Az előző hónaphoz képest két bázisponttal magasabb, 3,50%-os volt július végén a munkanélküliségi ráta – derül ki az Országos Munkaerő-elosztó Hivatal (ANOFM) szerdán közzétett kimutatásából.
A Krónika által megszólaltatott szakemberek üdvözlik, hogy ősztől sakkozni tanulhatnak a testnevelésből felmentett diákok, ám a miniszteri rendeletben homályosan fogalmaznak, a terv nehezen kivitelezhető.
Meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt Tőkés László és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és ügyvezető elnöke szerdán.
Városnapozunk, ünnepelünk, tisztelgünk, emlékezünk, fejet hajtunk, felmutatjuk értékeinket, szórakozunk – mindez az erdélyi városokban immár több éve útjára indított tavaszi-nyári magyar programsorozatok velejárója.
Kortárs művészeknek a centenárium témájára készített alkotásai tekinthetők meg a Kolozsvári Magyar Napokon, egészen vasárnapig a Szépművészeti Múzeum pincéjében. A tárlatról a kezdeményező, Márkos Tünde képzőművész beszélt.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem kapott semmiféle hivatalos értesítést Liviu Dragnea képviselőházi elnöktől az ellene irányuló állítólagos fenyegetettségről – írja az Agerpres Ovidiu Marincea sajtószóvivő nyilatkozatára hivatkozva.
A Szociáldemokrata Párton (PSD) belül nem merül fel a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött kormánykoalíció felbontása – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
Azontúl, hogy a magyarellenes politikusok a bíróságon, az ombudsmannál, illetve nyilatkozataikban támadják az újraalakított marosvásárhelyi római katolikus iskolát, adminisztratív vonalon is nehézkesen megy az újraszervezés.
„Tavaly áprilisban merényletet kíséreltek meg ellenem” – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Marius Pașcan parlamenti képviselő figyelmébe ajánljuk a 112-es egységes segélyhívó szám használatát szabályozó hivatalos útmutatót.
Négy borjat is nevelnek azok a bölények, amelyeket a romániai Déli-Kárpátokban zajló visszavadítási program keretében bocsátottak szabadon vagy tartanak félig szabad állapotban – közölte kedden honlapján a WWF Románia egyesület.
Csaknem 24 százalékkal nőtt az eladott új autók száma Romániában az első hét hónapban a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte kedden a román autógyártók és - importőrök egyesülete.
1.000.000 aláírás gyűlt össze a határokon belül és kívül a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű polgári kezdeményezés keretében, amellyel a cél alkotmányba foglalni, hogy bűnvádi perben jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be köztisztséget.
Tíz csendőrrel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy törvénytelenül járhattak el az augusztus 10-ei bukaresti tömegoszlatáson – közölte kedden Carmen Dan belügyminiszter egy parlamenti bizottsági meghallgatáson.
Újabb lendületre lenne szüksége a marosvásárhelyi HIFA Románia – Segítség Mindenkinek Egyesület grandiózus projektjének, melynek keretében 75 mozgássérült személy számára építenének ki a Maros megyei Pókakeresztúron egy lakóparkot.
Az alapvető szükségleti cikkek – mint például az alapélelmiszerek, üzemanyagok, az energia, a tömegközlekedési bérletek vagy a kábeltévé – drágultak a leginkább 2017 júniusa és 2018 júniusa között.
A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt fogjuk meg egymás kezét egy-egy pillanatra, s vigyük magunkkal a mindennapokba is az összetartozás érzését – fogalmazott Gergely Balázs főszervező az erdélyi és Kárpát-medencei léptékben is kiemelkedő kincses városi rendezvénysorozat hétfő esti hivatalos megnyitóján.
Rengeteg kulturális rendezvény várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit ezen a héten, kiállítások, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, színházi események és számos más, gyerekeket, felnőtteket megszólító programpont szerepel a kínálatban.