Bekérette a román külügyminisztérium Irán bukaresti nagykövetét, hogy tisztázza az ázsiai ország által Romániával szemben megfogalmazott vádakat. A két ország közötti vita azt követően robbant ki, hogy pénteken Bukarestben gyanús körülmények között elhunyt egy iráni bíró, akit hazájában korrupciós
A bukaresti parlament szerdán elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a kormánynak a következő két évben, hogy állami vállalatok részvényeit értékesítse privatizációs ügyletek révén.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke hétfőn este úgy nyilatkozott a B1 TV műsorában: tárgyalásokat folytat Călin Popescu Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, valamint Victor Pontával, a Pro Románia párt elnökével annak érdekében, hogy választási szövetséget hozzan
Tárgyalások folynak a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Pro Románia és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) között egy balközép koalíció létrehozása érdekében – mondta el péntek este a România TV műsorában Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke.
A román kormányzat nem tett le eddig az asztalra összefüggő, egységes gazdaságélénkítő koncepciót, a magyar kormány gazdasági akcióterve viszont épp ilyen – értékelt a Krónika megkeresésére Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője.
Románia, az Európai Unió nevében, tízmillió euró értékben vásárol lélegeztetőgépeket – közölte csütörtökön Klaus Johannis államfő.
A Szabad Európa Rádió román nyelvű honlapja szerint több száz ezerre tehető azoknak a Nyugat-Európából hazatért románoknak a száma, akik a laza intézkedések miatt „megúszták” a házi elkülönítésbe vagy karanténba helyezést.
Négy új esettel immár tizenháromra emelkedett a Romániában diagnosztizált koronavírusos fertőzések száma; felütötte a fejét a kór Bukarestben is.
Az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók vezetői aláírták szombaton Dohában a történelmi jelentőségű békemegállapodást, amely remények szerint fontos lépés lesz a 18 éve dúló afganisztáni háború lezárásában, és lehetőséget teremt az afgán kormány és a táli
Craiován járt február 18-a és 22-e között az az olasz állampolgár, akiről Olaszországba való visszatérte után kiderült, hogy koronavírussal fertőzött – közölte a külügyminisztérium.
Újraosztaná Románia területét a Pro Románia – derül ki a párt vasárnapi országos kongresszusán elfogadott kiáltványból.
A román főügyészség vizsgálja, hogy miként szerezhetett kedvezményesen román állampolgárságot több ezer orosz és ukrán polgár.
A közel-keleti feszültség növekedése miatt Románia kivonja Irakból a jelenleg ott tevékenykedő román katonákat – jelentette be szerdán a bukaresti védelmi minisztérium.
További hat törvényhozó és tíz területi szervezet vezetője, köztük a párt több alapítója lépett ki Victor Ponta volt miniszterelnök Pro Romania pártjából, amelynek kulcsszerepe volt októberben a Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata (PSD) kormány megbuktatásában.
Bekérették a román külügyminisztériumba kedden Oroszország bukaresti nagykövetét, amiért kioktató hangnemű Facebook-bejegyzésben bírálta Margit hercegnőnek, a Román Korona Őrének Oroszországgal kapcsolatos „fóbiáit”.
Az Európai Bizottság csütörtökön enyhén felfele módosította az idei és a jövő évre várható román gazdasági növekedésre vonatkozó becslését, a bizottság 2019-ben 4,1 százalékos, 2020-ban 3,6 százalékos román GDP-növekedést valószínűsített.
Két elutasított jelölt után Victor Negrescu volt európai ügyekért felelős miniszter, korábbi európai parlamenti képviselő személyében újabb román biztosjelöltet nevezett meg Viorica Dăncilă távozó miniszterelnök.
Kilencedik hónapja bajnok Románia a drágulások terén európai uniós összevetésben. Miközben az EU-ban átlagosan 1,2 százalékkal nőttek szeptemberben a fogyasztói árak addig Romániában az áremelkedés üteme csaknem ennek háromszorosa, 3,5 százalék volt.