Térillúziók, nemesen elvont képek, „kötések a szívben” – Gazdáné Olosz Ella textilművész alkotásaiból nyílt tárlat Kolozsváron

Valóban az „egyszerűség döbbenetét” váltják ki az emberből a harminc éve elhunyt Gazdáné Olosz Ella textilművész munkái, amelyekből emlékkiállítás nyílt a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában hétfőn délután. Az „egyszerűség döbbenete” kifejezést maga a művésznő fogalmazta meg, akinek életművéből mintegy 50 alkotást sorakoztat fel a most megnyílt kiállítás, amely reprezentatív válogatás a kovásznai Gazdáné Olosz Ella (1937 –1993) életművéből 1969 és 2022 között nyílt kiállításokból.

A megnyitón elhangzott a művész ama megfogalmazása is, amely szerint:

„az archaikus és a modern, kelet és nyugat, a népi szövészet és a goblenszövészet monumentális szintézisét szeretném a művészetemmel megteremteni”.

A művésznő férje, a tárlat kurátora, Gazda József közíró az eseményen kiemelte, hogy A csend értelmezése című kiállítás anyagát a művésznő által alkotott mintegy 211 szőnyeg és 40 minitextil közül válogatták ki. „Ha önök lélekkel, rárezdüléssel tekintenek ezekre az alkotásokra, akkor talán megérezhetik az „egyszerűség döbbenetét”, ami ezt az életművet jellemzi.

Gazdáné Olosz Ella életművét Szücs György, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese méltatta. Mint fogalmazott, ez a művészet „kifeszített szálakat jelent Kelet és Nyugat között”. Mint mondta, a 19. században Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében Kovásznát mint a természetes fürdőiről nevezetes várost emlegette, de bekövetkezett az, ami Nagybányát is utolérte: az egykor aranybányászatával dicsekedő településről ma már mindenkinek az 1896-ban megalakult művésztelep jut az eszébe.

„Kovászna pedig – reméljük – végérvényesen Gazdáné Olosz Ella nevével kapcsolódik össze. Szerencsére nem csak a 2012-ben megnyílt állandó gyűjteményének több ezer látogatója vitte szét a hírét, hanem azok a kiállítások is, amelyeket az elmúlt évtizedekben Erdély szinte minden jelentős nagyvárosában megrendeztek” – fogalmazott Szücs György.

A művésznő pályáját felidézve szólt arról is, hogy Kolozsváron még életében, 1976-ban az akkor alternatív helynek számító Korunk Galériában szerepeltek művei, 1994-ben a Bánffy- palotában immár emlékkiállítással adóztak az egy évvel korábban eltávozott művésznek. „Akár jelképes is lehet, hogy 2003-ban a bukaresti magyar, 2009-ben pedig a budapesti román kulturális központ szervezett tárlatot műveiből” – mutatott rá Szücs György. Azt is kifejtette, hogy az 1950-es évek közepén, a kolozsvári Ion Andreescu főiskola textil-tanszékén a tanítványok nemcsak szakirányú oktatást kaptak, hanem a képzőművészeti alapképzés részeként

Mohy Sándor a festészet, Szervátiusz Jenő pedig szobrászat fogásaival ismertette őket. A legnagyobb hatást azonban Szentimrei Judit gyakorolta Olosz Ellára, akit elkísért néprajzi gyűjtőútjaira,

s ekkor tanulmányozhatta közelről a népi hímzések, szövések, varrottasok technikájának és jelképvilágának végtelen gazdagságát.

„A szintén anyagkísérleteket folytató, a festészet hagyományos kereteit meghaladó Jakobovits Miklós ragadta meg Gazdáné Olosz Ella életműve bartóki modellhez való igazodásának lényegét: „a foltokat, a felületeket az áhítat, a mesterség szeretete szövi át. Az az érzésünk, hogy bizonyos színeket ő maga talál ki, hisz a lélek legbelsőbb részeiből törnek felszínre, így őszinteségük hiteles és ezért fejezik ki oly erőteljesen azt a világot, azt a tájegységet, ahonnan származnak” – idézte Szücs György Jakobovitsot. Az is elhangzott, hogy

Olosz Ella pályája egybeesett azzal az 1960-as évek végén bekövetkezett fordulattal, amely a textilművészet felfutását eredményezte Romániában és Magyarországon egyaránt, a szocreálban csalódott generáció új kérdésfelvetéseket fogalmazott meg: a síkból való kimozdulás, vaskos relief-felületek kialakítása, a szabadon hagyott szálak játéka, különféle anyagok összevegyítése, hajtogatás, gyűrés, lógatás.

„A Gazda-házaspár 1970-es években megtett nyugat-európai útja során személyesen találkozhatott mind a kortárs törekvésekkel, mind a különféle népi hagyományokkal, például Spanyolországban az évezredes mór ornamentikára csodálkozhattak rá. Olosz Ella a felületek megmozgatásával, a textil plasztikai tulajdonságainak vizsgálatával már ekkor megpróbálkozott. Elképzeléseinek helyességét visszaigazolták a szombathelyi és bukaresti nemzetközi miniatűrtextil-biennálék, amelyeken 1978–1986 között rendszeresen részt vett” – idézte fel Szücs György.

Mint kifejtette,

Olosz Ella egyik legfontosabb felfedezése, majd továbbfejlesztése az Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában elterjedt ősi ikat technika volt: lényege, hogy a fonalakat nem egyenletesen, hanem bizonyos részeket kötegeléssel lefedve festik meg,

s a festett és a festetlen szakaszok finom színátmenetek, árnyalatok kialakítását teszik lehetővé. Szücs György idézte Kántor Lajos irodalomtörténész egyik írását – akinek gyűjtemányéből szombaton nyílt tárlat szintén a Bánffy-palota termeiben. Kántor azt írta, hogy Olosz Ellát méltóképpen képviselő kovásznai faliszőnyeg a közvetlen környezete része,

„tágítja szobánkat, de ide is köt, a kötéseket vizuálisan vetíti ki a falra és befelé, az agyba és a szívbe.”

A textilművészeti alkotások állagmegőrzéséről a tárlatot követően Gazda Árpád újságírót, a művésznő fiát kérdeztük. Kifejtette, a családnak szerencséje van azzal, hogy az életmű darabjai főként Kovásznán vannak, ahol mofetták találhatóak: ezeknek a gödröknek a fenekén kéndioxid termelődik, ami nehezebb az oxigénnél, az tölti meg lent a teret. „Minden kiállítás esetében, amikor hazakerülnek Kovásznára a textilművészeti alkotások,

pár napra lefektetjük a szőnyegeket a mofetta fenekére, így ha került is moly vagy bármilyen élőlény beléjük, az oxigén hiányában biztosan elpusztul,

így megőrződnek épen a textíliák” – mondta el Gazda Árpád.