A romániai lakosság több mint fele tervezi, hogy vásárol legalább egy terméket az idei fekete pénteken, és tízből kilencen hallottak már az akcióról, amelynek lényege, hogy jelentős árkedvezményeket kínálnak a vásárlóknak – derül ki egy felmérésből.
Székelyföld számára az egyedüli járható út az autonómia, ez a felismerés hozta létre száz évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) – mutattak rá szerdán kiadott közös közleményükben a székelyföldi megyék, valamint Románia két magyar többségű megyeszékhelyének választott vezetői.
Aláírta Klaus Johannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet október végén szavazott meg a román parlament.
A magyar-román jószomszédi kapcsolatok megtartása mellett, az európai keretek között fel kell hívni a figyelmet arra, hogy legitim a magyarság igénye a székelyföldi autonómiára – mondta Szili Katalin az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői ülésén.
A 800 ezer lakost meghaladó népességű európai városok közül Bukarestben töltik a legtöbb időt közlekedési dugóban az autósok, világviszonylatban pedig a román főváros a harmadik helyen áll a menetidő csúcsidőben mért meghosszabbodása tekintetében.
Izsák Balázs szerint a székelyek november 18-ra Sepsiszentgyörgyre tervezett nagygyűlésén súlyt kell adni annak az autonómiaigénynek, amelyet a közösség vezetői Bukarestben, Strasbourgban, Genfben és New Yorkban is igyekeznek megjeleníteni.
A román legfelsőbb bíróság ismét elhalasztotta a jogerős ítélet kihirdetését a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciós perében – közölte az MTI-vel Stelian Bodeanu, a bíróság szóvivője.
Az egykori kommunista kényszermunkatáborról, a peripravai lágerről készült fotókiállításával, könyvvel és kiselőadással lépett a közönség elé Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzora.
Tizenöt éves szerződést írt alá az Airbus az vidombáki IAR gyárral a H215M helikopterek gyártására – írja az Agerpres az eseményről szerdán kiadott közleményre hivatkozva.
Hatpárti javaslatként kerülhet a törvényhozás elé a magyar-székely összetartozás napjáról szóló jobbikos indítvány, miután a kormánypártok is jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz – mondta el hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szávay István.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszolták be a román államot az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás áldozatainak a családtagjai amiatt, hogy a katonai ügyészség nem vizsgálta ki a fekete március eseményeit.
Közel négy hónappal a jogerős ítélet kihirdetése után, számos hivatalos kérést követően közölte a bíróság a székelyföldi terrorperben hozott ítélet indoklását. A hírt az egyik elítélt felesége, Beke Csilla hozta nyilvánosságra a Facebookon Bűnügyi döntés indoklása vagy a vádirat igazol&
Két medvét gázoltak el a gépkocsik csütörtök este a Szeben megyei Bojca községnél, a 7-es országúton. Egy medve Szelistyénél az autópályára ment ki, miután végigjárta az útügyi igazgatóság és autópálya-rendőrség udvarát.
Irodalmárok, politikusok, egyházi személyiségek értékelik Ady Endre életművének jelentőségét a november közepén három Szatmár megyei helyszínen szervezendő érmindszenti zarándoklaton. A rendezvényről Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE főtanácsosa beszélt a Krónikának.
A budapesti parlament a székelyeket és az orosz közösséget sem vette fel a Magyarországon honos népcsoportok közé.
Örülök, hogy a Székelyföldön is bemutatták, a Kaptár dokumentumfilm-szemlén díjazták a hétvégén Sepsiszentgyörgyön Angéla című alkotásomat – nyilatkozta a Krónikának a jelenleg Budapesten tanuló Püsök Botond csíkszeredai rendező.
Két ütemben húsz új villamost vásárol Nagyvárad – a gyártó az aradi Astra vagongyár. Közben épül az új villamosvonal, és új hibridmeghajtású buszok beszerzése is folyamatban van a bihari megyeszékhelyen.
November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a bíróság szóvivője.