Jelenet az Álom hava című filmből
Fotó: Alomhava.com
Rangos dicséretben részesült az Álom hava című, 2017-ben készült magyar–szerb történelmi játékfilm Indonéziában. Bicskei Zoltán író-rendező munkája a Szellem, Vallás és Képzelet Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb nemzetközi játékfilm nagydíját érdemelte ki.
2017. november 02., 18:592017. november 02., 18:59
Az indonéz fesztivál díjátadó ünnepségét november 10-én és 11-én tartják Bali szigetén. A magyar–szerb koprodukciót meghívták a 6. Delhi Nemzetközi Filmfesztiválra is, amelyet december 4. és 9. között rendeznek meg Indiában. Délvidéken még sosem készült ilyen messzi történelmi időkben játszódó alkotás.
A filmet nagyrészt az aracsi pusztatemplomban forgatták. Azontúl, hogy ezen alkotásban magyar filmben első ízben jelenik meg Attila hun király, a misztikus cselekmény szereplői többször utalnak egy táltos őrizte csodabaltára, de Mátyás és Szent László király is feltűnik a drámában, melynek végén kibontakozik egy új műfaj: a filmes rege.
Az Álom havát idén tavasszal a budapesti díszbemutató után az ART Mozi Egyesület egyes filmszínházai tűzték műsorra, majd a vajdasági nézők tekinthették meg vándorvetítések keretében, illetve Nagyváradon, a Szent László Napokon tartottak közönségtalálkozóval egybekötött vetítést. A közeljövőben a Vándormozi kezdeményezésnek köszönhetően az egész Kárpát-medencében megnézhetik az alkotást.
Részlet a Kincsem című filmből
Fotó: Alter-Native
A legújabb magyar filmeket Hollywoodban bemutató rendezvény idén először két teljes hétig tart a négy Laemmle moziban, a Monica Film Centerben, a Fine Arts Theaterben, Music Hallban és a Playhouse-ban.
A fesztiválon Magyarország idei Oscar-nevezését, a Testről és lélekről című filmet Enyedi Ildikó forgatókönyvíró-rendező és Mécs Mónika producer személyesen mutatja be a közönségnek. A szemlét november 16-án Gárdos Éva Budapest Noir című filmjének bemutatója zárja a rendező részvételével.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.
Életének 116. évében elhunyt Inah Canabarro Lucas brazil apáca, akit a Guinness Világrekordok a világ legidősebb embereként tartott számon.
szóljon hozzá!