Kisgazdáknak, családi vállalkozásoknak kedvez az új európai uniós agrártámogatás

Kisgazdáknak, családi vállalkozásoknak kedvez az új európai uniós agrártámogatás

Erdélyi juhászat. Az állattenyésztők számára is számos pályázati lehetőség nyílt

Fotó: Beliczay László

Gazdákat tájékoztató körutat tart Erdélyben Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a gazdaszervezetekkel közösen rendezett gyűléseken az új agrártámogatási rendszert mutatják be a termelőknek. A Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus elmondta: az uniós támogatás jó irányban változott, és nagy segítséget jelent a kistermelőknek és családi vállalkozásoknak egyaránt.

Makkay József

2023. február 18., 19:362023. február 18., 19:36

2023. február 18., 20:442023. február 18., 20:44

– Startoljunk rá! – EU-s mezőgazdasági pályázatok címmel ismeretterjesztő körút keretében járja Erdélyt. Mit sikerül bemutatni a nemzeti vidékfejlesztési terv alapján kidolgozásra kerülő romániai agrártámogatási rendszerből?

– Brüsszelben decemberben fogadták el Románia vidékfejlesztési tervét. A két évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonlóan készítettünk egy 130 oldalas, magyar nyelvű kiadványt a gazdák számára: ismerjük a pályázati lehetőségeket, a jogosultak körét, a keretösszegeket. Jól látszik, hogy mi változik a kifizetéseknél a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorban egyaránt.

Idézet
A magyar nyelvű tájékoztató mindenkihez szól, aki mezőgazdaságban tevékenykedik:

a méhészektől a gyümölcs-, burgonya- és gabonatermesztőkig, valamint állattenyésztőkig a teljes agrárgazdasági palettát felöleli. Igyekszünk bemutatni a különböző agrárpályázatok jogosultsági körét kistermelőktől a fiatal gazdákon át az agrárvállalkozókig.

– Milyen visszajelzéseket kapnak a gazdáktól? Milyen kérdések foglalkoztatják őket leginkább?

– Tapasztalataim szerint értékelik a kapott információt. Megvizsgálják és mérlegelik, érdemes-e pályázni. Azt szokták mondani, hogy ez az Európai Uniótól érkező ,,ingyenpénz”, így érdemes kihasználni a lehetőséget. Én abban reménykedem, hogy minél többen megpróbálkoznak majd a nyáron kiírásra kerülő pályázatokkal. Az előzetes tájékoztató erdélyi körúttal most csak a témát nyitottuk meg.

Idézet
A továbbiakban fontos szerep hárul a falugazdászokra, az erdélyi magyar gazdaszervezetekre,

de a különböző mezőgazdasági szakhivatalok – Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) és a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR) – is tájékoztató kampányt indítanak a gazdák körében.

Galéria

Vincze Lóránt EP-képviselő Erdély-szerte bemutatja az új agrárpályázati lehetőségeket

Fotó: Mihály László

– Az eddigi hírek arról szólnak, hogy gyökeresen átalakul az európai uniós agrártámogatási rendszer. Mennyire jó hír ez az erdélyi magyar gazdák számára?

– A rendszer valóban átalakul, de nem rossz irányba. Számunkra az lett volna rossz, ha bejön a nyugat-európai államok és a nagy mezőgazdasági farmok elképzelése, hogy az uniós agrátámogatások nagyobb része őket illesse meg, és a kistermelők gyakorlatilag ne kapjanak pénzt. Ez az oka annak, hogy Brüsszelben elhúzódó, kemény viták előzték meg az idéntől életbe lépő európai közös agrárpolitikát.

Idézet
A nettó befizető nyugat-európai államok érdeke az volt, hogy a nagyobb mezőgazdasági cégek kerüljenek helyzetelőnybe a kistermelőkkel, a családi gazdaságokkal szemben.

Szerencsére, hogy ez a törekvésük nem sikerült! A mi célunk az volt, hogy legyen megbecsült a vidéki élet. A gazdálkodásnak legyen jövője, és ne a nyugat-európai modell alakuljon ki Kelet-Európában is, ahol a falvak nagyrészt már a városok peremkerületeiként működnek, ahova csak aludni járnak haza a városon dolgozó emberek. Azt szeretnénk, hogy a falvakon élők gazdálkodjanak, és ez a sajátos életforma minél több ideig maradjon fenn.

– Ön az Európai Parlament mezőgazdasági szakbizottságának az alelnöke. Ebben a minőségében mekkora szava volt a kistermelés, a családi gazdaságok mentén kialakult vitákban?

– A nagyon hosszúra nyúlt brüsszeli vitákban több támogatót találtunk az Európai Néppártban, amelynek mezőgazdasági koordinátora, Herbert Dorfmann dél-tiroli kollégám hasonló célokkal állt a közös ügy mellé.

