Bábszínházi világnap a kolozsvári Pucknál

Bábszínházi világnap a kolozsvári Pucknál

Interaktív sétával, komatállal, és természetesen bábelőadással ünnepli a kolozsvári Puck magyar tagozata a bábszínházi világnapot. Az intézmény kedden 16 órától szeretettel vár minden kedves érdeklődő gyermeket és felnőttet.

2017. március 20., hétfő

Elszántan várják Váradon a történelmi pólófinálét

Feltüzelt hangulatban várja a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a LEN-Eurokupa-döntő első, Ferencváros elleni mérkőzését.

Elszántan várják Váradon a történelmi pólófinálét
2017. március 20., hétfő

Dobogón „pihen” a nemzetközi szerepléstől mégis távolodó CFR

A képzeletbeli dobogón zárta a Liga 1 felsőházi rájátszásának második fordulóját a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapata, miután a vasárnap esti zárómérkőzésen a Craiova gól nélküli döntetlent játszott a Dinamo vendégeként. 

Dobogón „pihen” a nemzetközi szerepléstől mégis távolodó CFR
2017. március 20., hétfő

Beperelheti a szaktárcát az orvosi kamara

Beperelné az egészségügyi minisztériumot a Román Orvosi Kamara (CMR), amennyiben a szaktárca nem vonja vissza azt a rendeletet, amely lehetőséget biztosít az állami kórházakban kezelt betegek számára, hogy értékeljék a szolgáltatás minőségét.

Beperelheti a szaktárcát az orvosi kamara
2017. március 20., hétfő

Mélyülnek az ellentétek az ALDE-ban

Akár pártszakadást is eredményezhet, hogy a kisebbik koalíciós párt ALDE két szárnya közötti rivalizálás részeként a Tăriceanu-oldal megpróbálja háttérbe szorítani a Constantin-szárnyat.

Mélyülnek az ellentétek az ALDE-ban
Mélyülnek az ellentétek az ALDE-ban
2017. március 20., hétfő

Mélyülnek az ellentétek az ALDE-ban

2017. március 20., hétfő

Épségben megtalálták a Retyezátban rekedt hegymászókat

Megtalálták hétfő kora délután azt a két craiovai hegymászót, akik szombaton tűntek el a Retyezát-hegységben.

Épségben megtalálták a Retyezátban rekedt hegymászókat
2017. március 20., hétfő

Felfüggesztette párttagságát a PSD-ben a kalasnyikovos honatya

Helyzete tisztázásáig felfüggeszti párttagságát Cătălin Rădulescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője – közölte hétfőn az Argeş megyei sajtóval a kormányellenes tüntetőket fegyverrel és vízágyúval fenyegető politikus.

Felfüggesztette párttagságát a PSD-ben a kalasnyikovos honatya
2017. március 20., hétfő

A kaotikus oltási rendszerre panaszkodnak Háromszéken

Kaotikus, kiszámíthatatlan oltási kampányok zajlanak az országban: az ellátás másfél éve akadozik, teljesen felborult az oltási rend is, a kisgyerekes családokat állandóan újabb és újabb időpontokra hívják be – hívta fel a figyelmet Lucia Seres.

A kaotikus oltási rendszerre panaszkodnak Háromszéken
2017. március 20., hétfő

Megvannak a Versünnep fesztivál erdélyi továbbjutói

Jeles költők alkotásait szólaltatták meg az előadók a Versünnep fesztivál 2017-os erdélyi elődöntőjén a hét végén, a rendezvénynek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont.

Megvannak a Versünnep fesztivál erdélyi továbbjutói
2017. március 20., hétfő

Webometrics: első helyen a BBTE a romániai egyetemek különversenyében

A kutatómunka jelentősége, a tudományos publikációk tartalma és az online jelenlét szempontjából első helyen áll az ország felsőoktatási intézményei között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

Webometrics: első helyen a BBTE a romániai egyetemek különversenyében
2017. március 20., hétfő

Jövő szerdán indítja el a kilépési folyamatot London

Jövő szerdán indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozatot Theresa May brit miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával – közölte hétfőn a Downing Street.

Jövő szerdán indítja el a kilépési folyamatot London
2017. március 20., hétfő

Cseh Tamásra emlékeznek Marosvásárhelyen

Cseh Tamás énekes-dalszerző emlékét idézi A rajtam maradt télikabát című előadóest, amelyet kedden 19.30-kor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében mutatnak be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház  művészei.

Cseh Tamásra emlékeznek Marosvásárhelyen
2017. március 20., hétfő

Derűlátók a Wizz Airnél

Több mint 20 százalékkal növeli az idén szállítási kapacitását a Wizz Air diszkont légitársaság a Romániát érintő járatain – közölte a fapados légitársaság. 

Derűlátók a Wizz Airnél
Derűlátók a Wizz Airnél
2017. március 20., hétfő

Derűlátók a Wizz Airnél

2017. március 20., hétfő

Újabb programpontok a 14. Erdélyi Humorfesztiválon

Újabb négy programponttal bővült a 14. Erdélyi Humorfesztivál, amelyet április 3. és 9. között szerveznek meg Kolozsváron.

Újabb programpontok a 14. Erdélyi Humorfesztiválon
2017. március 20., hétfő

A román címer megjelenítését hiányolja a hargitai prefektus

A nemzeti jelképek hivatalos iratokon való használatát szabályozó törvény előírásaira hívja fel a Hargita megyei polgármesterek figyelmét Adrian Jean Andrei prefektus.

A román címer megjelenítését hiányolja a hargitai prefektus
2017. március 20., hétfő

Napsugár: gyermeklap „szemben az árral”

Jubileumi rendezvénnyel köszöntötték a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklapot a hétvégén Kolozsváron.

Napsugár: gyermeklap „szemben az árral”
2017. március 20., hétfő

A magyar nyelv őrzőinek kolozsvári „hűségesküje”

A jövőben is kiemelt céljának tekinti az együttműködést az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók szövetsége, amelynek vezetői az erre vonatkozó szerződés meghosszabbítását írták alá a hétvégén Kolozsváron.

A magyar nyelv őrzőinek kolozsvári „hűségesküje”
2017. március 20., hétfő

Buszbaleset: felbontják a szállítási vállalattal kötött szerződést

Ittas sofőr vezette a dévai Téglás Gábor Gimnázium hétfőn reggel felborult iskolabuszát, a balesetet szenvedett 16 diák közül hármat tartanak bent kórházi megfigyelésre. A tanintézet felbontja a szállítási vállalattal kötött szerződését.

Buszbaleset: felbontják a szállítási vállalattal kötött szerződést