Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter román tárgyalópartnereivel Bukarestben.
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a román nagyköveti értekezleten tart előadást, és román kollégájával, Teodor Meleșcanuval is találkozik.
A román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell készülnie – jelentette ki kedden Teodor Meleșcanu román külügyminiszter.
Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy európai uniós tagállam és a terroristák módszerei között, hibás. „Szeretnék elhatárolódni az ilyen tartalmú kijelentésektől” – jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken.
Francia harci helikoptereket és légvédelmi rakétákat vásárol Románia – többek között erről is elvi megállapodás született Emmanuel Macron francia államfő csütörtöki bukaresti látogatásán.
Erdély arisztokratáiról, restitúciós küzdelmeikről szól a Major Anita és Margittai Gábor által készített, Tiltott kastélyok című dokumentumfilmsorozat, amelynek első része a Fehér megyei Fugadon található Bánffy-birtokot mutatja be.
A Financial Times brit gazdasági szaklap tartalmas riportot készített Kálnoky Tibor grófról és sepsikőröspataki birtokáról.
Bürokráciamentessé teszik a családorvosok munkáját, kiiktatják a fölöslegesnek vélt iratokat – jelentette be szerdán Florian Bodog egészségügyi miniszter.
Szándékosan rendőrségi furgonba rohant egy autó Párizsban, a Champs-Elysée sugárúton hétfő délután, nem sérült meg senki – közölte a helyi prefektúra.
Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában – derül ki a Le Monde által urnazáráskor ismertetett felmérésből. A részvétel rekord alacsony volt, alig 43 százalékos.
Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában – ismertette az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslésén alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.
Csalódottságát fejezte ki a román külügyminisztérium szóvivője, Paul Ciocoiu Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata miatt, amelyet a román hatóságokat „provokáló” kijelentések közé sorol Ciocoiu.
Versailles-ban fogadta hétfőn Emmanuel Macron újonnan beiktatott francia elnök orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, akivel az eredetileg tervezettnél jóval hosszabb tárgyalást folytatott.
Németország és Franciaország közösen „menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről – jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése után.
A romák, a magyarok, a menekültek és a melegek ellen irányulnak a legtöbb esetben az intoleráns megnyilvánulások a romániai közbeszédben - derül ki az ActiveWatch jelentéséből.
Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől.
Kibertámadás következtében részlegesen felfüggesztette tevékenységét a mioveni-i Dacia-gyár, ugyanis az egyik informatikai rendszert támadás érte.
Mind Klaus Johannis elnök, mind a baloldali kormányfő, Sorin Grindeanu üdvözölte Emmanuel Macron választási győzelmét, amelyet jó hírnek tartanak Európa jövője szempontjából.