Idézet
A dél-tiroli gazdálkodói modellel sok politikust tudott meggyőzni:

az észak-olaszországi régióban szintén sok a kistermelő, a közbirtokosság, a legelőkön állattenyésztést folytató hegyvidéki gazda.

– Az új agrártámogatási rendszer sarkalatos kérdése az éghajlatváltozás elleni kiemelt küzdelem, a klímavédelem és a biodiverzitás megőrzése. A romániai vidékfejlesztési terv sarokszámai alapján erre kell elkölteni a mezőgazdaságnak szánt uniós pénzek egyharmadát. Mekkora terheket ró ez a gazdákra?

– Éppen az volt a célunk, hogy a szigorodó környezetvédelmi előírások ne rójanak olyan terheket a mezőgazdasági termelőkre, amit nem tudnak teljesíteni. Amúgy a teljes európai gazdaságra igaz, hogy a klímavédelmi célok mentén született beavatkozások minden gazdaságtámogató programban megjelennek. A gazdák esetében ezeket a terheket úgy sikerült kivédeni, hogy a 65 százalékos támogatottságú agrárpályázatokhoz képest

Idézet
a kifejezetten zöldítési, fásítási, ökológiai eljárásokat finanszírozó uniós programok száz százalékos támogatottságot nyújtanak,

a gazdának tehát nem kell önrésszel bepótolnia a kiadásokba. Ez nagy előrelépés a mezőgazdasági termelők számára! Mint ahogy az is, hogy a fiatal gazdák esetében sikerült megemelni 45 évre a felső korhatárt, amíg erre a támogatásra pályázhat.

Galéria

Krumpliválogató és csomagoló gépsor egy székelyföldi szövetkezet telephelyén. Összefogás nélkül nem megy

Fotó: Veres Nándor

– Mennyire hatékonyak az uniós agrárpályázatok Romániában?

– Az Európai Unió komoly hatékonysági kötelezettséget ró a tagállamokra, így Romániára is. Részletesen be kell számolni arról, hogyan költötték el ezeket az uniós pénzeket. A cél az, hogy az uniós támogatások felhasználásával jobb minőségű és versenyképesebb árut állítsanak elő. Brüsszel célja, hogy az EU területén megtermelt mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel lássák el minél nagyobb mértékben az európai közös piacot. Ha csökken a tagállamokban megtermelt élelmiszermennyiség, azt harmadik országokból kell importálni. A tapasztalat az, hogy az importélelmiszereknek rosszabb a minősége, előállításukat pedig nem ellenőrzik európai uniós hatékonysággal. Az Európai Unió tehát saját piacait védi, amikor minél nagyobb mértékben támogatja a gazdáit.

– A romániai gazdák mégis lépéshátrányban vannak más európai országokhoz képest. A megtermelt mezőgazdasági termékeket jórészt csak áron alul értékesíthetik, miközben a hazai piacot ellepik az import élelmiszerek. Közép- és hosszútávon miként lehet ezen segíteni?

– A gazdák szövetkezése segíthet ezen a helyzeten. Az a folyamat, amely az egyéni termelőket elvezeti a termelői csoportosulások, a szövetkezetek fele. Annak van jövője, ha egy adott vidéken például a tejtermelő vagy burgonyatermesztő gazdák közösen oldják meg a betakarítást, a termények csomagolását és értékesítését.

Idézet
Ha mindenki a maga ura, ezt a felvásárlók kihasználják.

El kell elérni, hogy ne a felvásárló, hanem a gazdaközösséget tömörítő szövetkezet szabja meg az árat. Ez csak összefogással valósítható meg. Tapasztalataim szerint a mentalításváltás már érlelődik a gazdák körében.

Galéria

Fotó: Vincze Loránt EP-képviselő sajtóirodája

– Az elmúlt években sok gazdának problémái adódtak a hivatalokkal. Az uniós támogatást is elveszítették, amennyiben az ellenőrzések során az állami szervek hibát találtak. Változik-e valami ezen a téren? Az APIA és az AFIR alkalmazottai nyitottabbak lesznek a gazdák irányába?

– Nyilván, rossz szájízzel emlékezünk a korábbi uniós időszakokra, amikor a romániai gazdáknak nehéz dolguk volt átvergődni a hivatalok bürokráciáján. Mostanra azonban az egész rendszer digitalizált, és ,,mindent tud” a gazdáról. Ha egy termelő vagy szövetkezet pályázni akar, nem kell újra minden adatot beszolgáltasson, ha nem változott a tulajdonosi keret, a földterület nagysága vagy az állatlétszám. Nagy előrelépés az is, hogy a friss uniós agrátámogatási szabályozás egyértelműen kimondja: a gazda jóhiszeműen vétett hibája nem eredményezi a támogatások elveszítését. A hibát korrigálják, és a finanszírozás megy tovább.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM