A kolozsvári önkormányzat megvásárolná az egykori New York Szálló épületét

A kolozsvári önkormányzat megvásárolná az egykori New York Szálló épületét

Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét, mely a belváros egyik legimpozánsabb, egyben legrosszabb állapotban lévő műemlék épülete – erősítette meg az MTI kérdésére Oláh Emese alpolgármester.

2024. február 15., csütörtök

Magas intenzitással terjed az influenzavírus, a legtöbb esetet Bukarestből és Kolozs megyéből jelentették

A február 5. és 11. között jelentett légúti fertőzések száma meghaladta az elmúlt idények átlagát, de a korábbi hetekhez képest enyhén csökkent, az influenzavírus továbbra is magas intenzitással terjed – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet.

Magas intenzitással terjed az influenzavírus, a legtöbb esetet Bukarestből és Kolozs megyéből jelentették
2024. február 15., csütörtök

Egyéves felmentést kaptak a gazdák a termőföldek parlagoltatása alól

Egy évre szól a február 14-től életbe lépett, és visszamenőleges hatállyal január 1-től érvényes uniós rendelet, amely felfüggeszti a mezőgazdasági területek egy részének kötelező parlagoltatásáról szóló korábbi uniós előírásokat.

Egyéves felmentést kaptak a gazdák a termőföldek parlagoltatása alól
2024. február 15., csütörtök

A két kiskorú szexuális bántalmazásával gyanúsított szatmárnémeti ortodox pap továbbra is vizsgálati fogságban marad

A Szatmár megyei törvényszék elutasította csütörtökön a fellebbezését, így vizsgálati fogságban marad a két kiskorú szexuális bántalmazásával gyanúsított szatmárnémeti ortodox pap.

A két kiskorú szexuális bántalmazásával gyanúsított szatmárnémeti ortodox pap továbbra is vizsgálati fogságban marad
2024. február 15., csütörtök

Ellenőrizni fogják azokat az orvosokat, akik nagyon nagy számban állítanak ki betegszabadságokat

Az egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy vannak olyan orvosok, akik nagy számban állítanak ki betegszabadságokat, és esetükben ellenőrizni kellene, hogy minden esetben indokolt-e ez az intézkedés.

Ellenőrizni fogják azokat az orvosokat, akik nagyon nagy számban állítanak ki betegszabadságokat
2024. február 15., csütörtök

A közösségi médiának a fiatalokra gyakorolt negatív hatása miatt pereli a Metát New York

Eric Adams, New York város polgármestere helyi idő szerdán bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert használatukkal hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének válságához.

A közösségi médiának a fiatalokra gyakorolt negatív hatása miatt pereli a Metát New York
2024. február 15., csütörtök

Az egészségügyben dolgozók jövedelmének „reális” növekedését követeli az egyik szakszervezet

A pénzügyminisztérium és a képviselőház előtt tiltakozott csütörtökön az Egészségügyi Szolidaritás szakszervezeti szövetség.

Az egészségügyben dolgozók jövedelmének „reális” növekedését követeli az egyik szakszervezet
2024. február 15., csütörtök

Kolozsvári művész festményét vitte Ferenc pápának ajándékba Marcel Ciolacu

Magánaudiencián fogadta Ferenc pápa csütörtök reggel Marcel Ciolacu miniszterelnököt.

Kolozsvári művész festményét vitte Ferenc pápának ajándékba Marcel Ciolacu
2024. február 15., csütörtök

Téli családi csobbanás minden zsebre: a legolcsóbb erdélyi akvaparktól a németországi élményfürdőzésig

Miközben a legtöbben már a tavaszt várják, és máris a nyaralás terveit szövögetik, sokan próbálják kihasználni a sívakációt. Azoknak, akik inkább a csobbanást választják télen is, mutatjuk, hol és mennyiért lehet élményfürdőzni.

Téli családi csobbanás minden zsebre: a legolcsóbb erdélyi akvaparktól a németországi élményfürdőzésig
2024. február 15., csütörtök

Stílszerűen március 14-én mutatják be a magyarországi mozik a Petőfiről szóló történelmi kalandfilmet

Március 14-én mutatják be a magyarországi mozik a Petőfiről szóló, Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet – írta közleményében a stáb.

