Gerlóczy Márton magyarországi írónak, Áprily Lajos dédunokájának legújabb, Mikecs Anna: Altató című könyvét mutatják be Kolozsváron a szerző jelenlétében.
Medvét gázoltak el hétfőre virradóra a Hargita megyei Bögözben. A sérült nagyragadozó miatt a hatóságok fokozott óvatosságra figyelmeztetik a lakosságot.
Éles bírálatot fogalmazott meg Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke a Markó Béla költő, politikus és Lengyel László közgazdász-politológus kötetét ismertető, több erdélyi várost érintő bemutatósorozat kapcsán.
A Szerbián és Magyarországon is átvonuló, Bosznia-Hercegovina felől érkező hideg légtömeg okozta az ország nyugati térségében a vasárnapi viharos időjárást – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hétfőn közzétett közleményéből.
Sistem Alert néven dolgoz ki telefonos gyorsriasztási rendszert a szolgáltatókkal közösen a kormány. Az államfő által kért rendszer kifejlesztésében az illetékes intézmények is részt vesznek, működéséről kampány keretében tájékoztatják a lakosságot.
Nyílt próbával, diákelőadással, lapbemutatóval, verspárbajjal várta a közönséget a nagyváradi Szigligeti Színház évadnyitó programsorozata. Az Éjszaka a színházban nevű rendezvényen a színházkészítés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetett a közönség.
Visky Andrást is kitüntették a drámaíróknak járó Szép Ernő-jutalommal, amelyet a kolozsvári színház művészeti vezetőjén kívül Zalán Tibor és Lengyel Anna kapott meg.
Dragnea politikai és (jogerős ítélete és az ellene zajló bűnvádi eljárás okán) személyes érdekei alapján elsősorban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni leszámolásra igyekezett felhasználni a vásárhelyi iskola kálváriáját.
Öt bűnvádi eljárást indítottak a Temes megyei hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés miatt a vasárnapi vihar kapcsán. Robu „nem képzelte”, hogy ledőlhet a „szolid” reklámpannó.
Hétfőn délután Temesváron ülésezik a kormány válságstábja. A vasárnap délutáni vihar - melynek nyolc halálos áldozata és 137 sérültje van -, több templomépületet is megrongált.
Folytatódott hétfőn a múlt heti londoni metrómerénylettel összefüggésben őrizetbe vett két fiatal férfi kihallgatása, és a házkutatás is abban a két londoni elővárosban, ahol a két őrizetes nem hivatalos értesülések szerint lakik.
A vasárnap délutáni ítéletidő idején életbe léptetett hatósági intézkedésekre kíváncsi, illetve a lakosság tájékoztatására is alkalmas gyorsriasztási rendszer bevezetését szorgalmazza Klaus Johannis államfő.
Cosmin Contra lesz a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Dinamo trénere a múlt héten menesztett Christoph Daumot váltja a kispadon.
A román válogatott szerezte meg az aranyérmet a női versenyben az asztaliteniszezők luxemburgi csapat Európa-bajnokságán, miután a vasárnapi döntőben óriási csatában legyőzte az előző három kontinensviadal bajnokát, a német együttest.
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Erdély számos megyéjében, a hatóságok szerint a vihar nyolc ember halálát okozta.
Marin Anton ellenzéki politikus azzal vádolja Niculae Bădălăut, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét, hogy egy hétvégi lakodalomban megütötte. A szenátus alelnöki tisztségét is betöltő Bădălău szerint „csak éles szóváltás történt”.
Sikerként értékelik a szervezők az 5. tordai-hasadéki unitáriustalálkozót. Az elmúlt hét végén megszervezett rendezvény - amelyre mintegy 800 unitárius, köztük sok fiatal, gyermekes család érkezett - igazi közösségi élményt nyújtott.
Életének 84. évében elhuny Szilágyi Pál matematikus, egyetemi tanár, intézményépítő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen volt rektorhelyettese, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egykori rektora.