HIRDETÉS
Szép Gyula úgy vélte: Kallós Zoltán népzenei gyűjtései nyomán elölről kellene kezdeni a magyar népdaltípusok osztályozását. Szerinte ugyanis a Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtései alapján Járdányi Pál által elkészített tipizálás Kallós Zoltán gyűjtései után meghaladottá vált. Kallós ugyanis megannyi olyan dallamtípust, dallamváltozatot gyűjtött, amelyekkel előtte a gyűjtők nem találkoztak.
A Kolozsvári Magyar Opera igazgatói tisztségét is betöltő Szép Gyula szerint Kallós Zoltán időben érzett rá arra, hogy a társadalmi folyamatok az Erdélyben és Moldvában részben még megmaradt népi kultúra eltűnéséhez vezetnek, ezért megpróbálta összegyűjteni, ami még összegyűjthető. Egy anekdotát idézve megemlítette, hogy előtte a néprajzkutatók addig jutottak, ameddig vonat járt. Ő a végállomásoknál sokkal tovább és sokkal mélyebbre ment.
Szép Gyula elmondta: nem ismer olyan gyűjtőt, kutatót, aki annyira önzetlenül lehetővé tett volna a gyűjtéseihez való hozzáférést, mint Kallós Zoltán.
„Én is úgy kezdtem a hetvenes években a népzenélést, hogy az első utam hozzá vezetett. Ő adott a gyűjtéseiből is, de adott hangszert is, húrt is, meleg levest és szalonnát is, és irányított, hogy hová menjünk, kitől tanuljunk. Teljesen természetes volt neki, hogy a teljes tudását és gyűjtését mindenki számára felajánlja” – hangoztatta.
Szép Gyula szerint kevés embernek teljesülnek be olyan szépen a vágyai, mint Kallós Zoltánnak, hiszen a gyűjtéseit publikálta, tárgyi gyűjteménye számára létrehozta a válaszúti múzeumot, a mezőségi gyermekek magyarságának a megőrzésére létrehozta a válaszúti szórványkollégiumot. „Ennek ellenére nem mondanám, hogy felhőtlenül boldog ember volt. Mindig aggódott az erdélyi magyar közösség sorsáért” – tette hozzá Szép Gyula.
