megkérdezett szakemberek úgy vélik, hogy opcionálissá kellene tenni, nem rögtön kötelezővé.
Csaknem 10 millió forinttal támogatja a külhoni magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága a Művészeti Karaván és az Irodalmi Karaván című meghívásos pályázatokon keresztül.
Elhalasztotta a román kormány péntekre tervezett rendkívüli ülését, amelynek napirendje szerint terítékre került volna a szakszervezetek és a munkáltatók által egyaránt ellenzett adó- és járulékintézkedések elfogadása.
Mintegy 300 ezer euróval készül kiegészíteni a kolozsvári polgármesteri hivatal az alkalmazottai béralapját a következő tanácsülésén a fizetésemelések miatt. A két alpolgármester különböző álláspontra helyezkedett a témában.
Semmi sem indokolja, hogy a kormány által bejelentett adóügyi intézkedéseket ne fogadják el – nyilatkozta pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Liviu Dragnea szerint Klaus Johannis államfő nem bírálta ezeket az intézkedéseket.
A Romániát zsarolással és megfélemlítéssel háttérből irányító „párhuzamos állam” termékének és kiszolgálójának nevezte Klaus Johannis államfőt csütörtökön Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök.
Várhatóan nem arat osztatlan sikert a Liviu Pop oktatási miniszter által a Facebookon nyilvánosságra hozott tankönyvtörvény-tervezet, amely – általában a romániai tanügyi rendszerrel karöltve – a közösségi oldalon máris rengeteg bírálatot kapott.
Nagyon sok személyt lehallgattak a 2009-es államfőválasztás első fordulóját megelőző időszakban – állította Doru Paraschiv, a hadsereg hírszerző szolgálatának volt ezredese csütörtökön.
A jelek szerint Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök továbbra sem tudja feldolgozni, hogy a magyar társadalom többsége az elmúlt nyolc-tíz évben markánsan kinyilvánította: nem kér belőle és „nemzetboldogító" politikájából.
Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban. A bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
Megerősítette Titus Corlăţean volt igazságügy-miniszter azon kijelentését Călin Popescu Tăriceanu, a felsőház elnöke, miszerint külföldi diplomaták bele akartak szólni abba, hogyan működjön a román igazságszolgáltatás, és ki irányítsa.
Rangos dicséretben részesült az Álom hava című, 2017-ben készült magyar–szerb történelmi játékfilm Indonéziában. Bicskei Zoltán író-rendező munkája a Szellem, Vallás és Képzelet Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb nemzetközi játékfilm nagydíját kapta.
Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.
Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
A helyi önkormányzatok számára óriási bevételkiesést fog okozni, ha a kormány tervezi szerint január elsejétől a jelenlegi 16-ról 10 százalékra csökkentik a személyi jövedelemadó mértékét – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Országszerte utcára vonultak csütörtökön a háziorvosok, akik egyrészt az egészségügyi alapellátás miatt elégedetlenek, de amiatt is panaszkodtak, hogy a túlzott bürokrácia miatt képtelenek kellő időt fordítani a páciensekre.
Tiltakoznak a nagy szakszervezeti szövetségek a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen: a CNSRL Frăția megkezdte az általános sztrájkhoz szükséges előkészületeket, az Alfa Kartell pedig a munkaügyi miniszter lemondását követeli.