Nem alkusznak. A november 18-ai nagygyűlésen a székelység autonómiaigényének akarnak súlyt adni
Fotó: Boda L. Gergely
Székelyföld számára az egyedüli járható út az autonómia, ez a felismerés hozta létre száz évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) – mutattak rá szerdán kiadott közös közleményükben a székelyföldi megyék, valamint Románia két magyar többségű megyeszékhelyének választott vezetői.
2018. november 14., 13:502018. november 14., 13:50
2018. november 14., 14:232018. november 14., 14:23
A dokumentum aláírói – Borboly Csaba, Hargita megye, Péter Ferenc, Maros megye, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere – úgy vélik,
„Ennek a szellemi örökségnek jegyében kívánunk a százéves Székely Nemzeti Tanácsnak boldog születésnapot. Mi ezt a centenáriumot köszöntjük, közösségünk százéves küzdelmét, hiszen a veszteségek mellett azt sem feledhetjük, hogy nem sikerült minket megtörni. Itt vagyunk, dolgozunk, közösségként túléltük ezt a küzdelmes századot, és nem alkuszunk" – írták a székely önkormányzati vezetők.
Úgy vélik: összehangolt támadás indult a székelyföldi egység ellen azok részéről, „akik más centenáriumot ünnepelnek”, ennek kivédéséhez pedig szükség van a társadalmi szervezetekre, a civil erőre, minden egyes erdélyi magyarra, székelyföldire.
– zárul a székelyföldi önkormányzati vezetők közleménye.
Megalakulásának századik évfordulója alkalmából az SZNT centenáriumi székely nagygyűlést szervez vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén, amelyre a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat várják. A nagygyűléssel a székelység autonómiaigényének akarnak súlyt adni, amelyet a közösség vezetői Bukarestben, valamint nagy nemzetközi intézmények székhelyén, Strasbourgban, Genfben és New Yorkban is igyekeznek megjeleníteni.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
1 hozzászólás