A körülbelül 17 perces rövidfilm egy művészi próbálkozás a téma megragadására, inkább egy filmes elégia, mint kiáltvány, de annak is erőtlen, felejthető – nem is lett nagy visszhangja. A másik az ukrán háborút dokumentáló The Invasion (Az invázió) című film Szergej Loznyica rendezésében, ami a leggyengébb idei alkotások közé tartozik, valószínűleg csak témája miatt került be a fesztiválra. Az alkotás az ukrajnai mindennapokat mutatja meg, esküvőt, temetést, születést, majd megint temetést, megint születést, és így tovább. A film nem kelt empátiát, és nem is mutat újat. Az egyetlen erős pillanata az a rész, melyben azt látjuk, hogy az ukránok sorra adják le, be az orosz szerzők könyveit az otthoni könyvespolcokról, hogy szabaduljanak mindentől, ami orosz.

A másik David Cronenberg kanadai filmrendező The Shrouds (A leplek) című új alkotása, mely egy egyszerre bizarr és izgalmas történetbe beleviszi napjaink félelmeit és összeesküvés-elméleteit is a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kapcsán: orosz hackerek, kínai kémprogramok és társaik által. Izgalmas, hogy a filmben – mint Cronenberg művészetében nem először –

Ha már magyar vonatkozás, akkor nem mehetünk el Guy Maddin, Evan Johnson, Galen Johnson: Rumours (Pletykák) című alkotása mellett sem, ami tulajdonképpen egy politikai szatíra – amit Magyarországon forgattak. A történet egyébként elég abszurd: a G7-csúcstalálkozón – aminek célja, hogy a nagyhatalmak kitaláljanak, kiadjanak egy közös nyilatkozatot, válaszként a legfrissebb globális krízisre, amiről nem is tudják, hogy pontosan miből áll, miben nyilvánul meg – a hét állam vezetői magukra maradnak egy park közepén, több ezeréves mumifikálódott holtestekkel körülvéve, akik jönnek-mennek, ijesztgetnek. S bár a film egyes részleteit elsőre nehezen értelmezi a néző (több méteres óriás agy az erdő közepén és társai),

A film jó példája annak, hogy miként lehet a néző napjainkban szinte állandó belső feszültségét, amit a geopolitikai konfliktusok, a gazdasági és politikai szövetségek bizonytalansága miatt (is) érez, ha csak két órácskára is, de oldani egy kis humorral.

Bár volt olyan kiadás, amikor a cannes-i fesztivál edzett közönsége is úgy érezhette, hogy már kicsit sok az LMBTQ-filmekből, az idei nagy esélyes, Jacques Audiard Emilia Pérez című alkotása megmutatta, miként kell ezt jól csinálni: a film egy mexikói drogbáróról szól, aki nőként kezd új életet. Humoros, akciódús, kreatív és ideológiától mentes, a nemváltás itt egy történés, nem pedig fajsúlyos, kivesézendő „aktus”.

A másik nagy esélyes egyébként a The Substance című testhorror Demi Moore és Margaret Qualley főszereplésével, Coralie Fargeat rendezésében. A műfajnak egyébként rendszerint nagy sikere van Cannes-ban, annak ellenére, hogy az ilyen típusú filmek a közönség jelentős hányadát rendesen kiakasztják.

Mindezekhez hozzáadódnak a versenyszekcióban olyan filmek, mint például a román Emanuel Pârvu Trei kilometri până la capătul lumii (Három kilométer a világ végéig) című alkotása, mely a homoszexuálitás és elfogadás kérdését (is) boncolgatja. Eközben nagyon sajátosan romániai, a vidéki lét, a bigott vallásosság, a korrupció mind ott vannak benne, vagy Csia Csang-ko (pinjin átírásban Jia Zhangke) Caught by the Tides című filmje, mely a fejlődő (de a másik oldalon pusztuló) Kína mindennapjait mutatja be, azt, hogy az olimpia vagy épp egy gát megépítése hogyan tett, tesz tönkre településeket, életeket.

Jorgosz Lanthimosz görög rendező – akinek nevét az idei a Oscar-gála, illetve a Szegény párák című film kapcsán megismerte a nagyvilág – legújabb alkotásában mondhatni meredekebb, abszurdabb: a Kinds of Kindnessben (A kegyelem fajtái) három rövid történetet, novellát tár elénk, amelyeket elsősorban az azonos szereplőgárda köt össze, s amelyek az emberi létezés nagyon mély kérdéseit feszegetik, közel sem hétköznapi módon. Ali Abassi The Apprentice (A tanonc – szerk.) című filmje az ifjú Donald Trumpról szintén a versenyszekcióban kapott helyett, és nem mondhatni róla, hogy az amerikai elnökválasztás évében túl sok prót vagy kontrát jelentene az üzletemberből politikussá avanzsált mágnás szempontjából: viszonylag jól összerakott, részleges életrajz jó színészi játékkal.

A versenyszekción túl egyébként volt itt minden: Mad Max, Kevin Costner-féle western, valamint meglepőn jó szörfös film Nicholas Cage-dzsel.

korábban írtuk

Magyarok, románok Cannes-ban: meglátogattuk a fesztivál izgalmas filmvásárát

Ritkán esik szó arról, hogy a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon (és sok más szemlén is) a lényeg – vagyis mindaz, aminek komoly anyagi vonzata van – nem a vörös szőnyegen, a vakuk kereszttüzében, a nagy nyilvánosság előtt zajlik.