Jutott is, maradt is: nettó áramexportőr lett tavaly Románia

Jutott is, maradt is: nettó áramexportőr lett tavaly Románia

Nettó áramexportőr lett tavaly Románia: az áramexport 42 százalékkal nőtt az előző évihez képest, 8,2 terawattórára (TWh), az import ugyanakkor 27 százalékkal csökkent, 5,1 terawattórára – írja az Economica.net.

2024. február 19., hétfő

Románia volt az ukrán búzaexport második legnagyobb értékesítési piaca ebben az idényben

A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel az ország a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után.

Románia volt az ukrán búzaexport második legnagyobb értékesítési piaca ebben az idényben
2024. január 27., szombat

Marcel Ciolacu szerint egyetlen szem ukrán gabona sem jut be a romániai piacra, ezt viszont az érdekvédelmi szervezetek cáfolják

Marcel Ciolacu kormányfő péntek este Szatmárnémetiben kijelentette, hogy Románia továbbra is biztosítja az ukrán gabona tranzitját, de nem engedi, hogy a termék az ország területén maradjon. Ezt a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek viszont cáfolják.

Marcel Ciolacu szerint egyetlen szem ukrán gabona sem jut be a romániai piacra, ezt viszont az érdekvédelmi szervezetek cáfolják
2024. január 27., szombat

Washington meghátrált a cseppfolyósított földgáz exportja ügyében, az Európába irányuló kivitel viszont marad

Az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozva átmeneti időre felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjáról szóló, függőben lévő döntéseket – közölte a Fehér Ház pénteken.

Washington meghátrált a cseppfolyósított földgáz exportja ügyében, az Európába irányuló kivitel viszont marad
2024. január 15., hétfő

Újra közösen kérik Brüsszel segítségét az ukrán agrártermékek okozta piaci zavarok kezelésében a környező országok

Közös levélben szólítják fel ismét cselekvésre az Európai Bizottságot a határmenti tagállamok agrárminiszterei, hogy Brüsszel találjon megoldást és segítsen a gazdáknak az ukrán agrártermékek okozta piaci zavarok kezelésében – közölte Nagy István.

Újra közösen kérik Brüsszel segítségét az ukrán agrártermékek okozta piaci zavarok kezelésében a környező országok
2023. november 25., szombat

Az ukrán gabonaexport 60 százaléka halad keresztül Románián, a hazai gazdák banikért értékesítik termésüket

Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy Románia jelentős szerepet vállalt az ukrán gabona nemzetközi piacokra való tranzitjának biztosításában. Közben a romániai piacon folyamatosan csökken a hazai termelésű gabona felvásárlási ára.

Az ukrán gabonaexport 60 százaléka halad keresztül Románián, a hazai gazdák banikért értékesítik termésüket
2023. október 12., csütörtök

Nehéz idők várnak a gazdákra, ha továbbra sem sikerül érdemi megoldást találni az ukrajnai gabonaexportra

Az átlagosnál magasabb hozamok ellenére is ráfizetéses a romániai gazdák gabonatermesztése. Továbbra is nagy gondot okoz az ukrán gabona jelenléte, másrészt a hazai termékek nyugat-európai exportpiacát is kisajátították a dömpingáron érkező ukrán áruk.

Nehéz idők várnak a gazdákra, ha továbbra sem sikerül érdemi megoldást találni az ukrajnai gabonaexportra
2023. szeptember 25., hétfő

Az olcsó és gyenge minőségű ukrán gabona a kelet-közép-európai országok gabonaexportját is felszámolja

Pandora szelencéjét nyitotta ki az Európai Bizottság, amikor nem hosszabbította meg a szeptember 15-én lejárt behozatali tilalmat az ukrán gabonára. Nicu Vasile, a LAPAR elnöke szerint a versenyt torzító konkurencia miatt példátlan csődhullám indulhat el.

Az olcsó és gyenge minőségű ukrán gabona a kelet-közép-európai országok gabonaexportját is felszámolja
2023. szeptember 22., péntek

Románia azt akarja, hogy ukrán agrártermékeket csak vasúton és a Dunán szállítsanak a területén

Marcel Ciolacu kormányfő pénteken bejelentette, hogy több minisztere kíséretében hamarosan Kijevbe utazik véglegesíteni a tárgyalásokat az ukrán féllel az ukrán gabonabehozatalról.

