Elődöntőbe jutott a magyar válogatott a debreceni női junior kézilabda-világbajnokságon, miután a szerdai negyeddöntőben 31-26-ra legyőzte a román csapatot.
Erdélyi magyar kutatóknak, egyetemi oktatóknak adományozott Bolyai-plakettet és Bolyai Emléklapot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Mintegy 1,2 millió munkavállaló fizetése csökkenthetett, további 608 781 alkalmazott esetében pedig fennáll a csökkenés kockázata a tb-járulék befizetésének a munkáltatóról a munkavállalóra történt átruházása nyomán. Szakemberek szerint várható volt, hogy gondok lesznek.
Új szolgáltatással bővül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok tevékenysége: hétfőtől a magyar elektronikus személyazonosító igazolványok (e-szig) aktiválását is kérhetik az irodák egy részében az erdélyi magyar állampolgárok.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) mennie kell előre – jelentette ki szerdán Brüsszelben Klaus Johannis. A román államfő hozzátette: a maga részéről továbbra is támogatni fogja a korrupcióellenes harcot.
Számos romániai üzletlánc elrendelte bizonyos gyorsfagyasztott termékek polcról való levételét és a vásárlóktól való visszahívását, miután baktériumfertőzést mutattak ki a Greenyard termékei esetében. Az országban nem észleltek megbetegedéses esetet.
A német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt Donald Trump amerikai elnök a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt, mondván, hogy Németország a „foglya” Oroszországnak.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) nagyszebeni ügyosztályánál folytathatja tevékenységét Laura Codruţa Kövesi – döntött szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege. Később áthelyezték a főügyészségre.
Újabb többnyelvű helységnévtáblával büszkélkedik Kolozsvár: az útügyi hatóság munkatársai a kincses város Györgyfalva felőli bejáratánál is kihelyezték a háromnyelvű, Cluj Napoca-Kolozsvár-Klausenburg feliratú táblát, immár az út mindkét oldalán.
Korántsem új a nap alatt, s az idei vizsgaidőszakban is ismétlődik, amihez hosszú évek óta hozzászoktunk.
Nem számít, hogy ki milyen anyanyelvű, a lényeg, hogy helyesen fogalmazzon románul – vélekedett a dolgozatokat javító vásárhelyi bizottság tagja, Bogdan Raţiu. Magyar szakemberek szerint mélyreható, rendszerszerű változás nélkül nem várható javulás az érettségi eredményeket illetően.
Franciaország biztosította helyét elsőként az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjában, miután a keddi elődöntőben Szentpéterváron 1-0-ra legyőzte Belgiumot.
Az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventus labdarúgócsapatához szerződött. A hivatalos bejelentést a királyi gárda tette meg kedden.
Rendkívül alpári stílusban vitatkozik a közösségi oldalon Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter azokkal, akik politikai vagy pénzügyi témában tesznek fel neki kellemetlen kérdéseket.
Közös nyilatkozatban fejezte ki megrendülését és értetlenségét kilenc Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet Beke István és Szőcs Zoltán elítélése miatt kedden.
Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél napok óta tartó mentőakció harmadik mentési művelete során.
Közös magyar–román árvízvédelmi projekt indult a Maros határvízi szakaszán uniós támogatással, több mint 800 millió forintból – közölte az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese kedden Szegeden.
Nem számottevő mértékben, de csökkent az országos átlagbér májusban, amikor 2704 lejt, vagyis mintegy 580 eurót vittek haza a romániai dolgozók. A 700 eurónál többet keresők aránya még mindig alig 16 százalékos az országban.