Gazdáné Olosz Ella textilművész alkotásaiból nyílt meg A csend értelmezése című reprezentatív emlékkiállítás a kolozsvári Bánffy-palotában hétfőn délután.
Négy előadással kapcsolódik a héten a 14. Kolozsvári Magyar Napok programjaihoz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, ezek mindegyike klasszikus vagy kortárs magyar szerző műve – közölte hétfőn az MTI-vel az erdélyi teátrum.
Bem József tábornok lovaglóostora, sárgaréz pecsétnyomója, kehelyformájú talpas pohara, nagyítója, darabkák az aradi vértanúk bitófájából, de az ágyúöntő Gábor Áron tárcája, és számos tárgyi emlék látható a hétfőn megnyitott kolozsvári kiállításon.
A kolozsvári tűzoltóság megbírságolta az augusztus 3–6. között lezajlott Untold fesztivál szervezőit, amiért az Imagine Dragons amerikai zenekar koncertjére a jóváhagyottnál lényeges több embert engedtek be.
A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2023–2024 című kiadvány az olvasót a város régmúltján vezeti végig egészen a jelenig – ebbe az érdekes, gazdag világba nyert betekintést a kötet bemutatóján
Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincs magyar nemzet, és a város fejlődése az itt élő embereknek, a magyarság összefogásának is köszönhető – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a kincses városban.
Színpompás tánckavalkádot láthattak az érdeklődők vasárnap a 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében: a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó fellépőinek táncait.
Népes közönség gyűlt össze a kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában, ahol a 14. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján, szombaton délután nyitották meg az In memoriam Kántor Lajos című képzőművészeti kiállítást.
Új színfolttal gazdagodik a Kolozsvári Magyar Napok, a magyar főkonzulátus élményudvara egy héten keresztül családbarát, gasztronómiai, kulturális és közéleti műsorokat kínál esténként koncertekkel. Grezsa Csaba főkonzullal beszélgettünk.
Bár hivatalosan csak hétfőn este veszi kezdetét a nyitógálával az augusztus 20-ig tartó, 14. Kolozsvári Magyar Napok, már a két nulladik napon, azaz szombaton és vasárnap is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket.
A kincses várost Szászfenessel összekötő országút hatsávosra történő kiszélesítésével kezdődik el a 42 kilométer hosszúságú kolozsvári körgyűrű építése. Becslések szerint 2033 előtt nem lesz összefüggő terelőútja a kincses városnak.
Olyan, mint a Football Manager számítógépes játék, csak valós labdarúgókkal és pénzzel – jellemzik azt az erdélyi startupot, amely nem kevesebbet ígér a világ futballrajongóinak, mint közvetlen befektetési lehetőséget kedvenc szórakozásukba.
Kolozsvár 2023-ban is Románia legjobb egyetemi városa a Quacquarelli Symonds (QS) idei felsőoktatási rangsora alapján – hívta fel a figyelmet kedden a kincses városi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
A majdnem teljesen, körülbelül 80–90 százalékban felújított Farkas utcában is várja közönségét, új helyszíneket nyit, több mint 500 programot kínál a szombaton kezdődő, nyolc napon át tartó Kolozsvári Magyar Napok (KMN).
Kozma Zsolt református lelkipásztor, teológiai tanár életének 89. évében, 2023. augusztus 5-én hunyt el Kolozsváron. Munkásságát az egyházi és teológiai közélet számos elismerésben részesítette.
In memoriam KÁNTOR Lajos címmel nyílik képzőművészeti kiállítás az augusztus 13. és 20. között szervezendő, 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Ecstasyt és 3-CMC kristályt áruló férfit vett őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Kolozsváron zajló Untold fesztiválon.
Sokan bírálják a szervezőket amiatt, hogy nem jutottak be az amerikai Imagine Dragons zenekarnak a Kolozsvárt zajló Untoldon tartott koncertjére.