Románia azt akarja, hogy ukrán agrártermékeket csak vasúton és a Dunán szállítsanak a területén
2023. szeptember 21., csütörtök

Iohannis: sikerült megoldást találni az ukrán gabonaexport kezelésére, az új rendszer megvédi a román gazdákat

Sikerült megoldást találni az ukrán gabona exportjának kezelésére: olyan engedélyezési rendszert vezetnek be, amely megvédi a román gazdákat a behozatal káros hatásaitól – jelentette be Klaus Iohannis államfő szerdán New Yorkban.

Iohannis: sikerült megoldást találni az ukrán gabonaexport kezelésére, az új rendszer megvédi a román gazdákat
2023. szeptember 19., kedd

Kijev az értesülések szerint elfogadta a gabonaexporttal kapcsolatos román feltételeket

Előrelépésnek tekinthető fejlemény történt Románia és Ukrajna között az ukrán gabona exportja kapcsán: az értesülések szerint a kijevi kormány elfogadta Bukarest összes követelését a Romániába irányuló ukrán gabona- és olajosmag-export szabályozásáról.

Kijev az értesülések szerint elfogadta a gabonaexporttal kapcsolatos román feltételeket
2023. szeptember 18., hétfő

Bukarest harminc napra meghosszabbíthatja az ukrán gabona behozatalának tilalmát

Harminc napra meghosszabbíthatja Románia az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Bukarest harminc napra meghosszabbíthatja az ukrán gabona behozatalának tilalmát
2023. szeptember 13., szerda

A kelet-európai országok EP-képviselői kemény hangon követelték az ukrajnai gabonaexport tilalmának meghosszabbítását

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén vita alakult ki az ukrajnai gabonaexport tilalmának meghosszabbításáról év végéig. A felszólaló magyar, román és lengyel EP-képviselők az Európai Bizottságot ostorozták a kialakult bizonytalan helyzetért.

A kelet-európai országok EP-képviselői kemény hangon követelték az ukrajnai gabonaexport tilalmának meghosszabbítását
2023. szeptember 08., péntek

A konstancai kikötő fejlesztésével támogatja Románia az ukrajnai gabonaexportot

Románia a Fekete-tengeri Konstanca kikötő fejlesztésével támogatja az ukrán gabonaexport tranzitját – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A konstancai kikötő fejlesztésével támogatja Románia az ukrajnai gabonaexportot
2023. szeptember 01., péntek

A szárazföldön szállított ukrán gabona 97 százaléka az Unióban marad – Több tagország a tilalom meghosszabbítását kéri

Egyre feszültebb a helyzet az ukrajnai gabona uniós behozatali tilalmának szeptember 15-ei felfüggesztése körül. Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos elismerte, hogy a szárazföldön exportált ukrajnai gabona az uniós piacokon landol.

A szárazföldön szállított ukrán gabona 97 százaléka az Unióban marad – Több tagország a tilalom meghosszabbítását kéri
2023. augusztus 11., péntek

Megkétszerezik az ukrán gabona romániai tranzitforgalmát

A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői – jelentette be Galacon Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

Megkétszerezik az ukrán gabona romániai tranzitforgalmát
2023. augusztus 02., szerda

Rendreutasította a lengyel külügy az ukránokat

A gabonaügyben Varsó a lengyel hozzáállás megértését várja el az ukrán féltől – jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes szerdán, miután az ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét fogadta.

Rendreutasította a lengyel külügy az ukránokat
2023. május 25., csütörtök

Újabb egy év vámmentességet kapnak az ukrán termékek az Európai Unióban

Az uniós tagállamok kereskedelemért felelős miniszterei rendeletet fogadtak el, amely további egy évvel, 2024 júniusáig meghosszabbítja az Ukrajnából az EU-ba irányuló behozatalra vonatkozó valamennyi vám, kvóta és piacvédelmi intézkedés felfüggesztését.

Újabb egy év vámmentességet kapnak az ukrán termékek az Európai Unióban