Kolozs megyei településekről és a környező megyékből is várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera – olvasható a társulat közleményében.
Újra megszervezik az élő lepkék kiállítását a kolozsvári Alexandru Borza botanikus kertben: szeptember 23. és október 8 között naponta 10-16 óra között 25 egzotikus lepkefaj egyedeit lehet megtekinteni.
Állampolitikai szintre emelték a környezetszennyezést Romániában – jelentette ki Brassó polgármestere, aki szerint a román hatóságok képtelenek fellépni egy láthatatlanul terjedő, de annál inkább kiszagolható probléma, a várost elárasztó bűz ellen.
Sürgősségi eseteket ellátó osztályt hoznak létre a kolozsvári járványkórházban – jelentette be kedden a Kolozs megyei önkormányzat.
Húszéves fennállását ünnepeli vasárnap, szeptember 24-én Erdély egyetlen református és közösségi rádiója, a kolozsvári Agnus Rádió – jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón Kolozsváron.
Imre Éva, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kapta a színikritikusok legjobb női főszereplőnek járó díját a Ifjú barbárok című előadásban nyújtott alakításáért, az elismeréseket a budapesti Katona József Színházban osztották ki vasárnap.
Kolozsváron egyszeri alkalommal vetítik a Keleti Ágnesről, a legmagasabb kort megért olimpiai bajnokról szóló portréfilmet: csütörtökön, szeptember 21-én 17:45 órától tekintheti meg a közönség a Győzelem moziban.
A kolozsvári Bánffy-palota mintegy háromnegyed részének átadását kérték az épületben működő Kolozsvári Művészeti Múzeumtól Nicolae Roșca vállalkozó örökösei – írta szombaton a kolozsvári Szabadság napilap.
Életét vesztette pénteken egy nő egy kolozsvári temetőben, miután rádőlt egy sírkő.
Bár továbbra is a jövő „ködébe” vész a Kolozsvári Magyar Operának és a színháznak otthont adó épület és színpad felújítása, a 75. évadát kezdő opera premierekkel,
Három év kihagyás után október 6. és 8. között újra megszervezik az erdélyi humorfesztivált, a Humorfesztet – jelentették be a szervezők kolozsvári sajtótájékoztatójukon csütörtökön.
Nem várta meg a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, amíg a román hatóságok betiltják az energiaitalt, saját hatáskörben hozott döntést az ügyben a tanintézet.
Ünnepi kiállítás nyílt a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában csütörtökön délután Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész 75. születésnapja alkalmából.
A konfliktusokhoz és megbékéléshez közelítő egyházi, vallásos viszonyulásmód abban különbözik a politikum viszonyulásától, hogy a transzcendencia perspektíváján tekint a világ nagy dolgaira.
Kiállítás nyílik Kolozsváron a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok vonzáskörében kialakult alkotói műhely tagjainak munkáiból.
Kolozsváron tartják hétfőtől szerdáig az IARF (International Association for Religious Freedom, Vallásszabadság Nemzetközi Egyesülete) 36. kongresszusát, amelynek témája: Hit a megbékélésben.
Rekordszámú premier előtti vetítés, az év legnépszerűbb román produkciói és közönségtalálkozók: a 14. kiadásához érkezett filmmaratont idén Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben is megszervezik szeptember 15-én.
Nehéz helyzetben van a romániai műemlékvédelem: se pénz, se politikai akarat nincs hozzá. Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész, műemlékvédelmi szakember szerint a készülő jogszabályokkal még nehezebb helyzetbe hozhatják ezt a szakterületet.