Klubot váltott az ötszörös aranylabdás támadó
Az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventus labdarúgócsapatához szerződött. A hivatalos bejelentést a királyi gárda tette meg kedden.
2018. július 10., 19:042018. július 10., 19:04
2018. július 10., 22:062018. július 10., 22:06
Sajtóhírek szerint a klubváltásra százmillió euróért került sor, és az eddig a spanyol klasszisgárdát erősítő ötszörös aranylabdás portugál sztár évi 30 millió eurót fog keresni Torinóban. Később az olasz klub megerősítette, hogy a váltásra százmillió euróért került sor, és Ronaldót 2022. június 30-ig négyéves szerződés köti majd az együtteshez. A Juventus egyben jelezte, a klubcsere megfelel a nemzetközi szövetség (FIFA) átigazolási előírásainak. Korábbi médiaértesülések alapján Ronaldo évi 30 millió eurót fog keresni Torinóban.
Az MTI felidézte, hogy a 33 esztendős Európa-bajnok támadó 2009 óta szerepelt a madridi együttesnél, amellyel a többi között négy Bajnokok Ligája-győzelmet, két-két bajnoki címet és spanyol Király Kupa-diadalt, valamint három klubvilágbajnoki sikert ünnepelhetett. A királyi gárda színeiben 451 gólt szerzett 438 találkozón.
„A Real Madrid számára Cristiano Ronaldo mindig is az egyik legnagyobb szimbóluma lesz, s egyedülálló viszonyítási pont a következő generációk számára” – fogalmazott a spanyol klub közleménye, amely kiemelte: „a Real Madrid mindig az ő otthona lesz”. A Real Facebook-oldalán közzétette Ronaldo levelét, melyben a portugál támadó kiemelte: a madridi évek voltak pályafutása legboldogabbjai, s egyaránt köszönetet mondott a klubnak, a szurkolóknak és a városnak is, ahol kilenc évet töltött.
„Mindezzel együtt is úgy éreztem, elérkezett az a pillanat, hogy új fejezetet nyissak az életemben, ezért kértem a klubot, hogy engedjen el” – idézte az MTI Ronaldót, aki egyúttal a drukkerek megértését is kérte. Hangsúlyozta, számos siker mellett nehéz pillanatokat is átélt, hiszen a Real Madridnál mindig rendkívül magasak az elvárások. A közös sikerek felelevenítése után Ronaldo kiemelte: „a Real Madrid meghódította” a szívét, s kitért rá, „csodálatos csapattársakkal” osztozott a pályán és az öltözőben.
„Bár most távozom a klubtól, akárhová is megyek, mindig hűséges leszek a mezhez, a címerhez és a Santiago Bernabéuhoz” – fejtette ki Ronaldo. A csapatkapitány Sergio Ramos közösségi oldalán búcsúzott társától, aki – mint írta – góljaival és a közösen megnyert trófeákkal előkelő helyet foglal el a klub történetében. „A madridisták mindig emlékezni fognak rád, megtiszteltetés volt az oldaladon játszani” – emelte ki Ramos.
Cristiano Ronaldo eredményei: FIFA-Aranylabda (2013, 2014), Aranylabda (2008, 2016, 2017), Európa-bajnok (2016), Európa-bajnoki ezüstérmes (2004), Bajnokok Ligája-győztes (2008, 2014, 2016, 2017, 2018), klubvilágbajnok (2008, 2014, 2016, 2017), Európai Szuperkupa-győztes (2014, 2017), angol bajnok (2007, 2008, 2009), FA Kupa-győztes (2004), angol Ligakupa-győztes (2006, 2009), angol Szuperkupa-győztes (2007), Európai Aranycipő (2008, 2011, 2014, 2015), angol gólkirály (2008), spanyol bajnok (2012, 2017), spanyol Király Kupa-győztes (2011, 2014), spanyol Szuperkupa-győztes (2012, 2017), spanyol gólkirály (2011, 2014, 2015), Puskás-díj (2009)
A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett.
A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.
Szigorú játékvezetőként jellemzi a nagykárolyi Kovács Istvánt az RMC Sport francia sportportál, amely abból az alkalomból közölt rövid portrét a partiumi sípmesterről, hogy ő vezeti a Bajnokok Ligája szombat esti d
Megnyerte a bajnoki címet a Nagyváradi VSK vízilabda-csapata, miután a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzésén Bukarestben felülmúlta a címvédő Steaua együttesét.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
szóljon hozzá!