„Mi is fontosak vagyunk” – a csángó magyarok szövetségének elnöke Áder János történelmi látogatásáról

„Mi is fontosak vagyunk” – a csángó magyarok szövetségének elnöke Áder János történelmi látogatásáról

A magyar köztársasági elnök történelmi látogatása megerősítette a csángó közösségben azt az érzést, hogy fontosak a magyar anyaország számára – jelentette ki a Krónikának Pogár László, a csángók közösségi vezetője.

2018. május 21., hétfő

Dragnea: nem hagyjuk jogtalanul félreállítani a Dăncilă-kormányt

Liviu Dragnea szerint a PSD nem készül arra, hogy felfüggessze az államfőt tisztségéből, de nem marad tétlen, ha kormányát jogtalan eszközökkel próbálják félreállítani, és minden törvényes eszközzel megvédi a 2016-os választásokon kifejezett népakaratot.

Dragnea: nem hagyjuk jogtalanul félreállítani a Dăncilă-kormányt
2018. május 21., hétfő

Több illetékes cáfolja, hogy megszüntetnék a magánnyugdíjalapba történő befizetést

Nem függesztik fel július 1-jétől a magánnyugdíjalapba történő befizetéseket, ez csak lehetőségként merült fel az egyeztetések során, és tévedésből került nyilvánosságra – nyilatkozta Ion Ghizdeanu, az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) elnöke.

Több illetékes cáfolja, hogy megszüntetnék a magánnyugdíjalapba történő befizetést
2018. május 21., hétfő

Fotózkodott volna a ragadozóval a magyarországi nő, óva intenek a hatóságok a Székelyföldön terjedő medveszelfizéstől

Medveszelfit akart készíteni az a magyar turista, akit a múlt héten megharapott a ragadozó a Szent Anna-tónál. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy senki ne közeledjen a vadállatokhoz.

Fotózkodott volna a ragadozóval a magyarországi nő, óva intenek a hatóságok a Székelyföldön terjedő medveszelfizéstől
2018. május 21., hétfő

Idén tízezer üzleti tervet támogatnak a Start-Up Nation program keretében

A 2018-as Start-Up Nation programnak kétmilliárd lejes, azaz tízezer üzleti terv támogatására elegendő költségvetése lesz – közölte a hétvégén Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter.

Idén tízezer üzleti tervet támogatnak a Start-Up Nation program keretében
2018. május 21., hétfő

Vereség is belefért: a Tordai Potaissa férfi kézilabdacsapata nyerte a Challenge Kupát

A Potaissa Torda férfi kézilabdacsapata megnyerte a Challenge Kupát annak ellenére, hogy vasárnap a görög fővárosban 27-26 (11-18) arányú vereséget szenvedett az AEK Athéntől a döntő visszavágóján. Az első mérkőzésen a tordaiak 33-22-re győztek.

Vereség is belefért: a Tordai Potaissa férfi kézilabdacsapata nyerte a Challenge Kupát
2018. május 20., vasárnap

Fieszta a Gépész utcában: győzött, és megnyerte a bajnokságot a Kolozsvári CFR

A Liga 1 felsőházi rájátszásának utolsó, vasárnap esti fordulójában legyőzte a Konstancai Viitorul együttesét, ezáltal fennállása során negyedszerre megnyerte a romániai labdarúgó-bajnokságot a Kolozsvári CFR csapata.

Fieszta a Gépész utcában: győzött, és megnyerte a bajnokságot a Kolozsvári CFR
2018. május 20., vasárnap

Rendszámtábla és forgalmi nélkül marad, aki mostantól lejárt műszaki vizsgájú gépjárművel közlekedik

Május 20-ától rendszámtábla és forgalmi engedély nélkül maradnak a sofőrök, ha lejárt a gépjárművük időszakos műszaki vizsgája (ITP) és tetten érik őket, amint így közlekednek a romániai közutakon.

Rendszámtábla és forgalmi nélkül marad, aki mostantól lejárt műszaki vizsgájú gépjárművel közlekedik
2018. május 20., vasárnap

Nem megy: Simona Halep simán kikapott a római tenisztorna döntőjében

Simona Halepnek nem sikerült megnyernie a 3,3 millió dollár összdíjazású római salakpályás tenisztorna női versenyét, miután a vasárnapi döntőben 6:0, 6:4 arányú sima vereséget szenvedett az ukrán Jelina Szvitolinától.

Nem megy: Simona Halep simán kikapott a római tenisztorna döntőjében
2018. május 20., vasárnap

Megnyílnak az erdélyi nemesi lakok a Nyitott kastélyok hetén

Visszahelyeznék az emberek „mentális térképére” az erdélyi kastélyokat, kastélykerteket a Nyitott kastélyok hete rendezvénysorozat segítségével, melynek keretében hat helyszínen szerveznek családi napot, pikniket a nagyközönség számára.

Megnyílnak az erdélyi nemesi lakok a Nyitott kastélyok hetén
2018. május 20., vasárnap

Tehetséges határon túli diákok is jelentkezhetnek a Mathias Corvinus Collegium képzéseire

Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény.

Tehetséges határon túli diákok is jelentkezhetnek a Mathias Corvinus Collegium képzéseire
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 19., szombat

Cannes: Donald Trumpot a Ku-Klux-Klannal összemosó politikai pamflet kapta a Nagydíjat

Spike Lee amerikai rendező BlacKKKlansman című filmje nyerte el a zsűri Nagydíját szombat este a 71. cannes-i filmfesztiválon. A seregszemlén a japán Kore-eda Hirokazu filmje kapta az Arany Pálmát.

Cannes: Donald Trumpot a Ku-Klux-Klannal összemosó politikai pamflet kapta a Nagydíjat
2018. május 19., szombat

Több száz autós követelte a Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya megépítését

A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópálya megépítéséért tüntetett szombaton több száz autós, Jászvásártól vonulva Bukarestig.

Több száz autós követelte a Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya megépítését
2018. május 19., szombat

Burleanu dicséri, hogy az FK Csíkszereda két válogatottnak is ad fiatal labdarúgókat

Egyedülállónak tartja Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke, hogy az FK Csíkszereda egyesülete két válogatottnak, a románnak és a magyarnak is ad fiatal labdarúgókat.

Burleanu dicséri, hogy az FK Csíkszereda két válogatottnak is ad fiatal labdarúgókat
2018. május 19., szombat

Szilágyi Zsófia filmje nyerte Cannes-ban a kritikusok különdíját

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.

Szilágyi Zsófia filmje nyerte Cannes-ban a kritikusok különdíját
2018. május 19., szombat

Örök hűséget esküdött Harry herceg amerikai hitvesének

Megnősült szombaton Harry herceg. Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája a London nyugati határában fekvő Windsor ősi királyi rezidenciájának Szent György-kápolnájában esküdött örök hűséget amerikai hitvesének, Meghan Markle-nak.

Örök hűséget esküdött Harry herceg amerikai hitvesének
2018. május 19., szombat

Egységes adóbevallás online is virtuális magánszolgáltatási platformon keresztül

A magánszemélyek most már online tölthetik ki és nyújthatják be az egységes adóbevallást, a pénzügyminisztérium által ingyenesen biztosított virtuális magánszolgáltatási platformon keresztül – tájékoztatott György Attila, a szaktárca államtitkára.

Egységes adóbevallás online is virtuális magánszolgáltatási platformon keresztül