Élénkült az érdeklődés a választások iránt, a levélszavazatok begyűjtését is vállalja az EMNT

Sándor Krisztina és Csomortányi István a kolozsvári sajtótájékoztatón •  Fotó: EMNT

Sándor Krisztina és Csomortányi István a kolozsvári sajtótájékoztatón

Fotó: EMNT

Több mint ötvenezren erdélyi magyar neve került be a választói névjegyzékbe – jelentette be Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina közölte, a szervezet elkezdi a mozgósítást a levélszavazatok begyűjtésére is.

Gyergyai Csaba

2018. február 27., 13:062018. február 27., 13:06

2018. február 27., 14:592018. február 27., 14:59

A számok azt mutatják, Erdélyben növekvőben van az érdeklődés a magyarországi választások iránt, a demokrácia-központok meghosszabbított programmal üzemelnek, hogy segíthessenek az erdélyi magyar állampolgárok regisztrációjában, melyet március 24-ig lehet megtenni – jelentette ki Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke keddi, kolozsvári sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az utóbbi hetek munkájának eredményeként

mára országos szinten több mint 70 ezer személynek ellenőrizték a regisztrációját, és segítettek abban, hogy neve felkerüljön a választói névjegyzékbe, ezek közül több mint 50 ezer személy regisztrált állampolgár.

Sándor Krisztina kérdésünkre elmondta, bár nincs egy kitűzött céljuk, örvendetes lenne, ha ez a szám március végéig elérné a 200 ezret. Területi eloszlás szerint az eddig regisztráltak közel 70 százaléka székelyföldi, a többi pedig megoszlik Partium és Közép-Erdély között. „Negyven nap maradt hátra a magyarországi választásokig, az elmúlt hetek intenzív munkája folytatódik. Amennyiben a szavazni kívánó polgárok személyesen nem tudják kérvényezni felvételüket a választói névjegyzékbe, az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által közösen működtetett www.valasztas.info honlapon is sikeresen regisztrálhatnak. Vidéki településeken a néppárt tagsága segít a regisztrálni kívánó polgároknak” – hangsúlyozta Sándor Krisztina.

Az EMNT ügyvezető elnöke továbbá bejelentette: a március 24-vel záruló regisztrációs időszakot követően rátérnek a munka második fontos szakaszára, a levélszavazatok begyűjtésére.

A választási borítékokat várhatóan március közepétől kezdődően küldik ki postán. A levélszavazattal együtt járó azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint azok konzulátusra való eljuttatásában idén is segítenek az EMNT demokrácia-központok.

„Már két alkalommal végeztünk hasonló munkát, előbb a 2014-es országgyűlési választások, majd a 2016-os népszavazás alkalmával, és

Idézet
idén ismét arra biztatunk mindenkit, hogy ezúttal is bízzanak bennünk, kérjenek tőlünk segítséget, és juttassák el hozzánk a levélszavazatot tartalmazó borítékokat.

Kérjük, ne bízzák leveleiket a román postára" – mutatott rá Sándor Krisztina. A választás határideje kapcsán elhangzott: Erdélyben gyakorlatilag nem április 8-a a választás utolsó napja, hanem április 7-e – ez ugyanis a levélszavazatok beérkezésének határideje. Április 8-án a konzulátusokon csak a magyarországi lakcímmel rendelkezők adhatják le szavazatukat, akik előzetesen kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, hangsúlyozta Sándor Krisztina, aki minden erdélyi magyar állampolgárt arra biztatott, hogy éljen szavazati jogával.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ) hétvégen tartotta országos küldöttgyűlését, melynek keretében a tagság bizalmat szavazott a következő két évre Csomortányi Istvánnak, a szövetség korábbi elnökének. Csomortányi elmondta, az alakulat részt vesz abban a közös erdélyi munkában, amelynek a célja, hogy minél többen tudjanak a 2018-as magyarországi országgyűlések választás jogával élni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 19., csütörtök

Meghaladta a hetvenet az iskolások körében elszenvedett ételmérgezéses esetek száma

Több mint ötven tanuló panaszkodott rosszullétre csütörtökön négy Mehedinţi megyei település iskoláiban. Utólag kiderült, több mint hetvenen szorultak orvosi ellátásra.

