Négy év késéssel, jövőre befejeződhetnek a Romgaz új radnóti hőerőművének építési munkálatai. A vállalat bejelentése szerint a beruházás befejezésének dátuma, amit az üzembe helyezés erősít majd meg, nem haladhatja meg a 2024. december 31-ét.
Az év elejétől november végéig 60 ezer bírságot rótt ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), összesen mintegy 427,5 millió lej értékben.
Az elmúlt 24 órában a hegyimentő-szolgálat munkatársai több mint 50 személynek nyújtottak segítséget, akiknek több mint fele kórházi ellátásra szorult – tájékoztatott csütörtökön a Salvamont.
A Hunyad Megyei Tanács elnöke vizsgálatot rendelt el a dévai megyei sürgősségi kórházban, miután a közösségi médiában megjelent információk szerint 2022-ben tévesen szállítottak a hullaházba egy nőt, és élve akarták felboncolni.
Románia teljes jogú Schengen-tagságot érdemel – hangsúlyozta szerda este a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sajtószóvivője.
A román belügyminisztérium politikai megállapodásra jutott az osztrák és a bolgár társtárcával a schengeni övezet Romániával és Bulgáriával történő bővítéséről a légi és tengeri határátkelőkön keresztül 2024 márciusától – jelentette be a belügyi tárca.
Késhet a közigazgatási alkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetése Ukrajnában, ha az Európai Unió és az Egyesült Államok nem folyósítja jövőre a megígért pénzügyi segítséget.
Nagy a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban és a Páring-hegységben – figyelmeztettek a nagyszebeni meteorológusok.
Befejeződött a szamosújvári Lászlóffy-ház felújítása, a kivitelező nemrég átadta a Kolozs megyei város egyik büszkeségét a tulajdonos helyi önkormányzatnak.
Leváltották a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) megelőző ellenőrzésekkel foglalkozó osztályának vezetőjét a Ferma Dacilor panziónál történt tűzeset miatt – közölte szerdán a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU).
Megkésve, 2024 második negyedévében készülhet el a Brassó–Predeál-vasútvonal korszerűsítési munkálatainak megvalósíthatósági tanulmánya.
Idén január 1-től december 24-ig összesen 2735 kanyarós megbetegedést és a vírus okozta három halálesetet jelentettek Romániában – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az országos adóhatóság (ANAF) figyelmezteti a lakosságot, hogy hamis üzeneteket tartalmazó e-mailek érkeznek az emberek postaládájába, amelyeket az ANAF nevében küldenek.
Borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra – számolt be az eseményről Rókusfalvy Pál.
Tévedésből kapott 55 euró helyett 15 ezer eurónál magasabb vízszámlát egy 88 éves nő Olaszországban, aki az összeg hallatán rosszul lett, és meghalt vasárnap este.
Csütörtökön összeül a bukaresti képviselőház, hogy megvitassa a Székelyföld, a nemzeti közösségek, illetve a magyar közösség kulturális autonómiájával kapcsolatos három törvénytervezetet.
Virgiliu Nanu Prahova megyei prefektus szerint a kedden leégett Ferma Dacilor panziót engedély nélkül építették fel, az épületegyüttes csak utólag, 2020-ban kapott egy építkezési tanúsítványt.
A Maros megyei törvényszék szerdán hozott jogerős döntése értelmében 60 napos hatósági felügyelet alatt marad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott bentlakásánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetője.