Diplomáciai „szóváltás” alakult ki David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter között, miután az amerikai diplomata egy írásban bírálta Magyarországot az ukrajnai háború kapcsán.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke azt mondta, próbálják elfogadtatni az európai szövetséggel (UEFA) a Nagy-Magyarország jelképet és az árpádsávos zászlót.
Kemény hangnemben folyik a szóváltás Budapest és Kijev között azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „senki földjének” nevezte, és Afganisztánhoz hasonlította Ukrajnát.
Számottevő áttelepedési hullám érhető tetten a román–magyar határ menti régióban, az elmúlt években rengeteg román, illetve román–magyar kettős állampolgár vásárolt ingatlant Kelet-Magyarországon. Egy részük életvitelszerűen tartózkodik odaát.
Jóval, akár 60 százalékkal is drágábbak ugyanazok a termékek a Lidl magyarországi boltjaiban, mint Romániában a Világgazdaság által végzett ár-összehasonlítás alapján, amely azt mutatja, hogy alig találni olyan árukategóriát, ami az anyaors.
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE nevű diszkriminációellenes csoportja tagjainak fogalmuk sincs a történelemről, ha a magyar futballválogatottat azért jelentik fel, mert mérkőzésén nagy-magyarországos zászlók jelennek meg – közölte Szijjártó Péter.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott mérkőzésein bármilyen formában megjelenítik Nagy-Magyarországot, de a háttérben továbbra .
Többek között a Transylvanian Fanatics nevű szurkolói csoport részéről is tiltakozást váltott ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése, amely értelmében a válogatott mérkőzésein nem látják szívesen a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat.
Bukarestben mutatják be Lövétei Lázár László Feketemunka című verseskötetének román fordítását február 2-án 19 órától – közölte a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest.
Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.
Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Szatmárcsekén. Elmondta, ha van erény, amely kiérdemli a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás.
Súlyos zavarokat okoz az Ukrajnával szomszédos országok piacán a nagy tételben érkező, olcsó ukrán gabona. Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság közbelépését sürgeti.
Letartóztattak egy román férfit, aki január 9-én késsel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre Budapesten – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Románia nem most, hanem már 2019-ben megelőzte Magyarországot az éves bruttó átlagbérek tekintetében – közölték a Krónika megkeresésére a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdászai.
A magyar útlevél a 9. legjobb a világon, a román úti okmány pedig a 17. a migrációra és a külföldi beruházók állampolgárság-szerzésére szakosodott Henley & Partners vállalat friss rangsora szerint.
Jelentős számban járnak át a környező országokba – többek között Romániába – tankolni a magyarországi sofőrök az árkülönbségek miatt sajtóbeszámolók szerint.
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.
A legjobb hét közé kerülést tűzte ki célként a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a jövő szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra a magyar szövetség (MKSZ).