A sakk fejleszti a gyerek logikus gondolkodását
Fotó: Kiss Arnold
A Krónika által megszólaltatott szakemberek üdvözlik, hogy ősztől sakkozni tanulhatnak a testnevelésből felmentett diákok, ám a miniszteri rendeletben homályosan fogalmaznak, a terv nehezen kivitelezhető. Pedig a diákokon sokat segíthente a logikus gondolkodás elsajátítása.
2018. augusztus 23., 08:322018. augusztus 23., 08:32
2018. augusztus 23., 12:172018. augusztus 23., 12:17
A testnevelésből felmentett diákok sakkozni tanulnak – mondja ki egy korábbi miniszteri rendelet. A Valentin Popa oktatási tárcavezető határozatát üdvözlő Román Sakkszövetség emlékeztetett, hogy a testnevelő tanárokat a Pedagógusok Házával együttműködve készítik fel, és már eddig országos szinten több mint 2500 pedagógus szerezte meg a képesítést.
Valentin Popa kiemelkedőnek nevezte a sakkszövetség kezdeményezését, mert mint mondta, a sportszervezet képviselői azon kevesek közé tartoznak, akiket érdekel, mi történik a felmentett diákokkal a testnevelésórán.
Biró Sándor nemzetközi sakkmester a Krónikának elmondta, már négy évvel ezelőtt aláírt egy egyezményt az akkori oktatási miniszter, hogy választható tantárgyként bevezetik a sakkot az oktatási rendszerbe. Erre azért is szükség volt, mert
A csíkszeredai Biró Sándor azonban rámutatott, a gyakorlatban ebből kevés valósult meg, ugyanis ellenállást tapasztaltak a tanintézetek részéről: arra hivatkoztak, így is zsúfolt a tanterv. Akik szívesen tanítottak volna sakkot az iskolákban, különböző akadályokba ütköztek, például testnevelő tanári képesítést vártak el tőlük.
Jelenleg Hargita megyében csak néhány helyszínen zajlik önkéntes módon ingyenes sakkoktatás, de nem a tanterv részeként. Egyébként
Háromszéken csupán néhány testnevelő tanár szerezte meg a sakkoktatáshoz a képesítést, ám nem tanították, mert arra nem volt pénzügyi keret, hogy foglalkoztassák őket – mondta el lapunknak Farkas Csaba szaktanfelügyelő. Hozzátette, támogatja, jó ötletnek tartja a sakkoktatást, ám ez a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Egy tanár nem tudja megtartani a testnevelésórát, és közben sakkra is tanítani a felmentetteket, erre pluszpedagógus kellene, ez pedig már nem fér bele a fejkvóta szerint megállapított bérkeretbe.
Farkas Csaba rámutatott, sok diák esetében nem lenne szükség teljes felmentésre. Szerinte az orvosnak ajánlásokat kellene megfogalmaznia, bizonyos gyakorlatokat javasolva vagy éppen megtiltva a különböző betegségek esetén, hiszen a fiatalok nem mozognak eleget, és ezt az egészségi állapotuk is megsínyli. Tanuljanak sakkot, és mozogjanak is – összegezte a tanfelügyelő.
Biró Sándor nemzetközi sakkmester ugyanakkor rámutatott,
Egyetért ezzel Gergely P. Alpár, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófia Intézetének doktorandusa, szemináriumvezetője is. Az óraadó tanár a Krónikának kifejtette, a nyugati (racionális) kultúra egyik alapja a logikus gondolkodás. Ennek ellenére a logika heti egy-, elvétve kétórás tantárgyként jelenik meg a középiskolai oktatásban, és a diákok így is csak kilencedik osztályban, vagyis egy évig tanulják.
„Mondanom sem kell, ez éppen arra elég, hogy a legszükségesebb dolgok megemlítésre kerüljenek. Ha viszont igaz az, hogy az életünk minden szinten logikusan van berendezve, akkor a logikával nemcsak logikaórán találkozunk, hanem másutt is. Így logikával találkozunk a matematika-, fizika-, földrajz-, biológia-, közgazdaságtan-, illetve nyelvórákon is; vitakörökön, drámaórán. A logika szerves része az életünknek” – hangsúlyozta Gergely P. Alpár, kiemelve: a sakk sokat segíthet a logikus gondolkodásban.
„Polgár László egy helyen azt mondja, hogy a sakk arra tanít(hat)-ja meg a gyerekeket, hogy egy-egy helyzetet elemezzenek, értékeljenek, terveket készítsenek, és azokat megvalósítsák. A sakk-könyvek nem tanítják meg, hogy milyen a tökéletes sakkjátszma, csak azt tanítják meg, hogy hogyan lehet játszani a játékot. Egy-egy játszmát nem lehet bemagolni, hiszen a játszma keretén belül éppen adott helyzetnek megfelelően kellene meghozni a legjobb döntést, és aszerint kellene lépni – fogalmazott a BBTE doktorandusa – Ebben az értelemben csakugyan mondhatjuk, hogy a sakk gondolkodni tanít. Erre pedig egyre inkább szükség van. Szükség van az iskolákban, egyetemeken és a hétköznapokban is.”
Gergely P. Alpár kifejtette,
Ugyanígy egy-egy beszélgetés alkalmával vagy érvelési szituációban legyen egy tervük, és annak megfelelően lépésről lépésre haladjanak a kitűzött cél felé – emelte ki a logikus gondolkodás elsajátításának fontosságát a Magyar Filozófia Intézet munkatársa.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
Személygépkocsi ütközött teherautóval kedd délután Maros megyében a 15-ös országúton Gödemesterháza és Csobotány között, a balesetben két személy életét vesztette.
„Buddha-bélyeg” elnevezésű, veszélyesnek minősülő droggal kaptak egy egy erdélyi fiatalt – olvasható a Kolozsvári Rádió román nyelvű honlapján.
A rendőrök és ügyészek több mint 21 kilogramm drogot koboztak el egy hétfőn Kolozsváron kábítószer eladásán tetten ért személytől – tájékoztatott kedden a Román Rendőrség.
A múlt héten mindössze négy lakossági bejelentés érkezett a csendőrségre Hargita megyei településekről medvék jelenlétéről, jóval kevesebb, mint az előző hetekben.
A brassói városháza egy áfa nélkül 21,1 millió lej (4,2 millió euró) értékű, európai uniós projekt keretében fiatal családok számára épít lakásokat.
Elkezdődött a regisztráció a XII. KMDSZ Nyári Egyetemre – közölte a szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).
Több mellkasi és lábsérüléssel került a besztercei kórházba az a férfi, akit hétfő délután medve támadt meg a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván közelében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)