Európai uniós dilemma: miért egyenek az emberek kevesebb húst?

Európai uniós dilemma: miért egyenek az emberek kevesebb húst?

Tanácstalanság uralkodik Brüsszelben az Európai Bizottság környezetvédelmi céljainak gyakorlatba ültetése miatt. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az elképzelésekre hosszas viták és kompromisszumos megoldások várnak, de alkalmazásuk így is kérdéses.

2023. március 24., péntek

Brüsszel felülvizsgálhatja a romániai gazdáknak nyújtott támogatás összegét hivatalos források szerint

Hivatalos források szerint Klaus Iohannis államfő csütörtökön tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a romániai gazdák nehéz helyzetéről, és arról, hogy veszteségeik miatt támogatásra van szükségük.

Brüsszel felülvizsgálhatja a romániai gazdáknak nyújtott támogatás összegét hivatalos források szerint
2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

A legnagyobb érdekvédelmi szervezet elnöke szerint a romániai mezőgazdaság céltalanul bolyong az Európai Unióban

A Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája az ország legnagyobb érdekvédelmi szervezete. Elnöke, Nicu Vasile a Krónikának adott interjújában elmondta: a román mezőgazdaság nagyon nehéz helyzetbe került átfogó agrárstatégia hiányában.

A legnagyobb érdekvédelmi szervezet elnöke szerint a romániai mezőgazdaság céltalanul bolyong az Európai Unióban
2023. március 04., szombat

Biotermelők konferenciája Kolozsváron: nagy kihívást jelent a gazdák átállása a környezetkímélő gazdálkodásra

Nehéz, de nem lehetetlen küldetésnek tartják az Európai Bizottság által szorgalmazott fokozatos átállást a biogazdálkodásra a Kolozsváron megtartott 18. biogazdálkodási konferencia előadói.

Biotermelők konferenciája Kolozsváron: nagy kihívást jelent a gazdák átállása a környezetkímélő gazdálkodásra
2023. február 27., hétfő

Hiába vannak kiváló erdélyi tejtermékek, a vásárlók az olcsóbb hamisítványokat keresik

A mezőgazdasági minisztérium az idéntől életbe léptetett tejtörvénnyel támogatja a hazai gazdák és tejfeldolgozó üzemek boldogulását. Barabási Antal RMDSZ-es államtitkár szerint zéró toleranciát képviselnek a a törvényt megszegőkkel szemben.

Hiába vannak kiváló erdélyi tejtermékek, a vásárlók az olcsóbb hamisítványokat keresik
2023. február 20., hétfő

A gazdaszervezetek megkérdezése nélkül döntött az RMDSZ a falugazdász-hálózat átszervezéséről

Megütközést keltett az erdélyi magyar gazdaszervezetek körében a budapesti Agrárminisztérium által finanszírozott falugazdász-hálózat március 1-jétől történő átszervezése., ugyanis a folyamatról nem volt előzetes egyeztetés.

A gazdaszervezetek megkérdezése nélkül döntött az RMDSZ a falugazdász-hálózat átszervezéséről
2023. február 18., szombat

Kisgazdáknak, családi vállalkozásoknak kedvez az új európai uniós agrártámogatás

Tájékoztató körutat szervezett Erdélyben Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, az új agrártámogatási rendszert mutatja be a termelőknek. A Krónikának nyilatkozó RMDSZ-politikus elmondta: az uniós támogatás segítséget jelent a kistermelőknek is.

Kisgazdáknak, családi vállalkozásoknak kedvez az új európai uniós agrártámogatás
2023. február 08., szerda

Kötelesek jelenteni élelmiszeripari készleteiket a kereskedők és termelők

Egy friss jogszabály szerint a nagyobb mezőgazdasági termelőknek, élelmiszerfeldolgozóknak és kereskedőknek minden hónapban jelenteniük kell raktárkészletüket a mezőgazdasági minisztériumnak.

Kötelesek jelenteni élelmiszeripari készleteiket a kereskedők és termelők
2023. január 13., péntek

Megháromszorozódott a romániai termőföldek ára

Az Eurostat kimutatása szerint az Unió tagországai között Romániában nőtt legnagyobb mértékben a termőföldek ára, elsősorban a partiumi és a dél-romániai megyékben.

