Újabb műemlékek újulnak meg: vasárnap avatják a farnasi haranglábat, Harcón is folyik a munka

Újabb műemlékek újulnak meg: vasárnap avatják a farnasi haranglábat, Harcón is folyik a munka

Kalotaszegi műemlék újult meg a Teleki László Alapítvány műemlékvédelmi programja keretében, a farnasi haranglábat vasárnap avatják. A Mezőségen is folyik a munka, Harcó református templomát restaurálják.

2018. február 27., kedd

Segítség az erőszak áldozatainak: pénzre is szükség lesz az abúzus megelőzéséhez

Megteremti a jogi keretet a családon belüli erőszak elleni fellépéshez és a prevencióhoz a kormány által a hónap elején elfogadott, a szenátus asztalán levő törvénytervezet, de a gyakorlatba ültetéshez komoly anyagi és emberi erőforrásokra lesz szükség.

Segítség az erőszak áldozatainak: pénzre is szükség lesz az abúzus megelőzéséhez
2018. február 27., kedd

Nem ért egyet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a DNA vezetőjének leváltásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze szerint alaptalan és hamis indokok, igazolatlan állítások alapján kezdeményezte az igazságügy-miniszter a visszahívását. A CSM bejelentette: nem ért egyet Laura Kövesi leváltásával.

Nem ért egyet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a DNA vezetőjének leváltásával
2018. február 27., kedd

Súlyos vádak: embertelen körülmények uralkodnak a máramarosszigeti idősotthonban

Embertelen körülmények uralkodnak a máramarosszigeti idősotthonban – jelentette ki kedden Somogyi Attila, a Máramaros Megyei Tanács elnökének tanácsadója.

Súlyos vádak:  embertelen körülmények uralkodnak a máramarosszigeti idősotthonban
2018. február 27., kedd

Négy UNITER-díjra jelölték a kolozsvári színház Angyalok Amerikában előadását

Négy kategóriában jelölte elismerésre a Román Színházi Szövetség (UNITER) a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című kétestés előadását.

Négy UNITER-díjra jelölték a kolozsvári színház Angyalok Amerikában előadását
2018. február 27., kedd

Ki lehet tiltani a dízelautókat a szennyezett levegőjű német városokból

Ki lehet tiltani a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.

Ki lehet tiltani a dízelautókat a szennyezett levegőjű német városokból
2018. február 27., kedd

Kárpátalja kormányzója szerint az orosz titkosszolgálatok állnak az ungvári gyújtogatás mögött

Meggyőződését fejezte ki Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó kedden, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának hajnalban elkövetett felgyújtása mögött.

Kárpátalja kormányzója szerint az orosz titkosszolgálatok állnak az ungvári gyújtogatás mögött
2018. február 27., kedd

Közel félezer embert mentettek ki a hó fogságából a román belügyi alakulatok

Négyszáz személyt szabadítottak ki a hó fogságából az ország keleti és déli megyéiben, 17 esetben a betegszállítást lánctalpas és hókotró gépjárművel hajtottak végre az elmúlt 24 órában – tájékoztat a belügyi közlemény. Bukarestben szünetel a tanítás.

Közel félezer embert mentettek ki a hó fogságából a román belügyi alakulatok
2018. február 27., kedd

Erdélyben, erdélyi magyar színészekkel forgatnak új magyar thrillert

Erdélyben forgatják a Valan című új magyar thrillert, amelyet Bagota Béla rendez: az alkotásban több erdélyi magyar színész is szerepel, producere a kolozsvári származású Kántor László, zenéjét a szintén kolozsvári származású Márkos Albert jegyzi.

Erdélyben, erdélyi magyar színészekkel forgatnak új magyar thrillert
2018. február 27., kedd

Élénkült az érdeklődés a választások iránt, a levélszavazatok begyűjtését is vállalja az EMNT

Több mint ötvenezren erdélyi magyar neve került be a választói névjegyzékbe – jelentette be Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina közölte, a szervezet elkezdi a mozgósítást a levélszavazatok begyűjtésére is.

Élénkült az érdeklődés a választások iránt, a levélszavazatok begyűjtését is vállalja az EMNT
2018. február 27., kedd

Fagyriadó: megszakadt az összeköttetés Bukarest és a tengerpart között

Több országút járhatatlan volt kedd délelőtt Románia déli és délkeleti részén az előző nap lehullott hó és főleg a hótorlaszokat emelő viharos szél miatt: Bukarest és a tengerpart között leállt mind a közúti és a vasúti, mind a légi közlekedés.

Fagyriadó: megszakadt az összeköttetés Bukarest és a tengerpart között
2018. február 27., kedd

Megenyhültek a vájárok, sót már szállítanak a parajdi sóbányából

Ismét szállít sót a parajdi sóbánya, miután a Hargita megyei prefektus arra figyelmeztette a bányászokat és a bánya vezetőségét, hogy a sószállítás felfüggesztése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Megenyhültek a vájárok, sót már szállítanak a parajdi sóbányából
2018. február 27., kedd

Indulhat a reptérépítés: hosszú kihagyás után újra megnyílhat az építőtelep Vidombákon

Ötévnyi szünet után folytatódhat a munka a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtéren, az építkezés várhatóan már áprilisban elrajtol.

Indulhat a reptérépítés: hosszú kihagyás után újra megnyílhat az építőtelep Vidombákon
2018. február 27., kedd

Hitelből pótolná a kormány a kieső pénzeket, az elöljárók szerint ez nem megoldás

Nem jelent megoldást az érintettek szerint, hogy miután a személyi jövedelemadó csökkentése miatt a települések jelentős összegektől estek el, a kormány most hitelkonstrukciót ajánl fel számukra.

Hitelből pótolná a kormány a kieső pénzeket, az elöljárók szerint ez nem megoldás
2018. február 27., kedd

Felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron, bekérették az ukrán nagykövetet

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett. Szijjártó Péter bekéreti a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét.

Felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron, bekérették az ukrán nagykövetet
2018. február 27., kedd

Elmarasztaló jelentés, elmaradó számonkérés

Bizonyos mértékig indokolt az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek jubilálása annak nyomán, hogy az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságának Romániáról szóló jelentésében szinte maradéktalanul, tételesen felsorolják a magyar közöss&

Elmarasztaló jelentés, elmaradó számonkérés
2018. február 26., hétfő

Visszavágás a női kézilabda-BL-ben: Görbicz vezérletével a Győr legyőzte a bukaresti CSM-et

Négygólos győzelmet aratott hazai pályán a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában a bukaresti CSM ellen. A mérkőzés legjobbja a tíz gólig jutó Görbicz Anita volt.

Visszavágás a női kézilabda-BL-ben: Görbicz vezérletével a Győr legyőzte a bukaresti CSM-et
2018. február 26., hétfő

Bukarest hatásköre túllépésével vádolja a kisebbségpolitikáját bíráló európai szaktestületet

Bukarest megkérdőjelezi az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi szaktestületének szakmaiságát, és hatásköre túllépésével vádolja a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságát (FCNM) – állapította meg a Maszol.ro hírportál.

Bukarest hatásköre túllépésével vádolja a kisebbségpolitikáját bíráló európai szaktestületet