Óriási veszteség lenne a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem támogatja Lviu Dragnea azt a tervezetet, amely oly módon lazítaná fel az összeférhetetlenségi törvényt, hogy elviekben a rokonok alkalmazását is kivonná a bűncselekmények köréből.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) megvesztegetés többrendbéli elfogadásáéért bűnvádi eljárást indított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) korábbi elnöke, Lucian Duţă ellen, aki rekordóvadék ellenében maradhat szabadlábon.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ „megcsonkítja" a Büntető törvénykönyvet – véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
Mindhárom jelentős ügyészségnél külső átvilágítást kezdeményez az igazságügyi tárca, hogy megvizsgálja, hogyan működik a menedzsment – közölte Tudorel Toader igazságügy-miniszter.
Nem zárta ki a kormányátalakítás lehetőségét Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki közölte, ő maga is véleményt mond a kabinet tevékenységéről.
Nem értek egyet Ioan Deneş szenátornak a homoszexuális párok nyilvánosság előtti megjelenésére vonatkozó kijelentésével, mert a PSD toleráns párt – jelentette ki hétfőn a kormányzó alakulat elnöke, Liviu Dragnea.
A teljes kormánykoalíció felvállalja az egységes bértörvény tervezetét, amelyet valószínűleg még ezen a héten elküldenek a parlament elé megvitatásra és elfogadásra – jelentette ki Sorin Grindeanu kormányfő hétfőn.
Saját bevallása szerint Markó Attila megunta és belefáradt annak bizonygatásába, hogy senkitől nem kapott kenőpénzt kártérítési ügyekben és hogy nem ismeri a felértékelőket, valamint a kérelmezőket.
Péntektől Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet.
Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma.
Victor Ponta volt kormányfő nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést, és bejelentette: jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot.
Vád alá helyezte az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) keretében működő központi kártérítési bizottság hét volt tagját – köztük Markó Attilát – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaélés miatt.
Míg Sorin Grindeanu miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet a főügyészek tevékenységéről szóló jelentés kapcsán, hogy egy intézménynek a vezetők személyétől függetlenül kell működnie, Klaus Johannis elnök kiállt a főügyészek mellett.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke „kicsit csalódott" Tudorel Toader igazságügyi miniszter azon döntésével kapcsolatban, hogy nem menti fel tisztségéből a legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét.
Sorin Grindeanu miniszterelnök is fogadta csütörtökön Károly brit trónörököst, aki előző nap érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe.
Romániai karitatív tevékenysége elismeréseként és az ország népszerűsítéséért Románia Csillagának nagykeresztjével tüntette ki Klaus Johannis román államfő Károly walesi herceget, aki szerdán kezdte meg háromnapos hivatalos látogatását Romániában.
Nem időszerű jelen pillanatban a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjének felmentésére irányuló eljárás elindítása jelentette be szerdán Tudorel Toader igazságügyi miniszter.