Tíz nappal meghosszabbította a szigorú zárlatot a koronavírus-járvány mérséklése érdekében az izraeli kormány – jelentette a helyi média szerdán. Az ultraortodox zsidó közösségek azonban nem tartják be a korlátozásokat.
Két héttel a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Megkezdődött az új koronavírus elleni védőoltás tömeges beadása Izraelben – vasárnap az egészségügyi dolgozók oltásával vette kezdetét az országos kampány a lakosság koronavírus elleni védettségének megteremtésére.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy szélsőséges pártnak sikerült bejutnia a parlamentbe – jelentette ki David Saranga, Izrael bukaresti nagykövete, reményét fejezve ki, hogy a hanuka alkalmából meggyújtott első gyertya elűzi a gyűlöletet.
Izraelben a kormány jogi nehézségekre hivatkozva visszavonta a szerdától bejelentett éjszakai korlátozásokat, de engedélyezte a nem kiemelten fertőzött településeken található plázák megnyitását, és megérkezett az első oltóanyag-szállítmány – jelentette a helyi média szerdán.
A szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntött Izraelben a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
Meghosszabbították vasárnapig a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos zárlatot Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Az izraeli kormány csütörtökön bejelentette, hogy szigorítja az országos zárlatot a koronavírusos fertőzések számának ugrásszerű növekedése miatt – írja a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az izraeli kormány fél napos vita után megszavazta a pénteken kora délután kezdődő, legalább három hétig tartó szigorú második országos zárlatot – jelentette a 12-es kereskedelmi tévé vasárnap esti híradása.
Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
A koronavírus-járvány miatti szigorú távolságtartartási szabályokat betartva, egymástól két méterre állva tiltakozott vasárnap este mintegy kétezer ember Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnöki megbízatása ellen.
Kétállami megoldást javasolt a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott tájékoztatóján felvázolta béketervét a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére.
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Háborús készültséget rendeltek el kedden Izrael déli és középső részén, a rádióban arra szólították fel az embereket, csak akkor utazzanak Tel-Avivba és környékére, ha feltétlenül szükséges.
Egy 5000 évvel ezelőtt virágzó nagyváros maradványaira bukkantak Izraelben – jelentette a Háárec című újság honlapja vasárnap.
Rafi Perec oktatási miniszter menesztését követelték a melegek heteroszexuálissá „átneveléséről” vallott nézetei miatt az izraeli LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális)-közösség képviselői Tel-Avivban vasárnap este.