A virtuális valuták jelentős kockázataira intették a befektetőket közös figyelmeztetésükben az Európai Unió pénzügyi hatóságai.
Részben alkotmánysértőnek minősítette a bukaresti alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag harmadik törvényét is, amely a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) a működését szabályozza.
Jelentős károkat okozott a kedd délelőtt keletkezett tűz a Kolozs megyei Válaszút református templomában, a balesetet rövidzárlat okozta.
Helytelenül, magyarosítva ugyan, de románul használja Váradhegyalja (Podgoria) nevét a nagyváradi RMDSZ abban a tájékoztató kampányban, melyet a részvételi költségvetés keretében benyújtott projektjeinek támogatására indított.
Alkotmányossági kifogást emelt kedden két román ellenzéki párt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen, az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot és az RMDSZ-t.
A romániai mezőgazdasági területeknek több mint 40 százaléka idegen állampolgárok tulajdonában van – állította keddi sajtótájékoztatóján Daniel Buda európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hibás döntésnek tartja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvást akar emelni a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvény ellen.
A jövő év végére elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti része a nagyberuházások alakulását figyelemmel kísérő Infrastruktúráért Egyesület szerint, amely légi felvételt készített az építőtelep egy részéről.
A nyári vizsgaidőszakot minden bizonnyal sikerült tehermentesíteni azzal, hogy most szervezik meg az érettségi szóbelit, ezzel viszont a hétfőn kezdődött második félév vált túlzsúfolttá. A módosítás ráadásul ellentmond a tanügyi törvénynek is.
Átfogó visszatekintést szentel Ingmar Bergman pályafutásának a svéd filmrendező és forgatókönyvíró születésének századik évfordulóján a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál idei kiadása.
Bár Borboly Csaba szerint politikamentesen zajlott a hétvégi csíkszentsimoni farsangbúcsúztató rendezvény, azért az a tény, hogy négy ország nagykövete is jelen volt a mulatságon, jócskán a megszokott farsangi mulatozások szintje fölé emeli az eseményt.
Miközben napról napra emelkedik az influenzában elhunytak száma, az egészségügyi minisztérium még mindig a vakcinatörvény szigorítására vár.
Szociális segélyezettnek minősülnek a készülő nyugdíjtörvényben mindazok, akik nem fizették legalább tíz évig a társadalombiztosítási hozzájárulást.
Választási csalással segítették elő 2009-ben Romániában az akkor tisztségben lévő Traian Băsescu államfő újraválasztását – így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament.
Közlekedési káoszt és komoly fennakadásokat okozott – elsősorban a tömegközlekedésben – hétfőn kora este Prágában az Uber alternatív közösségi személyszállítási szolgáltató elleni taxis tiltakozás.
Nyomásgyakorlással vádolta meg Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészt Mihaiela Moraru Iorga, a nyomozó hatóság korábbi ügyésze, aki szerint Kövesi egy potenciális miniszterelnök-jelölt ügyében kért soron kívüli eljárást.
Noha a szenátus döntéshozó kamaraként megszavazta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvényt, mégsem biztos, hogy a tanintézet idén elkezdheti működését, mivel a liberálisok alkotmányossági óvást emeltek a jogszabály ellen.
Az RMDSZ fellebbezésének hiányában jogerőssé vált a Kolozs megyei törvényszéknek az a decemberi ítélete, amely bizonyos gazdálkodásával kapcsolatos adatok kiadására kötelezte a szövetséget – közölte hétfőn a felperes Átlátszó Erdély blog.