Megháromszorozódott a romániai termőföldek ára
2023. január 05., csütörtök

Enyhe tél: a mezőgazdaságban is alkalmazkodni kell az éghajlatváltozáshoz

A mezőgazdaságban is szembetűnőek az éghajlatváltozás következményei: a nagy nyári aszályt csapadékszegény, enyhe tél követi. A szakemberek szerint a gazdák új agrotechnikai módszerekkel ellensúlyozhatják a klímaváltozás negatív hatásai.

Enyhe tél: a mezőgazdaságban is alkalmazkodni kell az éghajlatváltozáshoz
2023. január 04., szerda

Eltűnhetnek az erdélyi zöldségek a piacokról, a helyi termékek védelmét sürgetik a gazdák és a szakemberek

Nehéz helyzetbe hozta az erdélyi zöldségtermesztőket a mezőgazdaságot sújtó inputanyag- és energiaárrobbanás. A gazdák és szakemberek a helyi termékek védelmét sürgetik az önkormányzatok által fenntartott piacokon. 

Eltűnhetnek az erdélyi zöldségek a piacokról, a helyi termékek védelmét sürgetik a gazdák és a szakemberek
2022. december 25., vasárnap

Méhviaszból készült karácsonyi ajándék: a tudatos vásárlókban bízik a biomézet termelő szovátai család

Karácsony táján kelendő ajándéknak számítanak a méhészeti termékek. A méh­viaszból készült gyertyák és különböző szobrocskák régi idők hangulatát idézik, amikor a méhviasz volt a gyertyaöntés alapanyaga.

Méhviaszból készült karácsonyi ajándék: a tudatos vásárlókban bízik a biomézet termelő szovátai család
2022. december 21., szerda

Gyökeresen átalakul a mezőgazdasági támogatások rendszere, nagyobb a falugazdászok felelőssége

Jövő év elejétől alapjaiban átalakul a mezőgazdasági támogatások rendszere, ami számos esetben kihívások elé állítja az erdélyi gazdákat.

Gyökeresen átalakul a mezőgazdasági támogatások rendszere, nagyobb a falugazdászok felelőssége
2022. december 17., szombat

Sikertörténetté tették a biotermesztést Romániában: kalotaszegi szakember a biominősítés két évtizedéről

Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepelte Albert Imre biotermesztő szakember kolozsvári bejegyzésű biominősítő cége, amelyet elsőként regisztráltak az országban. 

Sikertörténetté tették a biotermesztést Romániában: kalotaszegi szakember a biominősítés két évtizedéről
2022. december 02., péntek

Újratervezéssel mérsékelhető az aszály hatása – Korszerű növénytermesztési technológiát tervez egy bihari gazda

Nehéz helyzetbe hozta az idei aszályos nyár az érmelléki gazdákat, az öntözés nélküli szántóföldi növénytermesztés jövőre sem kecsegtet sok jóval, a helyzetet az elszabadult inputanyagárak tovább nehezítik.

Újratervezéssel mérsékelhető az aszály hatása – Korszerű növénytermesztési technológiát tervez egy bihari gazda
2022. november 27., vasárnap

A kevesebb takarmány és a magas inputanyagárak ellenére is gyarapodnak az erdélyi juhállományok, már csak juhász kellene

Marosszék egyik legszebb törzskönyvezett juhállománya a nyomáti Kovács családé. A nyolcszáz anya- és apaállatot tartó állattelepet Erdély több megyéjéből felkeresik a gazdák, hogy tenyészállatot vásároljanak.

A kevesebb takarmány és a magas inputanyagárak ellenére is gyarapodnak az erdélyi juhállományok, már csak juhász kellene
2022. november 21., hétfő

Sok pénzt „vetnek” a gyengélkedő romániai mezőgazdaságnak

Első erdélyi gazdafórumát szervezte meg Marosvásárhelyen a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája. A rendezvényen Románia új agrárstratégiáját ismertették a minisztériumok szakemberei, mintegy 16 milliárd euróból gazdálkodhatnak.

Sok pénzt „vetnek” a gyengélkedő romániai mezőgazdaságnak