Váratlanul lángra kapott és teljesen kiégett egy Dacia Spring elektromos autó, a tűz a szomszédos épületre is átterjedt.
A gyulakutai malom újraindításának húszéves története elevenedett meg egy helyi rendezvény keretében a marosszéki faluban. A Frunza házaspár által működtetett malom a székelyföldi krumplis házikenyerek alapanyagát állítja elő.
Megsérült egy 8 éves gyermek, miközben családja autójából próbált megetetni egy medvét szombaton Argeș megyében.
A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot.
Az Anora című, New Yorkban játszódó filmnek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Izraelnek végre kell hajtani a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki határozatát, és azonnal le kell állítania a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatott katonai offenzíváját – hangsúlyozta Josep Borrell.
A Versenytanács elnöke szerint a Wizzair és Ryanair repülőjegyárainak a koronavírus-járvány utáni jelentős emelkedése összefüggésben áll azzal, hogy a hazai piac másik két szereplője közül az egyik csődbe ment, a másik csökkentette járatai számát.
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy egyszer pilóta lesz, ám nagyon kevesen vannak, akik álmukat meg is valósítják.
A dohányzásról való leszokást elősegítő lézerterápiás módszert próbálták ki nemrég Jászvásáron (Iaşi). Az eljárás során mostanáig nem tapasztaltak mellékhatásokat, testsúly-növekedést, ugyanakkor sok résztvevő már az első kezelés után észlelt javulást.
Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton Temesváron kijelentette, hogy Románia biztonságos ország, és „bizonyosan” nem fogja megtámadni Oroszország.
Elfogták a hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt, majd megölt egy 8 éves kislányt Albeşti község területén – jelentette be szombaton a Botoşani megyei rendőrség szóvivője.
Első ízben tartják a katolikus egyházban a gyermekek világnapját: Ferenc pápa üzenetet írt a gyermekeknek a május 25-én és 26-án tartott ünnep alkalmából.
Holtan találtak szombat hajnalban a hatóságok az Albeşti községhez tartozó Jijia melletti akácerdőben egy 8 éves kislányra – tájékoztatott a Botoşani megyei rendőrség.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat húsz megyére.
Új dallal, videóklippel és bemutatókoncerttel jelentkezik szombaton A Csajod kolozsvári zenekar. Az Átkok című zenemű az első single a fiúbanda készülő, újabb nagylemezéről, amely az önismeret és az önazonosság keresésének kérdéseit feszegeti.
Háború, politika, a mesterséges intelligencia, a siker titka, az öregedés. A vörös szőnyegre lépő legnagyobb rendezőket is az foglalkoztatja, ami bárkit, mindenkit napjainkban.
Elfogadhatatlan Oroszország azon lépése, hogy csütörtök éjjel a határőrök az észt fél által elhelyezett világító bójákat eltávolítottak a két ország határát képező Narva folyóról.
Az európai gazdáknak versenyképes és gazdabarát uniós agrárpolitikára van szüksége, Magyarország ezeket a szempontokat fogja képviselni uniós elnöksége idején – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.