Horváth Anna (archív felvétel)
Fotó: Biró István
A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna perének keddi tárgyalásán: ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt alpolgármester ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz.
2017. november 14., 18:212017. november 14., 18:21
2017. november 14., 18:232017. november 14., 18:23
Csak januárban játsszák le a Kolozs megyei táblabíróságon Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester perében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, miután a december 7-én sorra kerülő következő tárgyaláson befejezik a tanúk kihallgatását – derült ki a keddi tárgyaláson, amelyen, akárcsak októberben, egyik tanú sem tett terhelő vallomást a vádlott ellen.
Nem tettek terhelő vallomást Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen a vád tanúi a pénteki tárgyaláson. Bár arra lehetett számítani, hogy a Kolozs megyei táblabíróságon lejátsszák a SRI vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, erre nem került sor.
Anca Neag, Horváth Anna jogi képviselője a tárgyalást követően a Krónikának elmondta:
Horváth Anna négy, a szintén vádlott Fodor Zsolt kolozsvári üzletember pedig egy tanút nevezett meg. A tárgyalás végén a bíróság feloldotta azt a tilalmat, amely alapján Horváth Anna nem találkozhatott Antal Annamáriával, a városháza munkatársával és Antal Gézával, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnökével, mivel kedden mindketten vallomást tettek.
A tárgyaláson kilenc tanút hallgattak meg – mindannyian a vád tanúi –, közülük sem tett senki terhelő vallomást Horváth Anna ellen. Az ügy szempontjából talán a legrelevánsabb Ramona Ruşescu nyilatkozata, hiszen a városháza urbanisztikai osztálya építkezési engedélyeket kibocsátó részlegének vezetőjeként alá is támaszthatta volna a vádakat. Monica Rodina bírónő kérdésére viszont azt válaszolta:
Hozzátette: nemcsak a volt alpolgármester, hanem a hivatal szinte valamennyi munkatársa érdeklődött nála ilyen ügyben, hiszen szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki építkezési engedélyre vár. Leszögezte: az ilyen típusú érdeklődést kizárólag információkérésként, és nem nyomásgyakorlásként értelmezte.
A bírónő fogást keresve a tanún, arra kérdezett rá, hogy az ilyen információnyújtással nem töltenek-e el indokolatlanul sok időt a közpénzből fizetett alkalmazottak. Ramona Ruşescu leszögezte: az efféle érdeklődés azért is hasznos, mert amennyiben egy dokumentáció hiányos, a polgármesteri hivatalnak postán kellene értesítenie a kérvényezőket, ez pedig még több idő és közpénz elpocsékolásával járna.
A tárgyalás legérdekesebb színfoltja minden kétséget kizáróan Antal Géza volt, aki ragaszkodott anyanyelv-használati jogához, és tolmácsot kért. Ezzel együtt többnyire románul válaszolt a bírónő kérdéseire, csak egy-két esetben kérte a fordító segítségét. A bírónő hangján egyébként egyértelműen érezhető volt, irritálja a tény, hogy Antal él alapvető jogával.
Az is kiderült, hogy a bírók is meglehetősen rosszul viselik a politikusi körmondatokat, egy alkalommal ugyanis a bírónő kissé ingerülten vágott bele Antal szavába azzal, hogy „az igazat mondja”. Az ügyvezető alelnök egyébként többek között arról értekezett, hogyan verbuválják az önkénteseket, akik nem csak az RMDSZ-es politikusok kampányaiban vesznek részt, hanem a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) rendezvényein is közreműködnek.
Akárcsak az októberi tárgyaláson, ezúttal is kihallgattak kolozsvári üzletembereket,
A puszta szerencsének tudható be, legalábbis nem az ügyészségen múlt, hogy végül a „jó” testvér is megjelent. Elmondta: támogatása kizárólag Horváth Annának szólt, akit személyesen ismer, az RMDSZ, meg a politika úgy általában hidegen hagyja.
Kolozsvár volt alpolgármestere ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás. Miután a hatósági felügyeletre vonatkozó kényszerintézkedést kétszer is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott alpolgármesteri tisztségről, helyére Oláh Emese önkormányzati képviselő került. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem a tavaly februárban kezdődött „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése” alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
szóljon hozzá!