Drámaírói munkásságáért díjazták Visky Andrást, a kolozsvári színház művészeti vezetőjét

Drámaírói munkásságáért díjazták Visky Andrást, a kolozsvári színház művészeti vezetőjét

Fotó: Biró István

Visky Andrást is kitüntették a drámaíróknak járó Szép Ernő-jutalommal, amelyet a kolozsvári színház művészeti vezetőjén kívül Zalán Tibor és Lengyel Anna kapott meg.

Kiss Judit

2017. szeptember 18., 13:482017. szeptember 18., 13:48

A kitüntetettek a magyar dráma napján, szeptember 21-én vehetik át az oklevelet ünnepélyes keretek között a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban, írta a színház.hu.

A díjat Visky András eddigi drámaírói munkásságáért kapta, különös tekintettel a Visszaszületés című művére,

amely a 21. század egzisztenciális kérdéseit közelíti meg.

Visky András 1957-ben született Marosvásárhelyen, sokgyermekes lelkészcsaládban. A kommunizmus idején a megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel teli gyermek- és ifjúkora nagy hatással volt munkásságára.

1982-ben mérnöki diplomát szerzett, később pályát váltott és a színház felé fordult. A Korunk szerkesztője volt, majd 1999 és 2009 között a Koinónia Könyvkiadó igazgatói és főszerkesztői posztját töltötte be.

1990-ben kezdett dramaturgként dolgozni a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, ahol több mint 40 előadás létrejötténél jegyzik a nevét.

Darabjait magyar, román és amerikai színpadokon is bemutatták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján
2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok