Dragnea szerint hasznos volt a találkozó az államfővel

Dragnea szerint hasznos volt a találkozó az államfővel

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hasznosnak nevezte a Klaus Johannis államfővel csütörtökön sorra került találkozót, amelyen részt vett Viorica Dăncilă kormányfő is.

2018. február 05., hétfő

Dragnea: kémkedett a miniszterek után a kormányőrség vezetője

A kormányőrség (SPP) vezetője arra használta az intézményt, hogy információkat gyűjtsön és befolyásolja a kormánytagokat, a pártok vezetőit és „bizonyos üzeneteket” juttatott el az ügyészekhez és bírókhoz - jelentette ki Liviu Dragnea.

Dragnea: kémkedett a miniszterek után a kormányőrség vezetője
2018. január 30., kedd

Politikai beavatkozással vádolja Dragnea a kormányőrséget

A hétfőn este beiktatott Dăncilă-kormány lemondott a kormányőrség (SPP) biztosította védelemről kedden, miután Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó PSD elnöke szerint a kormányőrég vezetőjének közreműködésével készültek őt elmozdítani a párt éléről.

Politikai beavatkozással vádolja Dragnea a kormányőrséget
2018. január 26., péntek

Dragnea ismertetni fog egy „hazugságot”, amelyet az Európai Bizottsággal közöltek Romániából

Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közölte, ismertetni fog a napokban egy „hazugságot”, amelyet hivatalos úton közvetítettek Romániából az Európai Bizottságnak (EB).

Dragnea ismertetni fog egy „hazugságot”, amelyet az Európai Bizottsággal közöltek Romániából
2018. január 23., kedd

Liviu Dragnea elhatárolódott Tudose „fellógatós” kijelentésétől

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és alakulata nevében Liviu Dragnea, a kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.

Liviu Dragnea elhatárolódott Tudose „fellógatós” kijelentésétől
2018. január 22., hétfő

Dragnea: az új kormányban helyet kaphatnak azok is, akik ellen büntetőjogi eljárás folyik

Részt vehetnek a kormányban azok a PSD-tagok is, akik ellen büntetőjogi eljárás folyik – jelentette ki hétfőn, a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának ülése után Liviu Dragnea pártelnök.

Dragnea: az új kormányban helyet kaphatnak azok is, akik ellen büntetőjogi eljárás folyik
2018. január 17., szerda

Dăncilă: a románok érdekeit szolgáló kormányprogram megvalósítása a fontos a centenárium évében

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát – jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dăncilă: a románok érdekeit szolgáló kormányprogram megvalósítása a fontos a centenárium évében
2018. január 16., kedd

Dâmboviţa-parti víziótlanság

Vajon hány politikai öngyilkossági kísérletet képes túlélni egy politikai alakulat? Meddig teheti kockára büntetlenül a saját hitelét a választói előtt egy olyan párt, amely nem is olyan rég, tizenhárom hónappal ezelőtt simán megnyerte a parlamenti választásokat?

Dâmboviţa-parti víziótlanság
Dâmboviţa-parti víziótlanság
2018. január 16., kedd

Dâmboviţa-parti víziótlanság

2018. január 16., kedd

Dragnea abban bízik, hogy Johannis nem utasítja el a PSD új kormányfőjelöltjét

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága kedd délelőtt tárgyal az új miniszterelnök-jelölt nevesítéséről – jelentette be hétfőn késő este Liviu Dragnea pártelnök. Közölte: sok mindent felróttak Mihai Tudose távozó kormányfőnek.

Dragnea abban bízik, hogy Johannis nem utasítja el a PSD új kormányfőjelöltjét
2018. január 15., hétfő

Belviszály újratöltve

„Most tehát itt van a régi-új, áramvonalas második Dragnea-kormány, amely a miniszterelnök ígérete szerint engedelmesen végrehajtja majd a pártelnök minden utasítását. Legalábbis addig, amíg elődjéhez hasonlóan Tudose rá nem kap a hatalom ízére” – írtuk tavaly júniusban.

Belviszály újratöltve
Belviszály újratöltve
2018. január 15., hétfő

Belviszály újratöltve

2018. január 07., vasárnap

Dragnea kirúgná Tudosét a kormányfői tisztségből?

Liviu Dragnea, a PSD elnöke szeretné elmozdítani hivatalából Mihai Tudose miniszterelnököt, aki viszont saját pozícióját kívánja megerősíteni azáltal, hogy a kormány szerkezetét módosítva kisebb kabinetet alakít – derül ki hétvégi bukaresti sajtóértesülésekből.

Dragnea kirúgná Tudosét a kormányfői tisztségből?
2017. december 29., péntek

MTI-évértékelő: a tüntetők esztendeje volt az idei Romániában

Romániában a rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetések és a Bukarestben egyébként megszokott kisebb-nagyobb kormányválságok jegyében telt el 2017, miközben az ország a gazdasági növekedésének hozadékát nem beruházásokra, hanem a bérek emelésére fordította.

MTI-évértékelő: a tüntetők esztendeje volt az idei Romániában
2017. november 29., szerda

Elutasították Dragnea óvását, zárolva marad a PSD-elnök busás vagyona

Elutasította a bukaresti legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének óvását, ennek megfelelően marad a politikus korrupciógyanús ügyében elrendelt teljes vagyonzár.

Elutasították Dragnea óvását, zárolva marad a PSD-elnök busás vagyona
2017. november 23., csütörtök

Klaus Johannis: a párhuzamos állam fogalma egy rossz vicc, Dragneának le kell mondania

A párhuzamos állam „egy rossz vicc”, létezik néhány ember, akik ilyen fogalmakat találnak ki, mert magukhoz szeretnék ragadni a hatalmat – nyilatkozta Klaus Johannis államfő szerdán Ploieşti-en.

Klaus Johannis: a párhuzamos állam fogalma egy rossz vicc, Dragneának le kell mondania
2017. november 22., szerda

Keresi a DNA Dragnea zárolható vagyonának további elemeit

Liviu Dragnea teljes vagyonát zárolta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az ügyészek szerint összesen 127,5 millió lejes kárt okozó Tel Drum ügyben, és további vagyonelemei után is kutat.

Keresi a DNA Dragnea zárolható vagyonának további elemeit
2017. november 21., kedd

Zárolta Dragnea vagyonát a DNA

Zár alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség a Tel Drum-ügy gyanúsítottjainak vagyonát. Köztük van Liviu Dragnea, az alsóház és a PSD elnöke is.

Zárolta Dragnea vagyonát a DNA
Zárolta Dragnea vagyonát a DNA
2017. november 21., kedd

Zárolta Dragnea vagyonát a DNA

2017. november 19., vasárnap

A nem váratlan hideg zuhany

Hideg zuhanyként érte Romániát az Európai Bizottság igazságügyi or­szág­jelentése, amelyben egy rövid udvariassági kör után – miszerint akadnak előrelépések – kerek perec leszögezik: aggasztóak az igazságügyi rendszer függetlenségét érő „kihívások”.

A nem váratlan hideg zuhany
A nem váratlan hideg zuhany
2017. november 19., vasárnap

A nem váratlan hideg zuhany

2017. november 13., hétfő

Bukás

A román politika és az igazságszolgáltatás viszonyát talán mindennél jobban tükrözi a bukaresti főügyészség előtt éppen húsz évvel ezelőtt lezajlott, archív felvételeken máig fennmaradt jelenet.

Bukás
Bukás
2017. november 13., hétfő

Bukás