Brüsszel kemény viták helyszíne, ahol az Európai Bizottság (EB) újabb és újabb javaslatokkal áll elő a mezőgazdasági termelés átalakításáról, hogy az agrárágazat megfeleljen az Európai Unió szigorú klímavédelmi céljainak. A napvilágra került javaslatok szerint az EB drasztikusan csökkentené az állattelepeken tartható számosállatok létszámát. Egy másik elképzelés szerint az állattenyésztésben használatos antibiotikumok, a szántóföldi növénytermesztésben és kertészetben alkalmazásra kerülő növényvédő szerek, gyomirtók és műtrágyák mennyiségének nagyarányú csökkentése is a tervek között szerepel. Ehhez társul az a direktívatervezet is, amely jelentősen növelné a parlagon hagyott, pihentetett mezőgazdasági területek nagyságát.
A vegyszer nélküli, vagy a minimális vegyszerhasználattal folytatott mezőgazdasági termelést a legtöbb uniós országban nehezen fogadja el, vagy elutasítja a gazdatársadalom,
mert nem látják biztosítottnak a terméscsökkenéssel járó jövedelemkiesés pótlását. A bioélelmiszer ugyanis a lakosság jelentős része számára megfizethetetlen. Másrészt az intenzív tehén- és sertésfarmokon az állatállomány létszámának drasztikus csökkentésével hiány keletkezik állati eredetű élelmiszerekből, amit csak importból lehet pótolni.
,,Elvileg nincs baj azzal, hogy a globális felmelegedés ellen küzdve, az Európai Unió is beavatkozik. Akkor van gond, ha ezeket a direktívákat fűnyíró elv alapján alkalmazza, vagyis egységes csökkentést ír elő minden uniós tagország számára, holott a tagállamokban nagyon különböző a mezőgazdasági struktúra” – nyilatkozta a Krónikának Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, akit arról kérdeztünk, hogyan látszik az Európai Parlamentből az unió klímaharca.
Az RMDSZ-politikus portálunknak hangsúlyozta, hogy olyan javaslatokról van szó, amiről egyelőre a tagállamok képviselői vitatkoznak. A jogszabálytervezeteket az Európai Bizottság terjeszti elő az Európai Parlamentnek, és onnan az Európai Tanácshoz kerül. Kötelező érvényű uniós direktíva akkor születik, ha mindhárom fél részvételével kompromisszumot kötnek. A mezőgazdaságban bevezetésre kerülő klímacél-direktívák ettől viszont távol állnak. A végleges döntések megszületéséig még nagyon sok vita, egyeztetés, lobbi várható minden oldalról.
Vincze Lóránt példaként az Európai Uniónak a 2023-2027-es időszakra elfogadott Közös Agrárpolitikáját (KAP) hozta fel, amely a végleges döntés előtt két évet rostokolt az Európai Parlamentben. A képviselők nem láttak biztosítékot arra, hogy az európai gazdatársadalom jól jár az eredeti formában előterjesztett törvénytervezettel. Hosszas viták és egyeztetések után az Európai Bizottság tervezete végül lényegesen módosult, aminek fő haszonélvezői a családi gazdaságok: a KAP költségvetésének egy része a családi gazdaságok támogatására fordítható.
– érvelt az erdélyi politikus.
Kompromisszumokra most nagy szükség lesz, mert az Európai Bizottság elképzeléseit képtelenség Európa keleti felében gyakorlatba ültetni. Az EP-képviselő szerint több nyugat-európai tagállamban az átlagos növényvédőszer- és gyomirtóhasználat a romániai tízszerese, ezért tartja elfogadhatatlannak a vegyszerfelhasználás egységes, ötven százalékos csökkentését.
,,Ezen a területen is az észszerűség az irányelv: az unió olyan intézkedéseket kell hozzon, ami nem ró megfizethetetlen terheket a gazdákra. Ha a gazda nem tudja megfizetni a klímavédelmi előírások árát, felhagy a mezőgazdasággal, ami élelmiszerhiányt és élelmiszerválságot okoz” – nyomatékosította portálunknak Vincze Loránt.
