Főszereplőt keresnek Szőcs Petra kolozsvári születésű rendező új filmjébe

Főszereplőt keresnek Szőcs Petra kolozsvári születésű rendező új filmjébe

Az idei Velencei Filmfesztiválra készülő, Deva Mall című film készítői főszereplőt keresnek: 13–15 év közötti lányok jelentkezését várják. Az alkotás rendezője Szőcs Petra.

2018. február 15., csütörtök

Szombaton vesznek végső búcsút Kallós Zoltántól Válaszúton, majd a Házsongárdban helyezik örök nyugalomra

Kallós Zoltán végső búcsúztatása február 17-én, szombaton 13 órától kezdődik a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Szombaton vesznek végső búcsút Kallós Zoltántól Válaszúton, majd a Házsongárdban helyezik örök nyugalomra
2018. február 15., csütörtök

„Kallós Zoltán a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtője volt”

Kallós Zoltánban Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. század legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhettük - emlékezett a szerdán elhunyt néprajztudósra Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának vezetője.

„Kallós Zoltán a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtője volt”
2018. február 15., csütörtök

Markó Attila: soha egy vasat nem kaptam a kártérítési ügyekben

Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkár szerint nem a bíróságon, hanem valahol máshol hozták az ellene szerdán kihirdetett ítéletet. Az egykori RMDSZ-es politikus leszögezte: a kárpótlási ügyekben „soha egy vasat sem kapott”.

Markó Attila: soha egy vasat nem kaptam a kártérítési ügyekben
2018. február 15., csütörtök

„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből

Megjelölik a királysírokat és az egykori gótikus székesegyház helyét a nagyváradi vár fejedelmi palotájának udvarán, döntött az önkormányzat. Mihálka Nándor, a vármúzeum régésze a Krónikának elmondta: a valós feltárásra még évekig kell várni.

„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből
2018. február 15., csütörtök

Elkéstek a közbeszerzéssel az egészségügyi minisztériumban

Elkésett az előző miniszter a versenytárgyalás meghirdetésével, ezért az egészségügyi tárca jelenlegi vezetősége drágábban és kevésbé átlátható módon vásárolja az üzemanyagot, többek között a mentősök számára.

Elkéstek a közbeszerzéssel az egészségügyi minisztériumban
2018. február 15., csütörtök

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen

Egyenlő esélyekkel indulhatnak immár az angol tantárgyversenyen a magyar diákok, miután az oktatási minisztérium betartotta ígéretét. A pedagógusok azonban még mindig aggódnak.

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen
Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen
2018. február 15., csütörtök

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen

2018. február 15., csütörtök

Továbbra is rejtély a Kubában megbetegedett amerikai diplomaták rosszullétének oka

Nem sikerült megtalálni a Kubában rejtélyesen megbetegedett amerikai diplomaták egészségkárosodásának okát vagy okait – áll az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerdán este nyilvánosságra hozott jelentésében.

Továbbra is rejtély a Kubában megbetegedett amerikai diplomaták rosszullétének oka
2018. február 15., csütörtök

Elszöktek Ukrajnából a KMKSZ ungvári épületére támadó szélsőségesek

Az egyik európai uniós tagországban működő oroszbarát radikális szélsőjobboldali szervezet tagjai próbálták felgyújtani a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát február 4-én – közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó.

Elszöktek Ukrajnából a KMKSZ ungvári épületére támadó szélsőségesek
2018. február 15., csütörtök

Tömegmészárlás Floridában, tizenhét halottat követelt a kicsapott diák iskolai ámokfutása

Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.

Tömegmészárlás Floridában, tizenhét halottat követelt a kicsapott diák iskolai ámokfutása
2018. február 15., csütörtök

Vészjósló gyarapodás

Bár ellentmondásnak tűnik, mégsem véletlen, hogy roppant kevesen törnek ki örömujjongásba, és kezdenek dicshimnuszokba annak hallatán, hogy Románia gazdasága – rekordot rekordra halmozva – hét százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest.

Vészjósló gyarapodás
Vészjósló gyarapodás
2018. február 15., csütörtök

Vészjósló gyarapodás

2018. február 14., szerda

Átadták Lövétei Lázár László költőnek a Balassi-emlékkardot

Átadták Lövétei Lázár László csíkszeredai költőnek, esszéistának és Marin Georgiev bolgár műfordítónak a Balassi Bálint-emlékkardot szerdán este Budapesten, a Gellért szállodában.

Átadták Lövétei Lázár László költőnek a Balassi-emlékkardot
2018. február 14., szerda

„Kallós Zoltán teljes életét arra áldozta, hogy összegyűjtse, ami összegyűjthető”

Kallós Zoltán a teljes életét arra áldozta, hogy összegyűjtse a magyar népi kultúra értékeit – méltatta az MTI-nek a szerdán elhunyt néprajzkutatót Szép Gyula kolozsvári népzenész, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány egyik alapítója, jelenlegi alelnöke.

„Kallós Zoltán teljes életét arra áldozta, hogy összegyűjtse, ami összegyűjthető”
2018. február 14., szerda

Kövesit nem hatotta meg a „vádlottak fesztiválja”, ezért nem mond le a DNA éléről

Semmi okom nincs arra, hogy lemondjak a tisztségemről, mert a munkám során mindig betartottam a törvényeket – jelentette ki szerda este Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész.

Kövesit nem hatotta meg a „vádlottak fesztiválja”, ezért nem mond le a DNA éléről
2018. február 14., szerda

Tamás Sándor: haragudjon Gyurcsányra az ördög!

„Van nemzetközi spekuláns is, de Gyurcsány egy nemzeti spekuláns” – nyilatkozta a Krónikának Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki szerint a volt szocialista miniszterelnök tönkretette Magyarországot és lezüllesztette a magyar nemzeteszmét.

Tamás Sándor: haragudjon Gyurcsányra az ördög!
2018. február 14., szerda

Öt év letöltendőt kapott alapfokon Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkár

Újabb korrupciós ügyben ítélték el a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjait, köztük Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét, akire első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.

Öt év letöltendőt kapott alapfokon Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkár
2018. február 14., szerda

Kallós Zoltántól búcsúzik az RMDSZ

A szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutató gazdag életműve nagy hatással volt mindnyájunkra, távozásával szegényebb lett a Kárpát-medencei magyar közösség – közölte az RMDSZ. Alább közöljük a szövetség elnöke, Kelemen Hunor által aláírt búcsúztatót.

Kallós Zoltántól búcsúzik az RMDSZ
Kallós Zoltántól búcsúzik az RMDSZ
2018. február 14., szerda

Kallós Zoltántól búcsúzik az RMDSZ

2018. február 14., szerda

Törvénytelen gyógyszerügyletben is érintett lehet a sikkasztással gyanúsított kolozsvári sztárorvos

Bukaresti gyógyszergyártó és -forgalmazó cégeknél tartott házkutatást szerdán az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes főosztálya (DIICOT), az ügyben a sikkasztással gyanúsított kolozsvári urológus, Mihai Lucan is érintett.

Törvénytelen gyógyszerügyletben is érintett lehet a sikkasztással gyanúsított kolozsvári sztárorvos