Vincze Loránt a Krónikának: reméljük, az Európai Bizottság új elnöke nyitott lesz a kisebbségek iránt

Vincze Loránt a Krónikának: reméljük, az Európai Bizottság új elnöke nyitott lesz a kisebbségek iránt

Az európai kisebbségek védelmének fontosságára is felhívták Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság frissen megválasztott elnökének figyelmét a szavazás előtt, ő pedig hajlandó részletesebben is tárgyalni a témáról – mondta el a Krónikának Vincze Loránt.

2019. július 04., csütörtök

Brüsszelben számolni kell a keletiekkel – Johannis sokáig Merkelt követte, Orbán sikeresen harcolt az uniós egyezkedéseken

Ursula von der Leyen személyében jóval kevésbé konfliktusos elnöke lesz az Európai Bizottságnak, az eredeti jelöltek bukása pedig a közép-kelet-európai államoknak kedvez – összegezték a brüsszeli egyezkedés eredményét a lapunk által megkérdezett elemzők. 

Brüsszelben számolni kell a keletiekkel – Johannis sokáig Merkelt követte, Orbán sikeresen harcolt az uniós egyezkedéseken
2019. június 30., vasárnap

Orbán Viktor szerint történelmi hiba lenne, ha Frans Timmermans lenne az EB elnöke

Súlyos, sőt történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság (EB) elnöke – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Joseph Daulnak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének írt levelében.

Orbán Viktor szerint történelmi hiba lenne, ha Frans Timmermans lenne az EB elnöke
2019. május 13., hétfő

Jön az „atom”? Frank Timmermans jogállamisági eljárást helyezett kilátásba Románia ellen

Az Európai Bizottság haladéktalanul megkezdi a jogállamisági eljárást Románia ellen, ha az életbe lépteti a büntetőjog áprilisban elfogadott módosításait. Erre Frans Timmermans figyelmeztette a bukaresti vezetőket egy pénteken keltezett levélben.

Jön az „atom”? Frank Timmermans jogállamisági eljárást helyezett kilátásba Románia ellen
2019. május 01., szerda

Minden magyar támogatására számít polgári kezdeményezése sikeréhez az SZNT

Az egész magyarságra számít a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírás összegyűjtése érdekében.

Minden magyar támogatására számít polgári kezdeményezése sikeréhez az SZNT
2019. április 30., kedd

Nyilvántartásba vette az Európai Bizottság az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését

Hosszú évek óta tartó jogi huzavona után az Európai Bizottság kedden nyilvántartásba vette a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.

Nyilvántartásba vette az Európai Bizottság az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését
2019. április 15., hétfő

Strasbourgi fejmosás: aggályokat vetnek fel a román kormány lépései az Európai Bizottság szerint

Komoly aggályokat vetnek fel a román kormány lépései a jogállamiság helyzetével kapcsolatban, visszalépések figyelhetőek meg a reformfolyamatban – jelentette ki Vera Jourová uniós igazságügyi biztos az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén.

Strasbourgi fejmosás: aggályokat vetnek fel a román kormány lépései az Európai Bizottság szerint
2019. március 22., péntek

A pénzügyminiszter szerint az Európai Unió vezetőit csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte

Élesen bírálta az Európai Unió vezetőit pénteken Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter, aki szerint Brüsszelt csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte.

A pénzügyminiszter szerint az Európai Unió vezetőit csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte
2019. március 18., hétfő

Nem érzi a változtatás fontosságát az EU-bürokrácia

A túlideologizált brüsszeli bürokrácia sajnos képtelennek tűnik annak megértésére, hogy az Unió nem folytathatja úgy, ahogyan eddig – véli Bogdan Duca román politológus. 

Nem érzi a változtatás fontosságát az EU-bürokrácia
2019. március 11., hétfő

Frank Timmermans nem lát előrelépést Romániában a brüsszeli ajánlások teljesítése terén

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerint nem történt előrelépés Romániában az igazságügy helyzetét megfigyelés alatt tartó Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) országjelentésében megfogalmazott ajánlások teljesítése terén.

Frank Timmermans nem lát előrelépést Romániában a brüsszeli ajánlások teljesítése terén
2019. március 06., szerda

Frans Timmermans az aggályos kérdések mielőbbi megoldására szólította fel Viorica Dăncilă kormányfőt

Az aggályos kérdések mielőbbi megoldására szólította fel Viorica Dăncilă kormányfőt Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán Brüsszelben.

Frans Timmermans az aggályos kérdések mielőbbi megoldására szólította fel Viorica Dăncilă kormányfőt
2019. január 24., csütörtök

Két hónapos türelmi időt szabott Romániának az Európai Bizottság, hogy pótolja mulasztásait

Több mulasztás jóvátételére szólította fel csütörtökön Romániát, valamint néhány más tagországot az Európai Bizottság.

Két hónapos türelmi időt szabott Romániának az Európai Bizottság, hogy pótolja mulasztásait
2019. január 22., kedd

Az Európai Bizottság és Johannis is bírálja a bukaresti kormány perújítási rendeletének tervét

Az Európai Bizottság (EB) és Klaus Johannis államfő is bírálta kedden a román kormányt, amiért sürgősségi rendelettel akar jogalapot teremteni a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsai által az utóbbi öt évben lezárt perek újratárgyalására.

Az Európai Bizottság és Johannis is bírálja a bukaresti kormány perújítási rendeletének tervét
2018. december 30., vasárnap

Nehezen viselik Juncker kritikáit a szociáldemokraták: kormánypárti politikusok reakciói az EB-elnök nyilatkozatára

A Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is reagált az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker legutóbbi nyilatkozatára, miszerint kételyei vannak afelől, hogy Románia készen áll az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének ellátására.

Nehezen viselik Juncker kritikáit a szociáldemokraták: kormánypárti politikusok reakciói az EB-elnök nyilatkozatára
2018. december 29., szombat

Aggódik Juncker a Román EU-elnökség miatt: az EB elnöke kétli, hogy a kormány maradéktalanul megértette, mivel jár ez a tisztség

Kétli az Európai Bizottság (EB) elnöke, hogy a bukaresti kormány teljes tudatában van annak, mit jelent hat hónapon át vezetni az Európai Uniót. Erről a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozott Jean-Claude Juncker.

Aggódik Juncker a Román EU-elnökség miatt: az EB elnöke kétli, hogy a kormány maradéktalanul megértette, mivel jár ez a tisztség
2018. december 07., péntek

Az Európai Bizottság 34 millió euróval segíti Romániát az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben

Az Európai Bizottság (EB) 34,27 millió eurós támogatással járul hozzá az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések költségeihez – közölte pénteken Petre Daea mezőgazdasági miniszter.

Az Európai Bizottság 34 millió euróval segíti Romániát az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben
2018. november 14., szerda

Éles vitát váltott ki a bukaresti parlamentben Románia uniós elmarasztalása

A bukaresti kormánytöbbség a román alkotmányos rend semmibe vételeként értékelte szerdán, hogy az Európai Bizottság az igazságügyi reform felfüggesztésére és törvényei kijavítására szólította fel Bukarestet.

Éles vitát váltott ki a bukaresti parlamentben Románia uniós elmarasztalása
2018. október 30., kedd

Szijjártó Péter szerint erkölcstelen és tisztességtelen mindenkivel ünnepeltetni a román centenáriumot

Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Szijjártó Péter szerint erkölcstelen és tisztességtelen mindenkivel ünnepeltetni a román centenáriumot