Meghaladta a hetvenet az iskolások körében elszenvedett ételmérgezéses esetek száma
2024. szeptember 19., csütörtök

Ismét támadja a székely zászlót és „úgynevezett Székelyföldet” emleget Maros megye prefektusa

A makfalvi köztéri parkban elhelyezett székely zászló eltávolítására szólította fel a község polgármesterét Maros megye prefektusa. A település elöljárója és az SZNT szerint a kormány képviselője tévesen és tendenciózusan értelmezi a hivatkozott törvényt.

Ismét támadja a székely zászlót és „úgynevezett Székelyföldet” emleget Maros megye prefektusa
2024. szeptember 19., csütörtök

Hároméves késéssel helyezik üzembe az aradi kerékpármegosztó rendszert

Több mint háromszáz új bicikli porosodik a raktárakban, várva, hogy az aradi önkormányzat üzembe helyezze a vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósított kerékpáros közösségi közlekedési rendszert.

Hároméves késéssel helyezik üzembe az aradi kerékpármegosztó rendszert
2024. szeptember 19., csütörtök

Lemondott Borsi Balázs a Maszol főszerkesztői tisztségéről

Távozik Borsi Balázs a Maszol.ro főszerkesztői székéből – a hírt egy rövid szolgálati közleményben jelentette be a romániai magyar hírportál.

Lemondott Borsi Balázs a Maszol főszerkesztői tisztségéről
2024. szeptember 19., csütörtök

Koporsógyár gyulladt ki egy partiumi településen

Hatalmas tűz ütött ki csütörtökre virradóra a Bihar megyei Felsőpatak egyik koporsógyárában, a tűzoltók több esetkolcsival avatkoztak be, hogy megakadályozzák a lángok átterjedését a további hét csarnokra.

Koporsógyár gyulladt ki egy partiumi településen
Koporsógyár gyulladt ki egy partiumi településen
2024. szeptember 19., csütörtök

Koporsógyár gyulladt ki egy partiumi településen

2024. szeptember 19., csütörtök

FRISSÍTVE – Kisiklott egy személyvonat utolsó kocsija, leállt a vasúti közlekedés Temesvár és Arad között

Leállt csütörtök reggel a vasúti forgalom Temesvár és Arad között, miután a 2601-es számú Regio utasszállító vonat második és egyben utolsó kocsija kisiklott Temesságnál.

FRISSÍTVE – Kisiklott egy személyvonat utolsó kocsija, leállt a vasúti közlekedés Temesvár és Arad között
2024. szeptember 18., szerda

Agráregyetemen tanuló partiumi magyar fiatalok számára kínál ösztöndíjat a budapesti szaktárca

A partiumi megyékben állandó lakhellyel rendelkező, és valamelyik erdélyi mezőgazdasági egyetemen tanuló magyar fiatalok pályázhatnak hallgatói ösztöndíjra a magyar Agrárminisztérium támogatásával.

Agráregyetemen tanuló partiumi magyar fiatalok számára kínál ösztöndíjat a budapesti szaktárca
2024. szeptember 18., szerda

Közel 40 tanintézetet újít fel a meleg ebéd programot is beindító aradi önkormányzat

Harmincnyolc iskola 547 osztálytermét újítja fel és látja el modern bútorokkal, továbbá 34 iskolapszichológusi és 13 iskolaorvosi rendelőt, valamint 17 szaklaboratóriumot alakít ki vagy modernizál az aradi önkormányzat a következő fél évben.

Közel 40 tanintézetet újít fel a meleg ebéd programot is beindító aradi önkormányzat
2024. szeptember 18., szerda

Ötszáz lejes sportutalványt kapnak a kolozsvári harmadikos diákok

Ötszáz lejes sportutalványt ad valamennyi kolozsvári harmadikos diáknak a kincses város polgármesteri hivatala.

Ötszáz lejes sportutalványt kapnak a kolozsvári harmadikos diákok
2024. szeptember 18., szerda

Fákat vágnak ki egy forgalmas székelyföldi útszakaszon

Csütörtök reggel elkezdik kivágni a 13 A jelzésű országút Csikszerda és Székelyudvarhely közötti szakaszán a közlekedés biztonságát veszélyeztető útmenti fákat.

Fákat vágnak ki egy forgalmas székelyföldi útszakaszon