A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.
Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.
Emberi jogaik érvényesítésében sérti az iskolaközösség tagjait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése – állapította meg a bukaresti képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségi bizottsága, amelyet szerdán tájékoztatott az iskola helyzetéről a Civilek a katolikus iskoláé
Amíg léteznek magyar iskolák a határon túl, addig lesznek magyar közösségek is, a köznevelésnek nem szabhatnak határt a trianoni határok - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A korábban felröppent hírekkel ellentétben még mindig nem végleges a beiskolázási terv Maros megyében, így nem lehet pontosan tudni, hogy hány magyar osztály indul ősszel a megyében és Marosvásárhelyen – hívta fel a figyelmet hétfőn a Cemo.
A 2017/2018-as tanévre vonatkozó Maros megyei beiskolázási terv hátrányosan érinti a magyar diákokat és ezáltal a közösséget – hívta fel a figyelmet Biró Zsolt Maros megyei parlamenti képviselő.
Az elmúlt években, évtizedekben jó néhány „magyar ügy” is rávilágított a Romániában uralkodó beteges politikai-társadalmi viszonyokra, de talán egyiket sem övezte akkora káosz, mint a marosvásárhelyi iskolaügyet.
Az RMDSZ abbahagyja a „tűzoltást”, és egy új marosvásárhelyi iskola létrehozását javasolja a helyi önkormányzatnak. A határozat szerint a tanintézet a 2018/2019-es tanévtől kerülne be az iskolahálózatba.
Új marosvásárhelyi tanintézet létrehozásának eljárását indítja el az RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat – tudta meg az MTI.
A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetét megoldani hivatott három tanácshatározat visszavonását kérte hétfőn a prefektúra az önkormányzattól. Az RMDSZ újabb határozatot készül benyújtani a csütörtöki ülésen.
Hétfőn lejár az oktatásügyi minisztérium által a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének megoldására kiszabott határidő, a prefektúra azonban pénteken nem küldött jogi véleményezést a helyi tanács határozatai kapcsán.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint két éven belül kikerülhet a marosvásárhelyi katolikus iskola az oktatási hálózatból, mivel az illetékesek halogatják az ügy megoldását.
Pályázatot ír ki az RMDSZ román nyelvű tankönyvek megírására – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton a Marosvásárhelyen szervezett pedagógusfórumon.
Három határozatot is elfogadott csütörtökön a városi önkormányzat a katolikus iskola ügyének rendezése érdekében, azonban továbbra sem világos, hogy az újabb intézkedések törvényesek-e.
Albániával példálózott Pavel Năstase oktatási miniszter, amikor a romániai tanügyi rendszert bírálta azért, mert a diákok rendre a lista végére kerülnek a nemzetközi felmérésekben.
Az oktatási tárca úgy döntött: a marosvásárhelyi tanácsnak május 15-éig kell megoldania a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetét, és úgy értékelte, a tanintézet felvehet diákokat a cikluskezdő osztályokba.
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) Igazságszolgáltatási Felügyelete nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja.
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.