Lendítenének a lakóparkterven – Teljesen megtorpant a 75 mozgássérültön segíteni hivatott, nagyszabású Maros megyei projekt

– jegyezte meg Simon Judit Gyöngyi, a 2000-es évek elején létrehozott civil szervezet vezetője.

Míg számos velük együtt érző személy támogatta a mozgássérültek régóta dédelgetett álmát, akadt olyan is, aki anyagi hasznot igyekezett húzni belőle. A terv ötletgazdája szerint lenne egy kompromisszumos megoldás: társulni az állammal, de a HIFA semmiképp nem szeretne ebbe az akár csapdákat is rejtegető ajánlatba belemenni. A mozgássérültek attól tartanak, hogy a hatóságok teljesen eltérítenék az eredeti elképzelést, és valami mást valósítanának meg a védett lakások helyett.

A társadalmi integrációt segítené

A HIFA-park 75, fogyatékkal élő személy számára biztosítana életteret akadálymentesített, kellemes környezetben és munkahelyet védett műhelyekben.

„A tulajdonképpeni cél egy olyan átfogó háló és élettér kialakítása, amely létszükséglet jogosultjaink és sorstársaink számára. Az általunk megvalósítani kívánt központ megakadályozná az elmagányosodást, elszigetelődést a hozzátartozók elhunyta után valamelyest megoldódna számukra a munkavállalás, illetve foglalkoztatás. Ugyanakkor csökkenne a szociális és kulturális szegregáció” – sorolja a terv mellett szóló érveit Simon Judit Gyöngyi, aki maga is tolókocsiban éli az életét.

Az elképzelések szerint a bentlakók elsősorban a saját részhozzájárulásukból, valamint önkormányzati és állami támogatásokból, illetve szponzorok segítségével tartanák fenn a lakóparkot. Bevételi forrást jelentene ugyanakkor az épületegyüttes bizonyos részeinek bérbeadása, valamint a lakók munkáinak értékesítése.

„Az idő nem nekünk dolgozik”

Szüleik elöregedésével az érintettek egyre inkább veszélyben érzik magukat. Attól tartanak, hogy előbb-utóbb eljön az az idő, amikor kihalnak azok a családtagok, akik évtizedek óta lelkiismeretesen gondozták, segítették őket.

Simon Judit, aki özvegy édesanyjával lakik egy fedél alatt, a közelmúltban megtapasztalta, mit jelent, ha a legfőbb támasza nincs mellette. „Az utóbbi tizennyolc évben egyetlen napot nélkülöztem az édesanyámat, akkor is azért, mert elutazott egy tolókocsiért. Nemrégiben viszont kórházba került, az én életem pedig teljesen átalakult, lelassult. Nem tudtam azt az aktív életet élni, amit addig. A HIFA legtöbb tagja tolókocsiban is aktív ember, aki nem ágyban tengeti a napjait, ehhez azonban személyre és állapotra szabott gondozásra és napi programra van szükség” – állítja a szervezet elnöke. Ugyanakkor

„Az idő nem nekünk dolgozik, de reménykedünk tervünk és álmunk megvalósulásában. Lehet a terv grandiózus, miközben olyan létszükségletet fed, amely nemcsak a fogyatékkal élők életét, illetve ezen emberek közvetlen hozzátartozóinak életét tenné jobbá, hanem egy egész társadalom életminőségén javítana. Egy ilyen álom megvalósulása nem pénzben mérhető” – vallják.