Jelentősen enyhültek a korlátozások Angliában, nyitnak az éttermek, szállodák, mozik, színházak

Jelentősen enyhültek a korlátozások Angliában, nyitnak az éttermek, szállodák, mozik, színházak

Fotó: Pixabay

Jelentősen enyhültek hétfőtől a járványügyi korlátozások Angliában, bár a brit kormány továbbra is fokozott elővigyázatosságra intette a lakosságot, elsősorban a koronavírus indiai változatának egyes gócpontokban észlelt terjedése miatt.

MTI

2021. május 17., 07:172021. május 17., 07:17

Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett azoknak a nem egy háztartásban élőknek a száma, akik szabadtéren egymás társaságában tartózkodhatnak, emellett zárt térben, például lakásokban hat, nem egy fedél alatt élő ember tarthat összejöveteleket.

Az éttermek, pubok és bárok – amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket – hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is.

Sok vendéglátóhely azonban erre már nem lesz képes. Két üzleti és szakmai tanácsadó cég, az AlixPartners és a CGA a hétfői nyitási időpont elé időzített közös felmérésében közölte:

a tavaly márciusban elrendelt első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt.

A tanulmány szerint az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azon éttermek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, „hétköznapi” piaci szektorba tartoztak, és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka tönkrement.

korábban írtuk

Vissza a normalitáshoz: Nagy-Britanniában nyílnak a színházak, stadionok, az éttermek, pubok beltéri helyiségei
Vissza a normalitáshoz: Nagy-Britanniában nyílnak a színházak, stadionok, az éttermek, pubok beltéri helyiségei

Teljesültek a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások további jelentős enyhítéséhez szabott feltételek, így jövő hétfőn elkezdődhet a brit kormány nyitási menetrendjének következő, harmadik szakasza – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben.

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül. A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk. Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be. Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel.

A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába. A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.

A hétfőn életbe lépett szabályok a nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások eddigi legszélesebb körű enyhítését jelentik.

korábban írtuk

Liverpoolban élő koncerttel tesztelték, hogy június végén indulhat-e a fesztiválszezon
Liverpoolban élő koncerttel tesztelték, hogy június végén indulhat-e a fesztiválszezon

A pandémia kitörése óta először rendeztek mintegy ötezer fős közönség részvételével élő koncertet szombaton Liverpoolban, hogy teszteljék, biztonságos-e ilyen rendezvény megtartása.

Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanakkor a Downing Street által hétfőn közzétett nyilatkozatában arra intette a lakosságot, hogy a mostani nyitás után is „nagy adag elővigyázatosságra” van szükség. Johnson mindenkit arra kért, hogy a korlátozás nélkül megrendelhető, 30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztekkel hetente kétszer vesse alá magát szűrésnek, akkor is, ha nincsenek a koronavírus-fertőződés okozta Covid-19 betegségre utaló tünetei.

A kormányfő azt is kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 15., péntek

Macron szerint Románia sem élhetne békében, ha az oroszok győznek Ukrajnában

Emmanuel Macron francia államfő szerint ha Oroszország megnyeri a háborút Ukrajna ellen, akkor Európa hitelessége nullára csökken.

Macron szerint Románia sem élhetne békében, ha az oroszok győznek Ukrajnában
2024. március 14., csütörtök

Alapjaiban megrengette a belga hadsereget néhány katonájának brutalitása, megalázó viselkedése

Rendkívüli intézkedés keretében feloszlattak egy, a belga fegyveres erőkhöz tartozó, mintegy 30 katonából álló szakaszt súlyos erőszak és zaklatások miatt – közölte csütörtökön Ludivine Dedonder belga védelmi miniszter.

Alapjaiban megrengette a belga hadsereget néhány katonájának brutalitása, megalázó viselkedése
2024. március 14., csütörtök

Stoltenberg: Ukrajnát azonnal támogatni kell, a NATO megerősödött az elmúlt évben

Az elmúlt év során a világ veszélyesebb hellyé vált, de a NATO megerősítette védelmét és rendkívül erős katonai erejét az Atlanti-óceán mindkét oldalán – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben csütörtökön.

Stoltenberg: Ukrajnát azonnal támogatni kell, a NATO megerősödött az elmúlt évben
2024. március 14., csütörtök

Tíz napon belül egy romániai börtön vendégszeretetét élvezheti Cătălin Cherecheş, a szökevény nagybányai expolgármester

Tíz napon belül ki kell adni a volt nagybányai polgármestert, Cătălin Cherecheşt Romániának – döntött csütörtökön a müncheni regionális felsőbíróság a DPA tájékoztatása szerint.

Tíz napon belül egy romániai börtön vendégszeretetét élvezheti Cătălin Cherecheş, a szökevény nagybányai expolgármester
2024. március 14., csütörtök

Nemzeti önállóságunkból nem engedhetünk – idén is üzent Orbán Viktor a külhoni magyaroknak március 15. alkalmából

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, melyet szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvényeken.

Nemzeti önállóságunkból nem engedhetünk – idén is üzent Orbán Viktor a külhoni magyaroknak március 15. alkalmából
2024. március 14., csütörtök

Washington: a Hamász térfelén a labda a tűzszünet ügyében – A Hezbollah vezére szerint Izrael máris veszített Gázában

Jelenleg egy „nagyon erős javaslat van az asztalon”, de a labda a Hamász térfelén van, hogy elfogadja-e azt – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter az Izrael és a Gázát irányító palesztin terrorszervezet közötti tűzszüneti megállapodásról.

Washington: a Hamász térfelén a labda a tűzszünet ügyében – A Hezbollah vezére szerint Izrael máris veszített Gázában
2024. március 14., csütörtök

Ukrán hadsereg: nem azonnal kell 500 ezer tartalékost mozgósítani – Még harcolnak a Moszkva-ellenes orosz egységek

Az ukrán hadsereg nem számít 500 ezer ember azonnali mozgósítására, és ez a szám egy általános becslés, amelyet a front helyzetétől függően módosítanak – közölte a védelmi minisztérium.

Ukrán hadsereg: nem azonnal kell 500 ezer tartalékost mozgósítani – Még harcolnak a Moszkva-ellenes orosz egységek
2024. március 14., csütörtök

Nagy többséggel elfogadták az amerikai képviselők a TikTok betiltását lehetővé tevő törvényt

Az amerikai képviselőház nagy többséggel elfogadta szerdán azt a törvényt, amely elvezethet a népszerű közösségi videóalkalmazás, a TikTok betiltásához az Egyesült Államokban.

Nagy többséggel elfogadták az amerikai képviselők a TikTok betiltását lehetővé tevő törvényt
2024. március 13., szerda

Jöhet a visszavágó Biden és Trump között az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump és Joe Biden között dől el, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke – derült ki a legfrissebb előválasztási eredmények alapján.

Jöhet a visszavágó Biden és Trump között az amerikai elnökválasztáson
2024. március 13., szerda

Putyin: a Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége

A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.

Putyin: a Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM