A pénteken közzétett legfrissebb adatok alapján több mint 660 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában. A brit oltási kampány kezdete óta ez az eddigi napi rekord.
Politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg amerikai felesége vasárnapi brit sajtóértesülés szerint.
A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.
Meghan Markle-nek a brit királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak, miután összeházasodott Harry herceggel – erről maga a sussexi hercegnő számolt be az Oprah Winfreynek adott interjújában.
Azonosították az első két fertőzést az új koronavírus dél-afrikai variánsával Romániában, mindkét esetet a MedLife laboratóriumban végzett szekvenálás során fedezték fel.
A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a korona
Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
Kezdenek megmutatkozni a koronavírus elleni oltás eredményei Nagy-Britanniában, a járvány által a világ egyik leginkább sújtott országában. Hogyan működik a brit egészségügy? Van-e köze a brexitnek a járványkezeléshez? Egy Gyergyószentmiklósról kivándorolt orvost kérdeztünk szigetországi tapasztalatairól.
Második gyermekét várja Meghan sussexi hercegnő, a brit uralkodó unokájának, Harry hercegnek a felesége. A hírt vasárnap este jelentette be a házaspár szóvivője.
A koronavírus brit mutációja, amelyet ősszel Kentben azonosítottak először, világszerte dominánssá válhat – vélte Sharon Peacock professzor, az Egyesült Királyság koronavírus genetikai felderítési programjának (Covid-19 Genomics UK Consortium) vezetője.
Elhunyt kedden Sir Tom Moore, a brit hadsereg veteránja, aki tavaly csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára a koronavírus-járvány elleni küzdelemre. Sir Tom koronavírus-fertőzésben szenvedett, halálát a fertőzés miatt kialakult Covid-19 betegség okozta.
Villámcsapásként hatott az a nemrég tett bejelentés, miszerint a COVID-19 betegséget okozó koronavírus új változata – amelynek terjedése miatt túlzsúfolódtak a nagy-britanniai kórházak – amellett, hogy fertőzőképesebb, előfordulhat, hogy több halálesetet okozhat – írta január 26-án az AFP.
Újabb függetlenségi népszavazásról szóló tervezetet terjesztett elő vasárnap a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP). A dokumentum szerint ha a májusi skóciai parlamenti választás után ismét az SNP alakíthat kormányt, Skócia újból kérni fogja a brit kormányt arra, hogy ruházza át a skót&
A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden ország esetében megszünteti a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba – jelentette be pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
A korábbi rendelkezésben szereplő pénteki időpont helyett jövő hétfőtől kell negatív koronavírusteszt-eredményt felmutatniuk azoknak, akik külföldről utaznak Angliába – közölte Grant Shapps közlekedési miniszter csütörtök hajnalban.
Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Boris Johnson brit miniszterelnök elmondta, hogy közelít a 2,5 millióhoz az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.
A koronavírus-járvány miatt nagyon visszafogott, zártkörű tavalyi ceremónia után idén Londonban ünnepli születésnapját a brit uralkodó.
A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.