Stílszerűen március 14-én mutatják be a magyarországi mozik a Petőfiről szóló történelmi kalandfilmet
2024. február 15., csütörtök

Korrupt sofőrvizsgáztató rendőrök ellen emelt vádat a DNA; aki nem fizetett, azt nehezített pályára vitték

Több százezer lejt is összegyűjthetett öt Arad megyei sofőrvizsgáztató rendőr, aki egy jól kidolgozott mechanizmusban dolgozott össze az autósiskola képviselőivel.

Korrupt sofőrvizsgáztató rendőrök ellen emelt vádat a DNA; aki nem fizetett, azt nehezített pályára vitték
2024. február 15., csütörtök

PNL: stabilitásra van szükség, nem lépünk ki a koalícióból, ha a PSD betartja a gazdasági témájú megállapodásokat

A stabilitás szükségességét hangsúlyozzák, és cáfolják a párt kormányból való kilépési szándékát a PNL vezetői, miután Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke figyelmeztetett: ha a PNL kilép a koalícióból, ő is lemond.

PNL: stabilitásra van szükség, nem lépünk ki a koalícióból, ha a PSD betartja a gazdasági témájú megállapodásokat
2024. február 15., csütörtök

Stoltenberg: már érzékelhető annak a hatása, hogy Amerika nem fogadta el az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatást

Már érzékelhető annak a hatása, hogy az amerikai kongresszus nem fogadta még el az Ukrajnának nyújtandó, 61 milliárd dolláros katonai támogatást – jelentette ki Jens Stoltenberg.

Stoltenberg: már érzékelhető annak a hatása, hogy Amerika nem fogadta el az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatást
2024. február 15., csütörtök

Izrael készül a Hezbollah elleni harcra is

Izrael északi határánál is felkészül a harcra – hangsúlyozta Herci Halevi izraeli vezérkari főnök a libanoni határnál tartott katonai tanácskozáson szerda este.

Izrael készül a Hezbollah elleni harcra is
Izrael készül a Hezbollah elleni harcra is
2024. február 15., csütörtök

Izrael készül a Hezbollah elleni harcra is

2024. február 15., csütörtök

Eltévedt ukrán állampolgárt kellett megmenteniük a hegymentőknek Szatmár megyében

Eltévedt ukrán állampolgárt mentettek meg a Szatmár megyei Salvamont hegyimentői az Avas-hegységben – közölte csütörtökön az intézmény.

Eltévedt ukrán állampolgárt kellett megmenteniük a hegymentőknek Szatmár megyében
2024. február 15., csütörtök

Románia nagyon sokat tett Ukrajnáért katonai téren is – mondta Zelenszkij tanácsadója

Románia Ukrajna egyik legfontosabb partnerévé vált, és Kijev kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodásról tárgyal Bukaresttel a G7-ek által a vilniusi csúcstalálkozón javasolt modell szerint, hogy biztonsági garanciákat nyújtson Ukrajnának.

Románia nagyon sokat tett Ukrajnáért katonai téren is – mondta Zelenszkij tanácsadója
2024. február 15., csütörtök

Ciolacu a romániai munkaerő-hiányról beszélt, és bocsánatot kért az olaszországi románoktól, amiért ki kellett vándorolniuk

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerda este kijelentette Rómában, hogy a politikusok feladata olyan megoldásokat találni, amelyek elősegítik, hogy a külföldön élő román állampolgárok hazatérjenek az országba.

Ciolacu a romániai munkaerő-hiányról beszélt, és bocsánatot kért az olaszországi románoktól, amiért ki kellett vándorolniuk
2024. február 15., csütörtök

Halott csecsemőt találtak Kolozsváron, a pataréti szeméttelepen

Halott csecsemőt találtak szerda délután Kolozsváron, a pataréti szeméttelepen – adta hírül a Cluj24.

Halott csecsemőt találtak Kolozsváron, a pataréti szeméttelepen