A mezőgazdasági szakemberek és a politikusok egy részének nagy kérdőjel, hogy az Európai Bizottság milyen tanulmányokra alapoz, amikor kijelenti, hogy a metánszennyezés miatt kell korlátozni a szarvasmarhatartást. Vincze szerint kérdéseket vet föl, hogy a különböző alapítványok és civil szervezetek által készített tanulmányok mennyire szakszerűek?
Milyen érdeket képvisel az az elképzelés, hogy Európában csökkenjen a húsok és a tejtermékek fogyasztása? Milyen ellenérdekek állnak e mögött?
Kinek éri ez meg? Hogyan lehet rávenni az embereket arra, hogy kevesebb húst fogyasszanak? Mi történik, ha nem fogadnak szót? ,,Az európai uniós piacon kialakul egy húskereslet, amit csak importból tudunk pótolni, ha az unió tagországaiban csökkentjük az állatlétszámot. Argentínából kell több marhahúst behozni magasabb áron: aki húst akar enni, végül meg kell fizesse az árát. Az európai gazdaságnak okozunk kárt ezzel, miközben az állattenyésztésből származó metángázkibácsátás nem Európában, hanem Dél-Amerikában száll a légkörbe” – érvelt portálunknak az RMDSZ-politikus.
Az uniós klímavédelmi célok a kelet-nyugat szembenállást erősítik az Európai Unió tagországai között. Vincze Loránt szerint sokrétű témáról van szó, ahol nagyon különbözőek a tagországi érdekek. Még ott is, ahol jelentős állatállományt tartanak – Franciaország, Hollandia, Belgium, Románia, stb. –, mert ezeknek az országoknak eltérő a fejlettségi szintje. Technológiai megszorításokban a nyugat-európai országok tehetők érdekelté, Kelet-Európa viszont nem. Ha állatjóléti követelményként figyelembe vesszük az új fejési technológiák bevezetését, az Franciaországnak és Belgiumnak felel meg, mert ők már bevezették, de Románia számára ez óriási befektetés lenne, ezért ellenzi. A tagállamok igen eltérő mezőgazdasági helyzete miatt hosszadalmas, parázs viták várhatóak az uniós klímacél bevezetése előtt.
Az uniós elképzeléseknek van egy kemény politikai vetülete is, amire Hollandia a példa. Miután a holland kormány olyan klímavédelmi intézkedéseket támogatott, amit a gazdák nem fogadtak el, a március 15-i hollandiai tartományi választásokon a Polgári Gazdamozgalom (Boer Burger Beweging – BBB) nevű párt nyert, ők fogják a szenátusi többséget meghatározni. Vincze Loránt szerint ez intő jel Brüsszel számára, mert a kormányzati célkitűzések más-más üzenetet hordoznak a társadalom különböző csoportjai számára, a gazdák pedig meghatározó rétegei az európai társadalmaknak.
Az EP-képviselő kitért az autóiparra is, ahol korábban úgy tűnt, konszenzus van arról, hogy 2035-től kivezetik a belső égésű motrok gyártását és forgalmazását. Ezzel szemben két nagy uniós tagállam – Olaszország és Németország – meggondolta magát.
A németek azt követelik – és ezt az unió el is fogadta –, hogy a szintetikus üzemanyaggal működő belső égésű motrok maradjanak 2035 után is.
,,Nem biztos, hogy a mai döntéseket bő tíz év múlva lehet alkalmazni, mert 2035-ig még sok kormány változik és kicserélődik az Európai Parlament összetétele is. Uniós előírások szerint a szénbányászatot és a szénalapú erőművek működését húsz évvel ezelőtt be kellett volna tiltani. Ennek ellenére ezek egy része ma is működik, mert a gazdasági valóság rákényszerítette a tagállamokat” – írja körül az uniós kilátásokat Vincze Loránt. Az erdélyi politikus úgy véli, a hosszú távon megvalósítható tervezéssel szemben a populizmus, a nagyotmondás a hangadó, a választók egy részének ugyanis ez tetszik.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.