A harmadik negyedévben 8,8 százalékos gazdasági növekedése volt az országnak – jelentette be Mihai Tudose miniszterelnök a szerdai kormányülés kezdetén.
Komoly aggodalomra adnak okot a román igazságszolgáltatás függetlenségét érintő kihívások – állapítja meg az Európai Bizottság (EB) a Romániáról szerdán közzétett igazságügyi jelentésében.
Földcsuszamlástól tartanak a Brassó Bolgárszeg negyedében élők, elmondásuk szerint ugyanis egy beruházó több tömbház építését tervezi a környéken, emiatt pedig ki fogják vágni a Cenken elterülő erdő egy részét.
Egy harmadik érettségi szesszió bevezetésével javítaná az átmenési arányt Liviu Pop oktatási miniszter. A szakértők szerint elég lenne egyetlen, jól megszervezett vizsga.
Saját pénzből és adományokból újították fel a CFR egyik vagonját a vasúti szakszervezet tagjai. A szerelvény kedden „debütált”, azonban egy órát késett a „tiszteletére” szervezett ünnepségről.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában kedden egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy - meg nem nevezett - idegen hatalom számára kémkedett.
Leállt a vasúti forgalom Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között, miután egy fa dőlt a magas feszültségű elektromos vezetékekre.
A magyar szórvány napjára emlékeznek szerdán. Az Országgyűlés a határon túli magyarság iránt viselt felelősség jegyében november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.
Borítékolható, hogy nem fog egyhamar megváltozni a házi feladatok rendszere, nem lesz könnyebb belátható időn belül az iskolatáska, és nem lesz több szabadideje délutánonként a diákoknak attól, hogy az oktatási minisztérium országos konzultációt indított az otthoni leckékről.
Szakértők szerint egyelőre hozzá kell szoknunk a 4,6 lej/euró körüli árfolyamhoz, ami azt jelenti, hogy 10 euróért 25 perccel többet kell dolgoznunk, mint az év elején. A gazdaságnak nagy nehézségeket kell leküzdenie ahhoz, hogy újra erőre kapjon a román deviza.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 1-0-ra legyőzte Costa Ricát Budapesten felkészülési mérkőzésen.
A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna perének keddi tárgyalásán: ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt alpolgármester ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz.
Eugen Neagoe lett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A kedden bemutatott szakember a Medgyes elleni összecsapáson debütál.
Néhány perc alatt elkapkodták az első tizenötezer belépőt a kolozsvári Untold fesztivál jövő évi kiadására. 2018 augusztusában 250 fellépőt várnak a könnyűzenei megabulira.
Nagyváradon új építésű ANL-s lakások bérlésére lehet pályázni, ezzel szemben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön a továbbiakban nem kívánják igénybe venni az országos program nyújtotta lehetőségeket.
Medve támadt rá egy 91 éves férfira kedden a Prahova megyei Valea Doftanei településen. A nagyvad több sebet is ejtett áldozatán, akit egy mentőcsapat a sürgősségi kórházba szállított.
A költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én kezdődő és halálának 100. évfordulójáig, 2019. január 27-ig tartó eseménysorozatot szerveznek Nagyváradon – jelentették be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Befektetőt keres, adományokat vár Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű lapja, a Bányavidéki Új Szó. A szerkesztőség minden, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyar segítségére számít.