Sikerként értékelik a szervezők az 5. tordai-hasadéki unitáriustalálkozót. Az elmúlt hét végén megszervezett rendezvény - amelyre mintegy 800 unitárius, köztük sok fiatal, gyermekes család érkezett - igazi közösségi élményt nyújtott.
2017. szeptember 17., 14:462017. szeptember 17., 14:46
A felekezeti hovatartozás és nemzeti identitás megerősítését szolgálta az elmúlt hét végén megtartott, immár 5. tordai-hasadéki unitáriustalálkozó. A több mint 800 résztvevő között jelen voltak a dél- és észak-erdélyi magyar szórványközösségek képviselői is.
a találkozón pedig az észak- és dél-erdélyi szórványközösségek is képviseltették magukat. Jó megtapasztalni azt, hogy ilyen nagy közösségben együtt, tartalmasan töltjük az időt” – értékelte a rendezvényt a Krónikának Dimény József esperes, Alsófelsőszentmihály unitárius lelkésze.
Kérdésünkre ugyanakkor elmondta:
az unitarizmus és a magyarság megélését egyaránt. Mint részletezte, a rendezvény programjait is úgy állították össze, hogy az az indentitás megőrzését, megerősítését szolgálja.
„Fontos az, hogy szép számmal vehettek részt a találkozón a fiatal családok, akik számára remek alkalom kínálkozott arra, hogy jobban megismerjék azt a közösséget, amelyhez tartoznak” – magyarázta Dimény József.
Az ötödik alkalommal megszervezett találkozó idei újdonsága különben az volt, hogy a szentmihályi önkormányzat menedékházának a kertje szolgált a rendezvény helyszínéül. A találkozó szabadtéri istentisztelettel kezdődött, amelyen Koppándi Zoltán, a délnyugat-erdélyi szórványegyházközség lelkésze mondott egyházi beszédet, az énekvezéri teendőket Simándi Teréz torockói kántor látta el. Az ünnepi műsor keretében Dimény József esperes és Novák György felügyelőgondnok köszöntötte a jelenlevőket.
Az egynapos rendezvénybe egyébként sokan menet közben kapcsolódtak be, így az előadásokat is nagy érdeklődés övezte.
Dr. Ferenczi Enikő kórházlelkész, mentálhigiénés szakember Spiritualitásunk szerepe mindennapjainkban címmel tartott előadására 120-nál is több ember volt kíváncsi, de az ezt megelőző Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi lelkész Sziklahitű László. Szent László falfreskók az erdélyi templomokban című előadását is érdeklődéssel hallgatták a résztvevők. De Keresztesi Polixéna és Vitus-Bulbuk Emese pszichológusok Nem magánügy. Beszélgetés a nők elleni erőszakról címmű előadása is nagyszámú érdeklődőt vonzott.
ahol nemcsak a legfinomabb ételeket, hanem az összefogást, a résztvevők közti együttműködést is értékelték.
A szervezők a gyermekekre is gondoltak, akiket gyöngyfűzés, gyöngyfakészítés, rajzolás, íjászat és egyéb tevékenységek vártak. A mozgásra vágyókat az Erdélyi Kárpát-Egyesület tordai tagjai vezették a Tordai-hasadékot ismertető túrákra. Az érdeklődők
A találkozáshoz koncert is dukál, így a délután folyamán fellépett a jászboldogházi Csillagvirág Énekkar Egyesület és a püspökladányi Megdöbbent Városlakók zenekar is. Búcsúzóul a résztvevők okleveleket és emléklapokat kaptak, hogy ne felejtsék el egyhamar a közösségi eseményt.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!